Négy- Néma

Zayn

"Csevegni jó, hallgatni arany, de a némaság elviselhetetlen."

Szacsvay László

Nem igazán tudtam megszokni az új helyet, sőt ami azt illeti, nagyon kellemetlenül éreztem magam a legtöbbször, mert tényleg nem voltam több egy egyszerű senkinél, így a legtöbbször átnéztek rajtam. Aminek nem igazán értem, miért nem tudok örülni. A kényeskedésem pedig jó néhány álmatlan éjszakához vezetett, ami fáradt nappalokat okozott, amolyan igazi ásítozósokat, de szerencsémre egész könnyen elment az első három nap, a hétvége pedig egyre jobban közeledett, ami azt jelentette, hogy vásárolnom kellene, egy kisebb születésnapi ajándékot. A kérdés már csak az volt, hogy mit és mikor.

Hihetetlenül szerencsétlen vagyok ezekben a dolgokban. Szívem szerint rábíznám valaki másra, de Louis még jobban utál vásárolni, a barátnője pedig, még mindig egy ribanc szóval ha nem akarok ehető fehérneműt inkább kihagynám ezt az opciót.

A ma este abban volt különleges, hogy csütörtökön közös vacsora van, legalábbis Harry elmondása alapján, akivel egész jóba lettem, már amennyit láttam, és beszéltem vele, de sokkal jobban kedveltem, mint Niall engem. Azt hiszem bántja a csőrét, hogy Liam és én megmentettük a seggét. Aurora nagyon zárkózott. Igazság szerint azt hiszem fél, csak nem tudom kitől, vagy mitől. Az apja rajongásig szereti, és egyszer fültanúja voltam annak ahogy azt magyarázza, hogyan is szerezte a sérüléseket az arcán.

Nagyon nem büntetésből, ahogy azt nekem mondta.

Mégsem akartam kérdezni. Úgy éreztem, hogy azzal csak bajt hozok a fejemre, főleg ha valamelyik családtag volt a ludas. Csak ezért falazhat, nem?

Unottan túrtam bele hajamba, majd kopogtam a lány ajtaján, jelezve, hogy idő van, és ideje lenne lépnünk, ha nem mi akarunk megérkezni utoljára. Azonban amikor kinyitottam az ajtót, egy kicsit ledöbbentem. De nem voltam ezzel egyedül.

- Miért nincs rajtad öltöny? - Meresztette rám nagy szemeit, én pedig hanyagul néztem végig ruhámon. Farmer és felső. Mi a probléma? Miért kéne az öltöny?

- És, te miért vagy kiöltözve? - Replikáztam, de már tudtam, hogy természetesen én baltáztam el, és értesültem valamiről nagyon későn – bajban vagyok?

- Hatalmasba – forgatta meg szemeit, majd egy apró, bujkáló mosollyal arcán behúzott a szobájába, ügyelve arra, hogy a kulcsot elfordítsa a zárban. Szó nélkül lépett a szekrényéhez, hosszú haját a válla mögé dobva, kezdett el kotorászni, mígnem elő nem húzott egy fekete öltönyt, kompletten.

- Kellene érdekelnie, hogy miért tartasz nyakkendőket is, a szekrényedben?

- Inkább nem – nyújtotta át a ruhákat – öltözz át gyorsan – intett a fejével a fürdőszobája felé, kérés nélkül haladtam el mellette, sietős mozdulatokkal vetkőztem le, és még gyorsabbakkal fel, a cipőm szerencsémre fekete volt, de a nyakkendő sehogy sem óhajtott sikerülni.

- Ezt most nem mondod komolyan! - Sóhajtott fel dühösen, átszelte a kettőnk között lévő távolságot és ügyes mozdulatokkal munkához látott, hogy mire észbe kaphassak már valóban készen is álljak.

- Erre meg kellene tanítanod – emeltem meg két ujjam közé csíptetve a számomra kész csodát, megspékelve egy valószínűleg idióta vigyorral.

- Egy ennyi idős férfinak, már meg kellene tudnia csinálnia... - vágta hozzám, cseppet sem kedvesen, és bevallom nem erre számítottam.

- Hé – tártam szét karomat – nem lehetek egyszerre minden, elégedj meg a sármosságommal!

Újra szemforgatás. Ez a nőszemély citromba harapott, de most komolyan?

