Öt- Állom a szavam

Zayn

"Ahhoz, hogy megbízz valakiben, először önmagadban kell megtanulnod bízni."

Jordan Belford

Furcsa volt újra a régi szobámban, a vacsora azonban még kínosabb volt, senki nem próbálta meg leplezni, hogy valójában nem vagyunk barátok, és ez bosszantott. Victoria természetesen most is kitett magáért, imádtam ha főzött valamit, ami kivételes alkalomnak számított, hősként kampányolva az egyenjogúságért simán végignézné ahogy magamra gyújtom a konyhát, mondván, a főzés nem az ő feladata.

Nem mintha bárki is elvárta volna tőle, mégis megtette. Gondoskodott rólunk, és próbált szerető otthont teremteni a szüleink halála után. Ami nem lehetett könnyű, főleg amikor hazaértem egy-egy hosszú műszak után és mindenre haraptam. Mégis kitartott.

- Mit bámulsz, nyomi? - Bökött oldalba játékosan a húgom. Segítettem neki a mosogatásba, rám esett a törölgetős rész. Mosolyogva megráztam a fejem, nem akartam bevallani, hogy róla áradozok magamban. A végén még kihasználná az alkalmat.

- Csak hihetetlen, hogy ilyen hamar felnőttél!

- Nem is értem, hogy történhetett – hümmögte kigúnyolva – de ha kiselőadást akarsz tartani a régi szép napokról, akkor várd meg amíg lefekszem! Mellesleg, ma még randim van, és nem, semmi közöd hozzá kivel!

- Oké – bólintottam minden kérdés nélkül, helyette inkább az utolsó tányért is a helyére tettem, és amikor visszafordultam felé, felvontam szemöldököm az értetlen tekintetére – most, mi az?

- Semmi akadékoskodás, vagy tiltás?

- Felnőtt nő vagy – rántottam meg a vállam – ha menni szeretnél, hát menj. De előre szólok, hogy egy rossz mozdulat a sráctól, és kitépem a szívét!

- Hölgyeim és uraim, Zayn Malik a farkasember – nevette el magát hangosan, két apró szökkenéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és egy gyors puszit nyomott az arcomra – már attól féltem, nem is a bátyám jött haza!

Fejcsóválva figyeltem ahogy dudorászva kiugrándozik a konyhából, Aurora pedig egyből felváltotta a helyét. Öntöttem magamnak egy pohár vizet, és miközben ittam, képtelen voltam levenni a szemem a lányról.

- Mindig is szerettem volna egy testvért – mosolyodott el, szemlesütve. Mi történt azzal a lánnyal aki gátlások nélkül flörtölt velem pár napja? - Bár azt hiszem Niall elég közel áll ehhez!

- Ha a húgom lennél, nem hagynám, hogy az a szemétláda kezet merjen emelni rád – mutattam a sérüléseire.

Nem akartam előtte felhozni, mégis kitört belőlem, amiért egy hatalmas faszkalapnak éreztem magam. Valószínűleg borzalmasan érzi magát, már csak azért is, mert mindenki látja mi folyik körülötte, mégse tesznek semmit.

- Ne ígérj olyat, amit nem tudnál megtartani! - Ingatta a fejét – vagy nem szereted az életed?

Elhallgattam.

- Igen – bólintott mosolyogva – semmi baj Zayn, tanultam a dologból és kibírom. Ennyi az egész, mellesleg azért vagyok itt, hogy megköszönjem a húgodnak a vendéglátást, a napját se tudom mikor ettem ilyen finom vacsorát – mosolygott hálásan.

- Nos, azt hiszem randija van ma este – vakartam meg a tarkóm zavartan, a gyors váltás miatt – de biztos vagyok benne, hogy örülni fog, ha elmondod neki amikor hazaért!

- Köszönöm!

Ellöktem magam a pulttól, és magára hagytam. Kezemet zsebembe csúsztattam és a telefonom után kutatva próbáltam kitalálni a tervemet. Az ígéreteimet megszoktam tartani, ez pedig most sem lesz máshogy. Lehet, hogy a főváros nem az én terepem, de nem vagyok egy béna, beszari alak. Igazság szerint elég korán kezdtem a csínytevéseket, ha pedig azt nézzük, hogy mire is készülök, felfoghatnám az egészet egy nagy csínként is.

