Zayn
"Ahhoz, hogy megbízz valakiben, először önmagadban kell megtanulnod bízni."
Jordan Belford
Furcsa volt újra a régi
szobámban, a vacsora azonban még kínosabb volt, senki nem próbálta
meg leplezni, hogy valójában nem vagyunk barátok, és ez
bosszantott. Victoria természetesen most is kitett magáért,
imádtam ha főzött valamit, ami kivételes alkalomnak számított,
hősként kampányolva az egyenjogúságért simán végignézné
ahogy magamra gyújtom a konyhát, mondván, a főzés nem az ő
feladata.
Nem mintha bárki is elvárta
volna tőle, mégis megtette. Gondoskodott rólunk, és próbált
szerető otthont teremteni a szüleink halála után. Ami nem
lehetett könnyű, főleg amikor hazaértem egy-egy hosszú műszak
után és mindenre haraptam. Mégis kitartott.
- Mit bámulsz, nyomi? - Bökött
oldalba játékosan a húgom. Segítettem neki a mosogatásba, rám
esett a törölgetős rész. Mosolyogva megráztam a fejem, nem
akartam bevallani, hogy róla áradozok magamban. A végén még
kihasználná az alkalmat.
- Csak hihetetlen, hogy ilyen
hamar felnőttél!
- Nem is értem, hogy
történhetett – hümmögte kigúnyolva – de ha kiselőadást
akarsz tartani a régi szép napokról, akkor várd meg amíg
lefekszem! Mellesleg, ma még randim van, és nem, semmi közöd
hozzá kivel!
- Oké – bólintottam minden
kérdés nélkül, helyette inkább az utolsó tányért is a helyére
tettem, és amikor visszafordultam felé, felvontam szemöldököm az
értetlen tekintetére – most, mi az?
- Semmi akadékoskodás, vagy
tiltás?
- Felnőtt nő vagy – rántottam
meg a vállam – ha menni szeretnél, hát menj. De előre szólok,
hogy egy rossz mozdulat a sráctól, és kitépem a szívét!
- Hölgyeim és uraim, Zayn Malik
a farkasember – nevette el magát hangosan, két apró szökkenéssel
átszelte a köztünk lévő távolságot és egy gyors puszit
nyomott az arcomra – már attól féltem, nem is a bátyám jött
haza!
Fejcsóválva figyeltem ahogy
dudorászva kiugrándozik a konyhából, Aurora pedig egyből
felváltotta a helyét. Öntöttem magamnak egy pohár vizet, és
miközben ittam, képtelen voltam levenni a szemem a lányról.
- Mindig is szerettem volna egy
testvért – mosolyodott el, szemlesütve. Mi történt azzal a
lánnyal aki gátlások nélkül flörtölt velem pár napja? - Bár
azt hiszem Niall elég közel áll ehhez!
- Ha a húgom lennél, nem
hagynám, hogy az a szemétláda kezet merjen emelni rád –
mutattam a sérüléseire.
Nem akartam előtte felhozni,
mégis kitört belőlem, amiért egy hatalmas faszkalapnak éreztem
magam. Valószínűleg borzalmasan érzi magát, már csak azért is,
mert mindenki látja mi folyik körülötte, mégse tesznek semmit.
- Ne ígérj olyat, amit nem
tudnál megtartani! - Ingatta a fejét – vagy nem szereted az
életed?
Elhallgattam.
- Igen – bólintott mosolyogva
– semmi baj Zayn, tanultam a dologból és kibírom. Ennyi az
egész, mellesleg azért vagyok itt, hogy megköszönjem a húgodnak
a vendéglátást, a napját se tudom mikor ettem ilyen finom
vacsorát – mosolygott hálásan.
- Nos, azt hiszem randija van ma
este – vakartam meg a tarkóm zavartan, a gyors váltás miatt –
de biztos vagyok benne, hogy örülni fog, ha elmondod neki amikor
hazaért!
- Köszönöm!
Ellöktem magam a pulttól, és
magára hagytam. Kezemet zsebembe csúsztattam és a telefonom után
kutatva próbáltam kitalálni a tervemet. Az ígéreteimet
megszoktam tartani, ez pedig most sem lesz máshogy. Lehet, hogy a
főváros nem az én terepem, de nem vagyok egy béna, beszari alak.