- És, még szerény is, micsoda kincs! - Elharapta a mondata végét, mert erőteljes kopogás hallatszott, így mindketten odakaptuk a fejünket. Pár pillanat múlva pedig már hallhattuk is a kopogtatóhoz tartozó hangot. Figyeltem ahogy egy csettintésre megváltozik Aurora arckifejezése, és rémülten kezd a fürdő felé taszigálni. Miért aggódik ennyire Angelo miatt?

Igaz, hogy egy hatalmas seggfejről beszélünk, de Ő is pontosan tudja, hogy kinek dolgozok, szóval nem értem.

- Ha elmentünk, várj egy- két percet és gyere utánunk, apám nem szereti ha késünk – bökte nekem mutatóujját, hogy aztán egy gyors mozdulattal majdnem rám csapja az ajtót. Hallottam lépteit az ajtón keresztül, azt is, ahogy elnézést kér. Beljebb jöttek a szobába. Vitatkoztak, bár nem hallottam pontosan miről. Kezdett úgy tűnni, hogy Angelo az, aki meg akarja nevelni, ezt a lányt. Csak tudnám miért. Na nem mintha bármi közöm is lenne hozzá, elvégre, mint mondtam. Még egy porszem sem vagyok a gépezetben.

~*~

A vacsora komolyan rosszabb volt, mint hittem. Az asztalfőnél Carlo ült, jobbján Jospeh aki, mint később megtudtam – pontosabban kikövetkeztettem – az öccse volt, másik oldalán Frank, mellette Angelo, Joseph másik oldalán pedig Niall, mellette Aurora, velük szemben pedig Liam és én. A desszertig minden jól haladt, nem kellett beszélnem, és igazán nem is érdekelt, hogy miről is van szó pontosan, szóval lapulhattam, és élvezhettem a kaját. Ha már a társaság nem volt tízpontos.

- Zayn, hogy érzed magad nálunk? Még a mai nap gondoskodom a fizetésedről – tette hozzá, cseppet sem mellékesen Carlo. Hálásan bólintottam, minden szem rám szegeződött. Amit utáltam.

Azt hiszem emiatt egy kicsit pánikba is eshettem, mivel Liam oldalba bökött.

- Köszönöm uram, minden rendben – köszörültem meg végre a torkom – remélem nem érkezett rám panasz!

- Még nem – húzta gúnyos mosolyra száját Niall – de alig várom az alkalmat!

- Niall – szólt rá Carlo nevetve – ne légy udvariatlan, Harry úgy mesélte, egész ügyesen bánsz a fegyverekkel – nézett megerősítésként Angelo arcára, akinek tulajdonképpen beosztottja volt az említett göndör hajú srác.

Újabb horkantás, és enyhe mosoly Aurora részéről, de nem törődtem vele. Komolyan fejlődtem.

- Én is úgy hallottam – bólintott, miután ivott egy korty bort – talán jó hasznát vennék a katonák között...

Olyan kimért volt velem, hogy legszívesebben behúznék neki, de komolyan. Eszem ágában sincs ilyen jónak feltüntetni magam. De ha még így is lenne, előbb ugranék be egy folyóba, minthogy beálljak zsoldosnak.

Habár, a jelenlegi helyzetem határozottan közelít hozzá.

A fenébe is már, azt az idióta lelkemet.

- Talán majd egyszer – törte meg a kínos csendet Carlo – hétvégi tervek?

Talán közös kérdés lehetett, de meg akartam ragadni az alkalmat, hogy bejelentsem, nem leszek a városban három napig. Pontosabban kettő és fél. De nem ez számított.

- Szeretnék elutazni a húgomhoz, szombaton van a születésnapja, így pénteken kora délután indulnék.

- Rendben van – Carlo szélesen mosolygott – igazából pont a legjobbkor jött, Zayn! Ha menni akarsz, megy Aurora, Harry, Liam és Niall is veled, remélem nem bánod!

Nem akartam vitatkozni, bár tényleg kíváncsi lennék a miértekre. Valószínűleg azonban, okkal nem kötik az orromra, szóval egy bólintással annyiban hagytam a dolgot, és elfogadtam a sorsom. Elképzelhető, hogy Victoria ki fog nyírni a díszes társaság miatt, de annyi baj legyen.

Mindig örült, ha láthatott, én pedig még jobban, szóval bármit kibírok ha róla, vagy a másik húgomról van szó.

Vacsora után az egész társaság szélnek eredt, így kisétálhattam az udvarra, hogy megengedjek magamnak egy gyors cigiszünetet, még ha nem is volt a legjobb ötlet.

Nemcsak a ház volt gyönyörű, de az udvarra is nagy hangsúlyt fektettek, nem is értem miért nem inkább kertésznek jelentkeztem. Bár ebben a házban, még az is életveszélyes foglalkozásnak számítana, szóval maradt ez.

Csak tudnám, hogy miként fogok ebből kikeveredni.

Lassan fújtam ki a füstöt a tekintetem pedig megakadt az egyik baromira giccses szökőkút mellett táncoló Aurora mellett. Igazán légies, gyönyörű látványt nyújtott. Már nem az előbbi ruhája volt rajta, és nem szólt zene sem, mégis teljesen magával ragadott a látvány. Sötét haja követte mozdulatait, amelyek komoly tehetségről árulkodtak. Egészen addig amíg észre nem vett, és megkövülten nézett felém. Eldobtam a csikket, elmosolyodtam. Nem akartam, hogy úgy érezze kukkoltam, szóval inkább hátraarcot vágtam, úgy döntöttem elteszem magam holnapra. Aurora szobájába érve, összeszedtem a ruháimat, majd az enyémbe sétáltam, egy gyors zuhany után pedig szemeimet lehunyva igyekeztem álmot erőltetni magamra.

Nem túl nagy sikerrel. Természetesen.

Órákig forgolódtam, úgy vergődtem az egyébként nagyon is kényelmes ágyban, mint egy harmadosztályú színésznő, aki egy partra vetett halat utánozna, de még arra sem képes.

Szerencsétlen.

Hosszú órák szenvedései után, három órát mégis sikerült összehoznom, még aludt a ház, amikor elrohantam, hogy mégis összehozzak valami ajándékot, de először is lesokkolódtam a számlámon lévő pénz láttán.

A sok nulla miatt, határozottan kezdem megszeretni az új munkahelyem. Egy pár ékszer, ruha és rengeteg könyv után késznek ítéltem a folyamatot, visszasiettem a házhoz, ahol már készen várt rám a csipet-csapat.

Liam vezetett, Harry a motorján jött, én pedig azt kívántam bárcsak én is egy olyanon utazhatnék, ehelyett a sírkamra helyett. Ugyanis, egyetlen büdös szó sem esett köztünk, kivételt képez ez alól a rádió, már ha az számít valamit.

Ismerős utcák után, egyre nagyobb izgalom dobolt a szívemben, amikor pedig leparkoltunk a cím előtt, majdnem kiestem az autóból, Niall legnagyobb örömére, de én csak a kedves középső ujjammal látványával jutalmaztam ezért. Szapora léptekkel indultam meg a járdán, a feketére festett ajtó előtt állva, kifújtam a levegőt, és kopogtam, lenyomtam a kilincset, de az ajtó zárva volt.

- Kérlek, mondd, hogy van kulcsod – sóhajtott fel fáradtan Niall

- Van, de nem hoztam magammal – vakartam meg a tarkómat zavartam, telefonom után nyúltam, hogy felhívhassam, bár így oda a meglepetés.

- Miért, is tetted volna?

- Zayn? - Jött egy csilingelő hang mögülünk, mindannyian a kapuban ácsorgó barna hajú lány felé fordultunk, aki amikor meglátott minket, mindent elhajítva kezéből, rohant egyenesen felém, pontosabban a karjaimba. Nevetve szorítottam magamhoz, míg az Ő teste halk sírástól rázkódott. Hajába csókoltam, és még egyszer szorosan megöleltem, hogy aztán eltolva magamtól alaposan szemügyre vegyem.

- El sem hiszem, hogy ez a kész nő, az én kishúgom – nevettem, Ő pedig megbökte mellkasomat.

- Köszi bátyó – törölte meg arcát – máskor azért borotválkozz meg, ha erre jársz!

Hálátlan. Én dicsérem, Ő pedig egyből a véremet szívja.

Bemutattam a többieket neki, mint barátokat, akik feltétlenül ragaszkodtak ahhoz, hogy megismerjék a családomat végre, már ami maradt belőle, belépve a lakásba pedig szomorúan vettem tudomásul, hogy a kisebbik húgom tanulmányi kiránduláson van, így nem tudunk találkozni. Victoria egyből főzésnek látott, amíg a többiek birtokba vették a szobájukat, és felfedezték az udvart, bár tudtam, hogy Harry csak meg akar bizonyosodni arról, hogy biztonságban vagyunk. Nem mintha ebben a kisvárosban, bármi is történhetne.

Hacsak, egy pár állat el nem szabadul az állatkertből.

Az meg még menő is lenne.

- Aggódnom kéne, hogy hol szedted össze ezeket? - Vonta fel kíváncsian a szemöldökét.

- Már mondtam, hogy a barátaim...

- Ahogy én is, hogy nem kell mindenfélével megetetned – rántotta meg a vállát – nem vagyok már kislány, és az egyetlen barátod, akit tényleg láttam is, az Louis volt. Nem hozol te haza, csak úgy akárkit, hacsak nem muszáj persze...szóval? Terhes a lány, és dühös nagybácsik?

- Mi? - Horkantottam fel – soha nem csinálnám fel azt a lányt, az apja karóra tűzne, és csak utána ölne meg!

- Ugye, tudod, hogy ez lehetetlen?

- Ugye tudod, hogy még mindig túl kíváncsi, és okos vagy! Szeretik ezt a férfiak?

- Nem igazán érdekel, hogy mit szeretnek – vigyorgott rám – a lényeg az, hogy én mit szeretek bennük...

- Felvágós! - Öltöttem rá nyelvemet.

Jó volt újra itt lenni. Olyan, mintha újra gyerek lennék, még ha tudom, az álmodozás jelenleg a legnagyobb őrültség amit elkövethetek.

~*~

- Angelo azt mondta tartsalak szemmel – adta a teljesen őszinte választ a kérdésemre Liam, amikor is megérdeklődtem, ugyan miért vannak velem – plusz, a hétvégén akad egy kis akció, amitől Carlo meg akarja óvni a lányát.

- Angelo utál engem – mondtam, miközben segítettem elkészíteni a reggelit – vagy Ő mindig ilyen?

- Többnyire – vigyorgott rám – pluszban féltékeny is, szóval ebből még elképzelhető, hogy akad egy kis problémád!

- Mi? Miről beszélsz?

- Mind látjuk az Aurora és közted között lévő kémiát Zayn – legyintett lemondóan Liam – Carlo nem ok nélkül akart téged, azt hiszem megbízik benned, és ez nagy szó, főleg a mostani helyzetben!

Összevontam a szemöldökömet. Mostani helyzeten? Mégis mi a fene folyik itt?

Talán láthatta rajtam az értetlenségemet.

- Angelo nem olyan, mint mi Zayn – bökött magára – legfőképp nem, mint én. Azt hiszem sosem volt szíve, ezét van a ranglétrán ott ahol. A kapitány az egyik a családban aki gond nélkül átveheti a hatalmat, ha megszerez magának egy-két személyt a seregből aki támogatja. Félnek tőle, és ha azt hiszed ez kevés, akkor súlyos tévedésekben élsz. Hagyd békén a lányt, különben meghalsz, ilyen egyszerű!

- Carlo nem hagyná...

- Nem vagy a család tagja Zayn – vette ki a pirítósokat, de én tovább ellenkeztem.

- Tudtommal Angelo sem, a katonaság pedig nem hozzá hű! Miért kockáztatná, hogy kinyírják?

- Rávilágítottál a lényegre – mutatott rám – túlságosan félti a seggét ahhoz, hogy meglépje ezt, ahhoz viszont van elég bátorsága, hogy megfélemlítsen, vagy büntessen egy lányt, szerelemként előadva a dolgokat. Ha beházasodik a családba, nagyobb esélyekkel indul majd a főnöki posztért, mint Carlo öccse.

Majdnem kiejtettem a kezemből a kést. Liam szavai jártak a fejemben, újra és újra. Főleg a büntetés szó, ami azt illeti.

- Az a mocskos szemétláda – fújtattam lehajítva a kést a kezemből az asztalra – nem a tűzben szerezte a sérüléseket, Liam! Angelo...

Nem volt meglepett az arckifejezése. Sőt. Inkább nyugodt, és rendíthetetlen.

Tudta.

Mind tudták, Liam, Niall és még talán Harry is mi folyik itt, egyenesen az orruk előtt.

- Hagyd békén a lányt – ismételte meg magát újból – és akkor nem esik bántódásod, nem tehetsz ellene semmit, és ezt Aurora is pontosan tudja.

- Ez erőszak! - Hüledeztem, nem kezelhetik ilyen lazán.

- Ebben nőtt fel – válaszolt keményen – ha jól viselkedik, kevesebb jut az Ő életébe is!

Nagyon úgy tűnt, hogy ez volt a végszó. Nem akartam tovább feszíteni a húrt, azt hiszem, így is sokkal többet tudok, mint kellene.

Undorodtam tőlük.

De ami még rosszabb, és ezerszer felemésztőbb.

Magamtól is.