A teraszra érve, rágyújtottam, és vártam, hogy kicsengjen a hívott szám. Egészen konkrétan Louis.

- Szia haver – vette fel rögtön – gondolom már nem vagyunk fasírtban!

- Hát persze, hogy nem – vigyorodtam el, kifújtam a füstöt – főleg, ha még segíteni is tudsz nekem!

- Hallgatlak! - Hallottam a hangján, hogy szintén vigyorog, így bátran belekezdtem.

- Felküldök pár embert innen, akivel még mindig jóba vagyok, az egyetlen feladatod, hogy elcsald valahogy Angelo barátunkat, lehetőleg minél magányosabb helyre, és hagyd, hogy tegyék a dolgukat!

- Te komolyan, meg akarsz halni? Tudod kiről van szó? - Kérdezett vissza tetetett felháborodással – nem mintha nem lennék benne, marhára idegesít az a gyerek!

- Helyes! - Oltottam el a cigarettát – Daniel és Andy mennek, ha pedig nagyon szépen megkérem még a kicsi Kelly is bedobja magát!

- Az elsők között lesz, majd figyeld meg – mosolygott, alig várom, hogy visszagyere, van pár dolog amit meg kell beszélnünk! Erről pedig annyit, hogy keressenek meg ha ideértek, megoldjuk a dolgot!

Tudtam, hogy nem okozna újra csalódást nekem. A bizalmamat akarta, mert lassan de biztosan rájöhetett, ebben tényleg nyakig benne vagyunk. Így mindent ráhagytam, és inkább visszamentem a házba, azzal a szent tervvel, hogy elteszem magam holnapra. Egy kicsit sem féltettem magamat, vagy a barátaimat, mert tudtam, hogy Angelo egyedül nem is olyan nagyfiú. Ezt pedig vétek lenne, nem kihasználni.

Nem igaz?

~*~

- Még meg sem köszöntem, hogy tegnap leszedted azt a barmot a húgomról – léptem másnap Harry mellé, kezemben egy nagy bögre kávéval. Liam mesélte nem olyan rég, hogy mi történt a kapunkban, és bár szívem szerint azonnal felrohantam volna Vicky szobájába, hogy megnézzem tényleg minden rendben van-e vele, és természetesen azért, hogy megtudjam ki volt a srác, inkább elhalasztottam a dolgot. Mégiscsak ma volt a születésnapja.

- Semmiség – mosolyodott el féloldalasan – szerencséje volt, hogy jó kedvemben voltam!

- Azért csak óvatosan – figyelmeztettem – nem kellene, hogy itt is feltűnést keltsünk.

- Meglepődnél milyen ügyesen gyártok névtelen sírokat – tette vállamra a kezét, majd visszament a házba. Hihetetlen, hogy megengedtem, hogy velem jöjjenek.

Két óra múlva már túl voltunk az ajándékozáson is, szerencsére nem gyújtottuk magunkra a házat, valamilyen úton-módon mindenki adott ajándékot, még a srácok is, azonban nem kerülte el a figyelmemet az, hogy Harry hihetetlenül előzékeny volt a húgommal, sőt. Valójában úgy figyelt rá, mintha bármelyik pillanatban eltörhetne.

Egek.

Nem tudom mit mondjak róla, kizárt, hogy szívesen látnám Vicky közelében, de azt hiszem ebben nem én döntök. Harry pont nem úgy nézett ki, mint aki szívesen alkudozik, vagy enged ki a kezéből dolgokat. A göndör fürjei talán barátságossá tették a kinézetét, de mihelyt megszólalt, mindenki tudta, hogy nem érdemes vele szórakozni. Ha a megjelenése nem lett volna elég meggyőző persze.

- Várunk még valakit? - Kérdezte teli szájjal Niall, nem értettem, hogy fér bele ennyi kaja, talán a negyedik szelet tortát tömi magába. Victoria már fel is állt, hogy ajtót nyisson a kopogtatónak, de visszanyomtam a székre.

Engem kerestek.