Igazság szerint elég korán kezdtem a csínytevéseket, ha pedig
azt nézzük, hogy mire is készülök, felfoghatnám az egészet egy
nagy csínként is.
A teraszra érve, rágyújtottam,
és vártam, hogy kicsengjen a hívott szám. Egészen konkrétan
Louis.
- Szia haver – vette fel rögtön
– gondolom már nem vagyunk fasírtban!
- Hát persze, hogy nem –
vigyorodtam el, kifújtam a füstöt – főleg, ha még segíteni is
tudsz nekem!
- Hallgatlak! - Hallottam a
hangján, hogy szintén vigyorog, így bátran belekezdtem.
- Felküldök pár embert innen,
akivel még mindig jóba vagyok, az egyetlen feladatod, hogy elcsald
valahogy Angelo barátunkat, lehetőleg minél magányosabb helyre,
és hagyd, hogy tegyék a dolgukat!
- Te komolyan, meg akarsz halni?
Tudod kiről van szó? - Kérdezett vissza tetetett felháborodással
– nem mintha nem lennék benne, marhára idegesít az a gyerek!
- Helyes! - Oltottam el a
cigarettát – Daniel és Andy mennek, ha pedig nagyon szépen
megkérem még a kicsi Kelly is bedobja magát!
- Az elsők között lesz, majd
figyeld meg – mosolygott, alig várom, hogy visszagyere, van pár
dolog amit meg kell beszélnünk! Erről pedig annyit, hogy
keressenek meg ha ideértek, megoldjuk a dolgot!
Tudtam, hogy nem okozna újra
csalódást nekem. A bizalmamat akarta, mert lassan de biztosan
rájöhetett, ebben tényleg nyakig benne vagyunk. Így mindent
ráhagytam, és inkább visszamentem a házba, azzal a szent tervvel,
hogy elteszem magam holnapra. Egy kicsit sem féltettem magamat, vagy
a barátaimat, mert tudtam, hogy Angelo egyedül nem is olyan
nagyfiú. Ezt pedig vétek lenne, nem kihasználni.
Nem igaz?
~*~
- Még meg sem köszöntem, hogy
tegnap leszedted azt a barmot a húgomról – léptem másnap Harry
mellé, kezemben egy nagy bögre kávéval. Liam mesélte nem olyan
rég, hogy mi történt a kapunkban, és bár szívem szerint azonnal
felrohantam volna Vicky szobájába, hogy megnézzem tényleg minden
rendben van-e vele, és természetesen azért, hogy megtudjam ki volt
a srác, inkább elhalasztottam a dolgot. Mégiscsak ma volt a
születésnapja.
- Semmiség – mosolyodott el
féloldalasan – szerencséje volt, hogy jó kedvemben voltam!
- Azért csak óvatosan –
figyelmeztettem – nem kellene, hogy itt is feltűnést keltsünk.
- Meglepődnél milyen ügyesen
gyártok névtelen sírokat – tette vállamra a kezét, majd
visszament a házba. Hihetetlen, hogy megengedtem, hogy velem
jöjjenek.
Két óra múlva már túl
voltunk az ajándékozáson is, szerencsére nem gyújtottuk magunkra
a házat, valamilyen úton-módon mindenki adott ajándékot, még a
srácok is, azonban nem kerülte el a figyelmemet az, hogy Harry
hihetetlenül előzékeny volt a húgommal, sőt. Valójában úgy
figyelt rá, mintha bármelyik pillanatban eltörhetne.
Egek.
Nem tudom mit mondjak róla,
kizárt, hogy szívesen látnám Vicky közelében, de azt hiszem
ebben nem én döntök. Harry pont nem úgy nézett ki, mint aki
szívesen alkudozik, vagy enged ki a kezéből dolgokat. A göndör
fürjei talán barátságossá tették a kinézetét, de mihelyt
megszólalt, mindenki tudta, hogy nem érdemes vele szórakozni. Ha a
megjelenése nem lett volna elég meggyőző persze.
- Várunk még valakit? -
Kérdezte teli szájjal Niall, nem értettem, hogy fér bele ennyi
kaja, talán a negyedik szelet tortát tömi magába. Victoria már
fel is állt, hogy ajtót nyisson a kopogtatónak, de visszanyomtam a
székre.
Engem kerestek.
