2015. február 1., vasárnap

Hat- Nem érsz nekem ennyit!




Zayn


 "Vesd ki magad elé a szíved, s aztán fuss, hogy mielőbb elkaphasd." 





Ahogy az ujjaim között forgattam a lassan kiürülő üvegemet, arra gondoltam, bárcsak mindig ennyire könnyű lenen minden. Csak lenézni a legjobb barátodhoz, és elsörözgetni az élet nagy dolgairól. Vagy minimum a fociról. Kifújtam a füstöt, és eloltottam a cigimet, nem értem miért panaszkodok folyamatosan.
- Kevesebbet kellene dohányoznod, Malik! - Pattant le mellém Louis, még egy üveg sörrel a kezében – vagy nekem észt osztanom, igaz?
- Határozottan – vigyorodottam el – kösz a múlthetit Lou, képzeld már nem néznek át rajtam a kis akciónk miatt!
- Ugye tudod, nem jöhetnek rá, hogy én is benne voltam? - Vonta fel szemöldökét – na nem mintha annyira bánnám a dolgot, a hideg is kirázz attól az embertől!
- Engem az egész családtól – nyitottam ki a sörömet – igen, még Liam miatt is borsózik a hátam! Hihetetlenül jól játszik a kártyáival a háttérben!
- A csendes ragadozó – kuncogott legjobb barátom – ügyes!
- Azért jobb lesz rá is odafigyelni, haver! Sosem tudhatod!
- Egy kicsit sokat képzelsz a dologba, miért ártana neked, ha te sem teszed? Légy jófiú Malik, és hagyd rám a többit!
Elhúztam a számat a gondolatra. Louis és az Ő nagy tervei. Komolyan ki akar nyíratni mindkettőnket? Felsóhajtottam. Nem akartam komolyabb vitát vele, főleg most, hogy nem is olyan rég békültünk ki. Szabadnapom volt, vagyis igazából valami nagy családi megbeszélés, amire természetesen nem kaptam meghívót, bár hasonlóan jártak el a kis védencemmel, aki most odabent volt Louis házában és azt hiszem a barátnője társaságát élvezte.
Szegény Aurora.
- És, alakulnak a dolgaitok? Mármint a lánnyal? És ne is próbáld tagadni – ült fel mellettem – láttam, hogy nézel rá!
- Nem kellene sehogy sem ránéznem – ingattam a fejemet.
- Mégis megteszed! Fontos neked, ha kockáztattál érte mindent!
- Olyan mintha a húgom lenne – néztem a ház irányába – akit meg kell védenem!
- Aha – nevetett fel Louis – majd meséld be valaki másnak ezt a megható történetet, te ezt a lányt, meg akarod dugni, barátom! Azt akarod, hogy a nevedet nyögje, és reggel mellette ébredhess!
- Valaki nagyon kanos ma – fintorodtam el – nincs szükségem rá, ha egy jó menetet akarok, ezt te is tudod!
- Bocsánat, már el is felejtettem, hogy Mr. Casanova személyes látogatást tett nálam – kötekedett tovább, de már nem figyeltem rá.
Részben természetesen igaza volt, tetszett a lány. De nem ért meg ennyit. Még nekem sem. Tudtam, hogy csak én jöhetek ki rosszul a dolgokból, mert nem az a romantikus fajta vagyok, és ez sok-sok embernek fájdalmat okozhat. Köztük neki. Nem akartam én lenni az a seggfej aki még jobban összetöri az egyébként is darabokban lévő szívét.
Aurora szótlan volt, bátortalan ami nagyon meglepett. Nem kellene így viselkednie, főleg nem azok után amit láttam tőle a szórakozóhelyen. A legjobb megoldás persze az lenne, ha hagynám az egészet, és csak végignézném ahogy tönkremegy, de ezt nem tehetem vele. Nagyon nem.
Louis persze nem érti, legalábbis azt ami a felszínen túl van, na nem mintha bántanám emiatt. Egész egyszerűen nem vagyunk egyformák.
Megjegyzem szerencsére.
További egy órát töltöttünk odakint, amíg túl hűvössé nem vállt az éjszaka, ideje volt hazavinnem a lányt, aki bizony vezetni fog. Tekintve, hogy bár nem vagyok részeg, nem szeretném elveszíteni a jogosítványom pár üveg sör miatt.
- Miért ittál, ha tudod, hogy még ma haza kell mennünk? - Tudakolta csendesen Aurora, hangjában némi szemrehányást véltem felfedezni.