- Nahát Malik – húzta el a száját az én barna hajú barátnőm, és alaposan végigmért – ha tudtam volna, hogy itt vagy, valami szexit húzok magamra!

- Még ennél is jobban Kelly? - kezdtem el végighúzni ujjamat a kivágott felsőnek hála a bőrén, egyenesen a dekoltázsa felé. Elvigyorodtam amikor elkapta kezemet – hiányoztál!

- Gondolom – forgatta szemeit, behúztam a házba, ahol az étkezőbe érve felvonta szemöldökét a kisebb hadsereg látványára – kihagytok a buliból srácok? Ez nem ér!

- Kelly! - Kiáltott fel boldogan Victoria és beszuszakolta a népes csoport közé a lányt, akiről Niall le se tudta venni a szemét.

- Jó téged újra látni – biccentett felé Liam egy széles mosollyal arcán.

- Mindenki ismer, csak én nem? - Méltatlankodott Niall – meg persze Harry, és Aurora!

- Nem hagytatok ki semmit – ugrattam a lányt, aki egy elegáns mozdulattal meg is hálálta kedvességemet. Csinosak az ujjai.

- Ez kölcsönös Zayn – kezdett bele a tortaszeletjébe – de valakinek mégis el kellett vennie a szüzességedet!

Kitört a nevetés, míg én csak a plafont bámultam, és ajkaimba harapva igyekeztem nem visszaszólni. Hihetetlenül felvágták a nyelvét, az már egyszer biztos.

- Jane Kelly – mutatkozott be aztán a lány – ennek a seggfejnek – bökött felém fejével – az egyik legjobb barátja, gyerekkori játszótársa, és tinédzser kori első nagy szerelme!

- Továbbá a földkerekség legszerényebb lénye – vettem át a szót – sikerült amit kértem?

- Igazán csinos lett az új arca – húzta el a száját elégedetten – tetszeni fog neked!

- Jaj ne – fogta meg a fejét Vicy – mégis mibe keveredtetek már megint? Zayn nem teheted ezt velem!

- Új arc? - Érdeklődött Niall – átrendezted valakinek a képét? - Nézet felém elhűlve.

- Én voltam, bár igaz szívességből – vette át a szót ismét Kelly, majd elégedetten elnyújt a székében – isteni ez a torta, fiúk lányok!

- Nem hiszem el! – Könyökölt az asztalra a szőke – egy törékeny virágszálnak tűnsz, akit meg kell védeni!

- Az egyetlen akit meg kell védeni Niall – szólt közbe húgom – az te leszel, ha tovább ingerled! Ne játszadozz az alvó oroszlánnal!

- Én sem mondhattam volna szebben kislány! - Pacsiztak le nevetve a lányok.

Figyeltem az apró kis társaságot, és örültem, hogy mindenki felszabadultnak, és boldognak tűnt. Szerettem volna örökre megőrizni ezt a pillanatot, főleg, hogy nem tudom mikor lesz megint alkalmam eljönni ide.

Hm. Milyen furcsa azért, hogy egész gyerekkorunkban, arról álmodozunk, hogy „nagyok”, felnőttek legyünk. Ha pedig valóban ideérünk, akkor a fél karunkat odaadnánk pár év, újbóli, gondatlan gyerekkorért.

Én is pontosan így voltam ezzel. Még ha nem is könnyen jutottam el oda, ahol most vagyok. Nem érzem azt, hogy megállna az életem, ha feladnék mindent. Persze, ez a feladás nélkül is így lenne. Az élet sajnos nem tud kifáradni.

Csak azok akik megpróbálnak vele lépést tartani.

Tehát a kérdés már csak az volt, hogy vajon én, meddig bírom. Meddig bírom úgy, hogy ne okozzak a konokságommal, és az állandó menetelésemmel, azoknak akiket mindennél jobban szeretek, vagy a barátaimnak, na meg magamnak.

Elmosolyodtam a gondolatra. Azt hiszem komoly programozási hibáink akadnak. Lassan, de biztosan képesek vagyunk felépülni olyan balesetekből, sérülésekből, amelyek nem mindennap esnek meg velünk. A lelkünket, ami a legtöbb csatát állja, és naponta hullhat darabokra, már nem vagyunk képesek meggyógyítani. Bármennyire is szeretnénk.

Ahogy bármennyire is szerettem volna még minimum egy teljes hónapot itt maradni, nem tehettem, túl hamar elérkezett a búcsú ideje. Kelly és Niall elég ügyesen összemelegedtek, biztos voltam benne, hogy hamarabb fogom látni a lányt, mint gondolnám, és a többiekkel is egész jól kijöttünk a végére.

Aurora azonban más volt.

Zárkózott, és akárhogy kapálóztam ezen segíteni, csak elutasítást kaptam. Este ahogy egy hosszúra nyúlt pókerezés után odakint dohányoztunk, Liam elmondta, hogy komolyan aggódik miatta. De nem mer lépni.

Nem tudtam hogy reagálna arra, ha elmondanám, hogy megverettem azt aki fájdalmat okozott a lánynak. Bíznom kellett volna benne, de nem tehettem. Egyedül akartam játszani, a játékomhoz persze lehetett csatlakozni de nem hívok játékosokat.

Nekik kell bizonyítani.

Hazafelé én vezettem, a többség elaludt, Aurora, Niall vállára hajtotta fejét.

- Tudod, nem kellene ennyire feltűnően csinálnod – törte meg a csendet Liam, elfordította fejét az ablak felé, majd visszanézett rám.

- Mégis mit? - Vontam fel a szemöldököm, de azért, szám sarkában ott bujkált a mosoly. Egy pillanatra a fiúra kaptam a tekintetem, aki csak fejét csóválta.

Ennyiben maradtunk. Nem firtatta a dolgot, én pedig hálás voltam ezért. A szívem a torkomban dobogott amikor bekanyarodtunk a Moretti család felhajtójára. Időközben mindenki felébredt, és újra visszatért a zord álarca mögé. Egy gyors parkolás után Harry és én kipakoltunk mindenki holmiját a csomagtartóból, Liam, Harry és Niall ment elől, Aurora csendesen lépdelt mellettem, mindaddig amíg meg nem torpantunk. Láttam ki miatt volt.

Lehajtottam a fejemet és elégedetten elvigyorodtam.

- Te szent szar – nyögte Niall amikor meglátta a két férfi által kísért sántikáló, igazából alig életben lévő Angelo arcát. Nem állt meg mellettünk, még csak ránk sem nézett, és a jelenlévők közül senki sem akarta megállítani. Aurora légzése felgyorsult amikor elhaladtak mellettünk, és közelebb húzódott, a fiúkhoz, majd kezét felemelte és az egyik vágáshoz érintette ujjait arcán.

- A sebei... - nyögte kikerekedett szemekkel. Ugyanazokon a helyeken voltak, mint neki.

Emlékeztetőül.

Mindannyian rám néztek.

Ők is pontosan tudták, ki áll az egész mögött.

- Mindig megtartom az ígéreteimet, Aurora – néztem a lány szemeibe, aki jelenleg köpni – nyelni nem tudott.

- Ezt te tetted? - Pillantott rám Harry – ha kiderül véged van, és örülhetsz ha csak neked Zayn!

- És ki fog derülni, Harry? - Találta meg végre a hangját Aurora, tekintetében a hétvégén, most először láttam újra azt a bátorságot megcsillanni, mint amikor először találkoztunk.

- Nem – vágta rá azonnal Liam és hálálkodva fogta meg vállamat – talán tanult belőle!

- De, mikor? - Nézet maga elé Niall, úgy tűnt nagyon is gondolkodik, hogyan léphettem le, hogy ne vegyék észre.

- Szívesség volt – sóhajtottam, visszautalva Jane mondatára.

Láttam ahogy a fiúk elvigyorodnak, Niall karon ragadta a lányt és homlokon csókolta, hogy aztán újra elindulhassunk.

Ezúttal én mentem elöl.

Mindenki más pedig utánam.

Lehet, hogy ennek a családnak dolgozom, de nem vagyok a része. Ha pedig így van, akkor a saját szabályaim szerint is játszhatok.

És miért ne tenném? Ha egyszer így érzem helyesnek.

Még.