- Nahát Malik – húzta el a
száját az én barna hajú barátnőm, és alaposan végigmért –
ha tudtam volna, hogy itt vagy, valami szexit húzok magamra!
- Még ennél is jobban Kelly? -
kezdtem el végighúzni ujjamat a kivágott felsőnek hála a bőrén,
egyenesen a dekoltázsa felé. Elvigyorodtam amikor elkapta kezemet –
hiányoztál!
- Gondolom – forgatta szemeit,
behúztam a házba, ahol az étkezőbe érve felvonta szemöldökét
a kisebb hadsereg látványára – kihagytok a buliból srácok? Ez
nem ér!
- Kelly! - Kiáltott fel boldogan
Victoria és beszuszakolta a népes csoport közé a lányt, akiről
Niall le se tudta venni a szemét.
- Jó téged újra látni –
biccentett felé Liam egy széles mosollyal arcán.
- Mindenki ismer, csak én nem? -
Méltatlankodott Niall – meg persze Harry, és Aurora!
- Nem hagytatok ki semmit –
ugrattam a lányt, aki egy elegáns mozdulattal meg is hálálta
kedvességemet. Csinosak az ujjai.
-
Ez kölcsönös Zayn – kezdett bele a tortaszeletjébe – de
valakinek mégis el kellett vennie a szüzességedet!
Kitört a nevetés, míg én csak
a plafont bámultam, és ajkaimba harapva igyekeztem nem
visszaszólni. Hihetetlenül felvágták a nyelvét, az már egyszer
biztos.
- Jane Kelly – mutatkozott be
aztán a lány – ennek a seggfejnek – bökött felém fejével –
az egyik legjobb barátja, gyerekkori játszótársa, és tinédzser
kori első nagy szerelme!
- Továbbá a földkerekség
legszerényebb lénye – vettem át a szót – sikerült amit
kértem?
- Igazán csinos lett az új arca
– húzta el a száját elégedetten – tetszeni fog neked!
- Jaj ne – fogta meg a fejét
Vicy – mégis mibe keveredtetek már megint? Zayn nem teheted ezt
velem!
- Új arc? - Érdeklődött Niall
– átrendezted valakinek a képét? - Nézet felém elhűlve.
- Én voltam, bár igaz
szívességből – vette át a szót ismét Kelly, majd elégedetten
elnyújt a székében – isteni ez a torta, fiúk lányok!
- Nem hiszem el! – Könyökölt
az asztalra a szőke – egy törékeny virágszálnak tűnsz, akit
meg kell védeni!
- Az egyetlen akit meg kell
védeni Niall – szólt közbe húgom – az te leszel, ha tovább
ingerled! Ne játszadozz az alvó oroszlánnal!
- Én sem mondhattam volna
szebben kislány! - Pacsiztak le nevetve a lányok.
Figyeltem az apró kis
társaságot, és örültem, hogy mindenki felszabadultnak, és
boldognak tűnt. Szerettem volna örökre megőrizni ezt a
pillanatot, főleg, hogy nem tudom mikor lesz megint alkalmam eljönni
ide.
Hm. Milyen furcsa azért, hogy
egész gyerekkorunkban, arról álmodozunk, hogy „nagyok”,
felnőttek legyünk. Ha pedig valóban ideérünk, akkor a fél
karunkat odaadnánk pár év, újbóli, gondatlan gyerekkorért.
Én is pontosan így voltam
ezzel. Még ha nem is könnyen jutottam el oda, ahol most vagyok. Nem
érzem azt, hogy megállna az életem, ha feladnék mindent. Persze,
ez a feladás nélkül is így lenne. Az élet sajnos nem tud
kifáradni.
Csak azok akik megpróbálnak
vele lépést tartani.
Tehát a kérdés már csak az
volt, hogy vajon én, meddig bírom. Meddig bírom úgy, hogy ne
okozzak a konokságommal, és az állandó menetelésemmel, azoknak
akiket mindennél jobban szeretek, vagy a barátaimnak, na meg
magamnak.
Elmosolyodtam a gondolatra. Azt
hiszem komoly programozási hibáink akadnak. Lassan, de biztosan
képesek vagyunk felépülni olyan balesetekből, sérülésekből,
amelyek nem mindennap esnek meg velünk. A lelkünket, ami a legtöbb
csatát állja, és naponta hullhat darabokra, már nem vagyunk
képesek meggyógyítani. Bármennyire is szeretnénk.