- Mert tudtam, hogy te itt leszel – kacsintottam rá, és beszálltam mellé az autóba, Ő pedig minden további kérdezősködés nélkül indított.
Halkan dúdoltam a dalt ami a rádióból szólt, de nem úgy tűnt, mint aki el lenne ragadtatva a hangomtól, szóval inkább abbahagytam, és próbáltam lazítani.
- Nem szabadna vezetnem – nyögte ki aztán – apám ki fog nyírni!
- Nem fog rájönni – nyugtattam – majd az utcátok elején cserélünk, ennyi az egész! Most itt vagy velem Aurora, ne aggódj folyton! Nem akarsz még valahova elmenni?
- Hova mehetnék? - Tette fel a kérdést kissé gorombán, mire felvontam a szemöldököm, a lány csak a szemeit forgatta, de azért hatalmas vigyor ült ki az arcára, és indexelni kezdett. Hasonló vigyort erőltettem magamra, és hagytam, hogy Ő irányítson.
Néma, sötét utcákon haladtunk végig, a házak száma egyre ritkult, így tudtam, hogy lassan de biztosan kiérünk a városból. Már épp kérdezni akartam amikor lassítani kezdett, és befordult egy döcögős útra, mígnem megállt egy elhagyatottnak tűnt épületnék.
- Téged vonz a hülyeség, igaz? - Néztem ki az ablakon, a környék nagyon bizarrnak tűnt – a múltkor egy raktár, most pedig... hol is vagyunk egészen pontosan?
Visszafordítottam a fejemet felé, de túl közel volt hozzám, tökéletes ajkai ott lebegtek előttem, tekintete nem engedte az enyémet. Meleg lehelete a bőrömet csiklandozta, még közelebb jött hozzám, én pedig azon kaptam magam, hogy finom, rózsaszín ajkait csókolom. Puhán, gyengéden érintettem, amikor pedig átcsúszott az ölembe akkor csak még jobban úgy bántam vele, mint egy porcelánbabával.
Csókunkat nem szakítottuk meg, sőt egyre hevesebben kaptunk a másik után, nyelve forró táncot járt az enyémmel. Kezemet végigvezettem a hátán, a hajához érve pedig megmarkoltam azt, egy picit hátrébb rántva a fejét, ezzel szabad utat adva magamnak arra, hogy végigcsókolhassam a nyakát. Felnyögött az érintésemre, és csípője mozgásával az őrületbe kergetett.
Nagy nehezen a hátsó ülésre keveredtünk, lehámozta rólam a felsőmet, ujjaim puha combját érintették, ruhája felcsúszott a derekáig, mélyen kifújta a levegőt, és lehunyta szemeit amikor egy újabb csókért hajoltam, éreztem, hogy remeg.
Elhúzódtam tőle, holott minden izmom, és idegsejtem a folytatásért könyörgött. Méghozzá azonnal.
Elnyílt ajkakkal ziháltam fölötte, amíg próbáltam összerakni a képet, ujjai görcsösen kapaszkodtak a nyakamba.
- Aurora – böktem meg játékosan arcát orrommal, hogy aztán végig simíthassam arcának ívét – nézz rám!
Nagy nehezen kaptam meg a figyelmet, a szemeiben vágy és félelem keveréke csillogott.
- Te szent szar – csúszott ki ajkaimon a káromkodás – voltál már így együtt valakivel?
Figyeltem ahogy ajkaiba harap.
- Ezt nem hiszem el – kaptam vissza a felsőmet, és elhúzódtam tőle,aztán pedig ki is vergődtem magam a kocsiból. A hűvös levegő lenyugtatott, de nem eléggé. Aurora is kiszállt utánam.
- Most miért vagy mérges?
- Talán el kellett volna mondanod, hogy még szűz vagy – ajánlottam fel, kissé higgadtabban.
- Elvehetted volna – rántotta meg a vállát – a tiéd lett volna, nem nagy ügy!
- Na persze! - Hörögtem – először is, nem veszek el semmit! Ha nekem adod, akkor rendben van, de nem most és nem itt. Komolyan egy elhagyott épület omladozó romjainál, egy autó hátsóülésén akartál megválni tőle, egy olyan sráccal akit alig ismersz?
- Most, miért kell belőle ekkora ügyet csinálni? Ez csak szex, nem?
- Nekem talán – böktem magamra – de neked nem lett volna ugyanaz, és nem kockáztatok, annyit nem ér...
- Mi nem ér annyit, Zayn? Én nem érek annyit?
Ajkamba haraptam. Ezt alaposan elcsesztem.
- Nem úgy gondoltam – ráztam meg a fejem, közelebb lépve hozzá, de ő hátrálni kezdett. Remek. Ha fogócskázni akart, rossz lóra tett.
- Pontosan úgy értetted – törölt le pár könnycseppet szép arcáról – valahogy mindig ez van. Sosem érek annyit, hogy a közelemben legyenek az emberek. Gondolom te is az apámtól félsz!
Nem válaszoltam. Miért tenném, a teljesen nyilvánvalóra?
- Aurora, sajnálom – sóhajtottam végül, igazságtalan voltam vele, nem láthatok a fejébe, nem tudhatom mit gondolhat erről az egészről. Ha szexet akart, megadhattam volna neki. Természetesen sikerült megint eltolnom, mivel magamból indultam ki.
Az első lépés a tönkretétel felé.
Pacsit nekem.
- Nem számít – húzta össze magán kabátját, hangja megtört.
- De igenis számít – szeltem át a köztünk lévő távolságot, újra karomba fontam, hogy ezúttal sokkal durvábban csókolhassam, de nem mozdult. Nem viszonozta cselekedetemet, csupán némán tűrte az egészet. Elszakadtam tőle, le akartam törölni arcáról a könnyeit, de elrántotta a fejét.
- Csak vigyél haza, Zayn!
Bólintottam, magam is beláthattam, hogy esélytelen tovább próbálkoznom. Már nem számít, így tettem amit kért. Nem érdekelt többé jogosítvány, vagy az a pár üveg sör, és valahogy a pár órával ezelőtti gondatlanság érzése is eltűnt belőlem.
A valóság viszont annál inkább rontott be az ajtókon, és még lábat se törölt.
Miért is ne?
Adjunk annak a szerencsétlennek.
Tökéletesen megértettem amikor érzelemmentes arccal sétált előttem, immáron a házuk udvarán. Kinyitottam neki az ajtót, és egészen a szobájáig kísértem, ahol aztán az orrom előtt becsapta ajtaját. Felsóhajtottam, fejemet az ajtónak döntöttem, és egy párszor bele is vertem. Közben természetesen újabb szitokszó áradatot zúdítottam saját magamra. Igaza volt az összes „barátomnak.
Egy érzéketlen pöcsfej voltam.
Miért csak utólag jövök rá ezekre, a cseppet sem apró hibákra?
- Hé haver – lépett a folyosóra Liam – már égre-földre kerestelek, merre jártatok! A gyűlés legalább két órája véget ért már!
- Louis és én, megbeszéltünk pár dolgot, aztán pedig visszahoztam a lányt – böktem az ajtó felé, ami most sokkal komorabbnak tűnt.
- Rossz nap?
- Rossz évszázad – ajánlottam inkább, mire fejcsóválva elnevette magát, és magával húzott a folyosón, le a lépcsőkön, ki a hátsó kertbe, ahol nem voltunk egyedül, de senki új. Harry és a főnök öccse Joseph úgy tűnt elmélyülten beszélgetnek valamiről, Niall pedig szintén nem volt magányos.
- Nahát, nahát – öleltem magamhoz futólag Jane apró kis testét – csak nem a városban volt dolgod?
- Ugye, tudod, hogy ha továbbra is ilyen pofátlan vagy, képes vagyok és elintézlek? Hm, lássuk csak – játszotta az elgondolkodót – mondjuk úgy örökre?
- Kezdek félni – mosolyodtam el, és elvettem a felajánlott italt Liam kezéből. Egy húzásra legurítottam, az alkohol végigperzselte a torkomat.
- Ismeritek egymást? - bökött ránk Joseph, amíg leültem mellé, mire bólintottam.
- Egy nagyon jó barátom!
- Ugyan kérlek – mosolyodott el a férfi – ne etess azzal, hogy létezik fiú-lány barátság! Ez nonszensz!
- Pedig így van – emelte poharát a szájához Jane – persze egy időben együtt is voltunk!
- Sejtettem – forgatta a szemeit Jospeh – Aurora lefeküdt? Miért nincs itt?
- Nem érezte túl jól magát – vette át hirtelen a szót Liam, mire a férfi csak felsóhajtott. Nem úgy tűnt, mint aki meg van ezen lepődve.
- Csodálod? - Nézett rám – ez a ház megöli Őt, na nem mintha nem ugyanezt tenné mindannyiunkkal! Egy ilyen korú lánynak, iskolába kellene járnia, nem magántanulónak lennie, utaznia, tanulnia és az álmait építeni! Carlo persze hajthatatlan, a bátyám egy kicsit védelmező típus!
Igen. Azt én is észrevettem.
- Azt hiszem az összes fiútestvér ilyen, Joseph – nézett rá Jane – már ami az enyémet illeti, vagy éppen a kedves Zayn személyét, aki azt hiszem nem lesz túl boldog ha értesül a húga új barátjáról!
- Jane – szólt rá kimérten Liam, mire felé fordultam, a fiú csak a fejét csóválta, és minden szem Harry alakjára szegeződött.
- Oh – köhintettem egyet, és elkezdtem visszafelé számolni tíztől, vagy esetleg száztól. Nem akartam nekimenni. Még mindig élesen élt bennem az a vita, amikor olyan csúnyán összekaptunk egy srác miatt a húgommal, hogy hosszú hetekig nem beszéltünk egymással.
El kell őt fogadnom, és támogatnom, ha pedig baj van, vagy egész egyszerűen csak szüksége van rám, nos akkor ott kell lennem, és tartanom a vállamat.
De nem ítélkezek.
- Mivel az apátokról nem tudok semmit – vakarta meg tarkóját a göndör – azt hiszem tőled kellett volna engedélyt kérnem, Zayn! Ne haragudj!
- Mihez? Hogy randira hívd?
- Természetesen – ütközött meg rajtam, mire elfintorodtam.
Hol él ez a gyerek? A középkorban?
Kényelmesen hátradőltem a székben, és bólintottam. Nem mintha szükség lett volna erre.
- Vagy talán tőle – vakartam meg államat – Victoria felnőtt nő, megbízok benne, és ha akar téged, hát legyen úgy! De komolyan Harry, tudod, hogy mit fogok tenni, ha megtudom, hogy rosszul bánsz vele!
- Erre nem fog sor kerülni – vette át a szót Joseph, és egyből a kis göndör védelmére kelt – Harry az egyik legjobb ember akit valaha megismerhettem! Ne féltsd Őt tőle, Zayn!
Elmosolyodtam. Legyen úgy.
- A kedves Liam barátunkat annál inkább – vigyorgott tovább a férfi, mire Liam természetesen egyből zavarba jött – mióta is vagy egyedül? Nem félsz, hogy begolyózol?
- Ez az, Liam – helyeselt nevetve Niall, arca kipirult az alkoholtól – miért nem fogsz valakit már magadnak? Ha csak egy estére is!
- Az nem az Ő stílusa – ittam ki újra poharam tartalmát – szereti a nagy csalódásokat, és az összetört szíveket, egy igazi lovag!
- Oh igen, Malik – veregetett hátba az említett – mert egy-egy egy éjszakás kalandod után, még nem ért semmilyen meglepetés, igazam van?
- Másnap lehet – dőlt előre a székében Josep, hogy újra tölthessen – de akkor és ott, az alkohol mindent és mindenkit megszépít!
Erre persze kitört a nevetés, és még én sem állhattam meg nélküle.
Ahogy így végégig néztem a kis társaságunkon, egyáltalán nem tűntek rémisztőnek. Sőt. Sokkal emberibbek voltak, mint gondoltam. Valójában tudtam, hogy mivel foglalkoznak, hogy talán olyanok is vannak itt, akik komolyan ártottak az embereknek.
Sőt.
Több, mint valószínű.
De most nem volt előttem ez a jelenet. Felejteni akartam, amit meg is kaptam. Így igazán nem lehetett okom panaszra.
Persze, minden jónak vége szakad egyszer. De talán nem most, és nem itt.
Joseph megköszörülte a torkát, mire mindenki elcsendesedett és rá figyelt. A férfi arca egyszeriben megváltozott, sokkal komolyabb lett, úgy tűnt nem egy köszöntő tószt mondására készül.
- Még mielőtt mindenki alaposan szétcsapja magát – kezdte meg sejtelmes hangon – beszélnünk kell valamiről, pontosabban el kell fogadnotok valamit, ami ma került a listánkra!
Mindannyian feszülten néztük rá.
- Lesz egy kis bulink – mosolygott gonoszan – pontosabban nektek lesz, hamarosan!
Na tessék.
Kellett nekem elkiabálni azt a nagy békét és jóságot.