Ahogy bármennyire is szerettem
volna még minimum egy teljes hónapot itt maradni, nem tehettem, túl
hamar elérkezett a búcsú ideje. Kelly és Niall elég ügyesen
összemelegedtek, biztos voltam benne, hogy hamarabb fogom látni a
lányt, mint gondolnám, és a többiekkel is egész jól kijöttünk
a végére.
Aurora azonban más volt.
Zárkózott, és akárhogy
kapálóztam ezen segíteni, csak elutasítást kaptam. Este ahogy
egy hosszúra nyúlt pókerezés után odakint dohányoztunk, Liam
elmondta, hogy komolyan aggódik miatta. De nem mer lépni.
Nem tudtam hogy reagálna arra,
ha elmondanám, hogy megverettem azt aki fájdalmat okozott a
lánynak. Bíznom kellett volna benne, de nem tehettem. Egyedül
akartam játszani, a játékomhoz persze lehetett csatlakozni de nem
hívok játékosokat.
Nekik kell bizonyítani.
Hazafelé én vezettem, a többség
elaludt, Aurora, Niall vállára hajtotta fejét.
- Tudod, nem kellene ennyire
feltűnően csinálnod – törte meg a csendet Liam, elfordította
fejét az ablak felé, majd visszanézett rám.
- Mégis mit? - Vontam fel a
szemöldököm, de azért, szám sarkában ott bujkált a mosoly. Egy
pillanatra a fiúra kaptam a tekintetem, aki csak fejét csóválta.
Ennyiben maradtunk. Nem firtatta
a dolgot, én pedig hálás voltam ezért. A szívem a torkomban
dobogott amikor bekanyarodtunk a Moretti család felhajtójára.
Időközben mindenki felébredt, és újra visszatért a zord álarca
mögé. Egy gyors parkolás után Harry és én kipakoltunk mindenki
holmiját a csomagtartóból, Liam, Harry és Niall ment elől,
Aurora csendesen lépdelt mellettem, mindaddig amíg meg nem
torpantunk. Láttam ki miatt volt.
Lehajtottam a fejemet és
elégedetten elvigyorodtam.
- Te szent szar – nyögte Niall
amikor meglátta a két férfi által kísért sántikáló, igazából
alig életben lévő Angelo arcát. Nem állt meg mellettünk, még
csak ránk sem nézett, és a jelenlévők közül senki sem akarta
megállítani. Aurora légzése felgyorsult amikor elhaladtak
mellettünk, és közelebb húzódott, a fiúkhoz, majd kezét
felemelte és az egyik vágáshoz érintette ujjait arcán.
- A sebei... - nyögte
kikerekedett szemekkel. Ugyanazokon a helyeken voltak, mint neki.
Emlékeztetőül.
Mindannyian rám néztek.
Ők is pontosan tudták, ki áll
az egész mögött.
- Mindig megtartom az
ígéreteimet, Aurora – néztem a lány szemeibe, aki jelenleg
köpni – nyelni nem tudott.
- Ezt te tetted? - Pillantott rám
Harry – ha kiderül véged van, és örülhetsz ha csak neked Zayn!
- És ki fog derülni, Harry? -
Találta meg végre a hangját Aurora, tekintetében a hétvégén,
most először láttam újra azt a bátorságot megcsillanni, mint
amikor először találkoztunk.
- Nem – vágta rá azonnal Liam
és hálálkodva fogta meg vállamat – talán tanult belőle!
- De, mikor? - Nézet maga elé
Niall, úgy tűnt nagyon is gondolkodik, hogyan léphettem le, hogy
ne vegyék észre.
- Szívesség volt –
sóhajtottam, visszautalva Jane mondatára.
Láttam ahogy a fiúk
elvigyorodnak, Niall karon ragadta a lányt és homlokon csókolta,
hogy aztán újra elindulhassunk.
Ezúttal én mentem elöl.
Mindenki más pedig utánam.
Lehet, hogy ennek a családnak
dolgozom, de nem vagyok a része. Ha pedig így van, akkor a saját
szabályaim szerint is játszhatok.
És miért ne tenném? Ha egyszer
így érzem helyesnek.
Még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése