Zayn
"Csevegni
jó, hallgatni arany, de a némaság elviselhetetlen."
Szacsvay László
Nem igazán tudtam megszokni az
új helyet, sőt ami azt illeti, nagyon kellemetlenül éreztem magam
a legtöbbször, mert tényleg nem voltam több egy egyszerű
senkinél, így a legtöbbször átnéztek rajtam. Aminek nem igazán
értem, miért nem tudok örülni. A kényeskedésem pedig jó néhány
álmatlan éjszakához vezetett, ami fáradt nappalokat okozott,
amolyan igazi ásítozósokat, de szerencsémre egész könnyen
elment az első három nap, a hétvége pedig egyre jobban
közeledett, ami azt jelentette, hogy vásárolnom kellene, egy
kisebb születésnapi ajándékot. A kérdés már csak az volt, hogy
mit és mikor.
Hihetetlenül szerencsétlen
vagyok ezekben a dolgokban. Szívem szerint rábíznám valaki másra,
de Louis még jobban utál vásárolni, a barátnője pedig, még
mindig egy ribanc szóval ha nem akarok ehető fehérneműt inkább
kihagynám ezt az opciót.
A ma este abban volt különleges,
hogy csütörtökön közös vacsora van, legalábbis Harry elmondása
alapján, akivel egész jóba lettem, már amennyit láttam, és
beszéltem vele, de sokkal jobban kedveltem, mint Niall engem. Azt
hiszem bántja a csőrét, hogy Liam és én megmentettük a seggét.
Aurora nagyon zárkózott. Igazság szerint azt hiszem fél, csak nem
tudom kitől, vagy mitől. Az apja rajongásig szereti, és egyszer
fültanúja voltam annak ahogy azt magyarázza, hogyan is szerezte a
sérüléseket az arcán.
Nagyon nem büntetésből, ahogy
azt nekem mondta.
Mégsem akartam kérdezni. Úgy
éreztem, hogy azzal csak bajt hozok a fejemre, főleg ha valamelyik
családtag volt a ludas. Csak ezért falazhat, nem?
Unottan túrtam bele hajamba,
majd kopogtam a lány ajtaján, jelezve, hogy idő van, és ideje
lenne lépnünk, ha nem mi akarunk megérkezni utoljára. Azonban
amikor kinyitottam az ajtót, egy kicsit ledöbbentem. De nem voltam
ezzel egyedül.
- Miért nincs rajtad öltöny? -
Meresztette rám nagy szemeit, én pedig hanyagul néztem végig
ruhámon. Farmer és felső. Mi a probléma? Miért kéne az öltöny?
- És, te miért vagy kiöltözve?
- Replikáztam, de már tudtam, hogy természetesen én baltáztam
el, és értesültem valamiről nagyon későn – bajban vagyok?
- Hatalmasba – forgatta meg
szemeit, majd egy apró, bujkáló mosollyal arcán behúzott a
szobájába, ügyelve arra, hogy a kulcsot elfordítsa a zárban. Szó
nélkül lépett a szekrényéhez, hosszú haját a válla mögé
dobva, kezdett el kotorászni, mígnem elő nem húzott egy fekete
öltönyt, kompletten.
- Kellene érdekelnie, hogy miért
tartasz nyakkendőket is, a szekrényedben?
- Inkább nem – nyújtotta át
a ruhákat – öltözz át gyorsan – intett a fejével a
fürdőszobája felé, kérés nélkül haladtam el mellette, sietős
mozdulatokkal vetkőztem le, és még gyorsabbakkal fel, a cipőm
szerencsémre fekete volt, de a nyakkendő sehogy sem óhajtott
sikerülni.
- Ezt most nem mondod komolyan! -
Sóhajtott fel dühösen, átszelte a kettőnk között lévő
távolságot és ügyes mozdulatokkal munkához látott, hogy mire
észbe kaphassak már valóban készen is álljak.
- Erre meg kellene tanítanod –
emeltem meg két ujjam közé csíptetve a számomra kész csodát,
megspékelve egy valószínűleg idióta vigyorral.
- Egy ennyi idős férfinak, már
meg kellene tudnia csinálnia... - vágta hozzám, cseppet sem
kedvesen, és bevallom nem erre számítottam.
- Hé – tártam szét karomat –
nem lehetek egyszerre minden, elégedj meg a sármosságommal!
Újra szemforgatás. Ez a
nőszemély citromba harapott, de most komolyan?
- És, még szerény is, micsoda
kincs! - Elharapta a mondata végét, mert erőteljes kopogás
hallatszott, így mindketten odakaptuk a fejünket. Pár pillanat
múlva pedig már hallhattuk is a kopogtatóhoz tartozó hangot.
Figyeltem ahogy egy csettintésre megváltozik Aurora arckifejezése,
és rémülten kezd a fürdő felé taszigálni. Miért aggódik
ennyire Angelo miatt?
Igaz, hogy egy hatalmas
seggfejről beszélünk, de Ő is pontosan tudja, hogy kinek
dolgozok, szóval nem értem.
-
Ha elmentünk, várj egy- két percet és gyere utánunk, apám nem
szereti ha késünk – bökte nekem mutatóujját, hogy aztán egy
gyors mozdulattal majdnem rám csapja az ajtót. Hallottam lépteit
az ajtón keresztül, azt is, ahogy elnézést kér. Beljebb jöttek
a szobába. Vitatkoztak, bár nem hallottam pontosan miről. Kezdett
úgy tűnni, hogy Angelo az, aki meg akarja nevelni, ezt a lányt.
Csak tudnám miért. Na nem mintha bármi közöm is lenne hozzá,
elvégre, mint mondtam. Még egy porszem sem vagyok a gépezetben.
~*~
A vacsora komolyan rosszabb volt,
mint hittem. Az asztalfőnél Carlo ült, jobbján Jospeh aki, mint
később megtudtam – pontosabban kikövetkeztettem – az öccse
volt, másik oldalán Frank, mellette Angelo, Joseph másik oldalán
pedig Niall, mellette Aurora, velük szemben pedig Liam és én. A
desszertig minden jól haladt, nem kellett beszélnem, és igazán
nem is érdekelt, hogy miről is van szó pontosan, szóval
lapulhattam, és élvezhettem a kaját. Ha már a társaság nem volt
tízpontos.
- Zayn, hogy érzed magad nálunk?
Még a mai nap gondoskodom a fizetésedről – tette hozzá, cseppet
sem mellékesen Carlo. Hálásan bólintottam, minden szem rám
szegeződött. Amit utáltam.
Azt hiszem emiatt egy kicsit
pánikba is eshettem, mivel Liam oldalba bökött.
- Köszönöm uram, minden
rendben – köszörültem meg végre a torkom – remélem nem
érkezett rám panasz!
- Még nem – húzta gúnyos
mosolyra száját Niall – de alig várom az alkalmat!
- Niall – szólt rá Carlo
nevetve – ne légy udvariatlan, Harry úgy mesélte, egész ügyesen
bánsz a fegyverekkel – nézett megerősítésként Angelo arcára,
akinek tulajdonképpen beosztottja volt az említett göndör hajú
srác.
Újabb horkantás, és enyhe
mosoly Aurora részéről, de nem törődtem vele. Komolyan
fejlődtem.
- Én is úgy hallottam –
bólintott, miután ivott egy korty bort – talán jó hasznát
vennék a katonák között...
Olyan kimért volt velem, hogy
legszívesebben behúznék neki, de komolyan. Eszem ágában sincs
ilyen jónak feltüntetni magam. De ha még így is lenne, előbb
ugranék be egy folyóba, minthogy beálljak zsoldosnak.
Habár, a jelenlegi helyzetem
határozottan közelít hozzá.
A fenébe is már, azt az idióta
lelkemet.
- Talán majd egyszer – törte
meg a kínos csendet Carlo – hétvégi tervek?
Talán közös kérdés lehetett,
de meg akartam ragadni az alkalmat, hogy bejelentsem, nem leszek a
városban három napig. Pontosabban kettő és fél. De nem ez
számított.
- Szeretnék elutazni a húgomhoz,
szombaton van a születésnapja, így pénteken kora délután
indulnék.
- Rendben van – Carlo szélesen
mosolygott – igazából pont a legjobbkor jött, Zayn! Ha menni
akarsz, megy Aurora, Harry, Liam és Niall is veled, remélem nem
bánod!
Nem akartam vitatkozni, bár
tényleg kíváncsi lennék a miértekre. Valószínűleg azonban,
okkal nem kötik az orromra, szóval egy bólintással annyiban
hagytam a dolgot, és elfogadtam a sorsom. Elképzelhető, hogy
Victoria ki fog nyírni a díszes társaság miatt, de annyi baj
legyen.
Mindig örült, ha láthatott, én
pedig még jobban, szóval bármit kibírok ha róla, vagy a másik
húgomról van szó.
Vacsora után az egész társaság
szélnek eredt, így kisétálhattam az udvarra, hogy megengedjek
magamnak egy gyors cigiszünetet, még ha nem is volt a legjobb
ötlet.
Nemcsak a ház volt gyönyörű,
de az udvarra is nagy hangsúlyt fektettek, nem is értem miért nem
inkább kertésznek jelentkeztem. Bár ebben a házban, még az is
életveszélyes foglalkozásnak számítana, szóval maradt ez.
Csak tudnám, hogy miként fogok
ebből kikeveredni.
Lassan fújtam ki a füstöt a
tekintetem pedig megakadt az egyik baromira giccses szökőkút
mellett táncoló Aurora mellett. Igazán légies, gyönyörű
látványt nyújtott. Már nem az előbbi ruhája volt rajta, és nem
szólt zene sem, mégis teljesen magával ragadott a látvány. Sötét
haja követte mozdulatait, amelyek komoly tehetségről árulkodtak.
Egészen addig amíg észre nem vett, és megkövülten nézett
felém. Eldobtam a csikket, elmosolyodtam. Nem akartam, hogy úgy
érezze kukkoltam, szóval inkább hátraarcot vágtam, úgy
döntöttem elteszem magam holnapra. Aurora szobájába érve,
összeszedtem a ruháimat, majd az enyémbe sétáltam, egy gyors
zuhany után pedig szemeimet lehunyva igyekeztem álmot erőltetni
magamra.
Nem túl nagy sikerrel.
Természetesen.
Órákig forgolódtam, úgy
vergődtem az egyébként nagyon is kényelmes ágyban, mint egy
harmadosztályú színésznő, aki egy partra vetett halat utánozna,
de még arra sem képes.
Szerencsétlen.
Hosszú órák szenvedései után,
három órát mégis sikerült összehoznom, még aludt a ház,
amikor elrohantam, hogy mégis összehozzak valami ajándékot, de
először is lesokkolódtam a számlámon lévő pénz láttán.
A sok nulla miatt, határozottan
kezdem megszeretni az új munkahelyem. Egy pár ékszer, ruha és
rengeteg könyv után késznek ítéltem a folyamatot, visszasiettem
a házhoz, ahol már készen várt rám a csipet-csapat.
Liam vezetett, Harry a motorján
jött, én pedig azt kívántam bárcsak én is egy olyanon
utazhatnék, ehelyett a sírkamra helyett. Ugyanis, egyetlen büdös
szó sem esett köztünk, kivételt képez ez alól a rádió, már
ha az számít valamit.
Ismerős utcák után, egyre
nagyobb izgalom dobolt a szívemben, amikor pedig leparkoltunk a cím
előtt, majdnem kiestem az autóból, Niall legnagyobb örömére, de
én csak a kedves középső ujjammal látványával jutalmaztam
ezért. Szapora léptekkel indultam meg a járdán, a feketére
festett ajtó előtt állva, kifújtam a levegőt, és kopogtam,
lenyomtam a kilincset, de az ajtó zárva volt.
- Kérlek, mondd, hogy van
kulcsod – sóhajtott fel fáradtan Niall
- Van, de nem hoztam magammal –
vakartam meg a tarkómat zavartam, telefonom után nyúltam, hogy
felhívhassam, bár így oda a meglepetés.
- Miért, is tetted volna?
- Zayn? - Jött egy csilingelő
hang mögülünk, mindannyian a kapuban ácsorgó barna hajú lány
felé fordultunk, aki amikor meglátott minket, mindent elhajítva
kezéből, rohant egyenesen felém, pontosabban a karjaimba. Nevetve
szorítottam magamhoz, míg az Ő teste halk sírástól rázkódott.
Hajába csókoltam, és még egyszer szorosan megöleltem, hogy aztán
eltolva magamtól alaposan szemügyre vegyem.
- El sem hiszem, hogy ez a kész
nő, az én kishúgom – nevettem, Ő pedig megbökte mellkasomat.
- Köszi bátyó – törölte
meg arcát – máskor azért borotválkozz meg, ha erre jársz!
Hálátlan. Én dicsérem, Ő
pedig egyből a véremet szívja.
Bemutattam a többieket neki,
mint barátokat, akik feltétlenül ragaszkodtak ahhoz, hogy
megismerjék a családomat végre, már ami maradt belőle, belépve
a lakásba pedig szomorúan vettem tudomásul, hogy a kisebbik húgom
tanulmányi kiránduláson van, így nem tudunk találkozni. Victoria
egyből főzésnek látott, amíg a többiek birtokba vették a
szobájukat, és felfedezték az udvart, bár tudtam, hogy Harry csak
meg akar bizonyosodni arról, hogy biztonságban vagyunk. Nem mintha
ebben a kisvárosban, bármi is történhetne.
Hacsak, egy pár állat el nem
szabadul az állatkertből.
Az meg még menő is lenne.
- Aggódnom kéne, hogy hol
szedted össze ezeket? - Vonta fel kíváncsian a szemöldökét.
- Már mondtam, hogy a
barátaim...
- Ahogy én is, hogy nem kell
mindenfélével megetetned – rántotta meg a vállát – nem
vagyok már kislány, és az egyetlen barátod, akit tényleg láttam
is, az Louis volt. Nem hozol te haza, csak úgy akárkit, hacsak nem
muszáj persze...szóval? Terhes a lány, és dühös nagybácsik?
- Mi? - Horkantottam fel – soha
nem csinálnám fel azt a lányt, az apja karóra tűzne, és csak
utána ölne meg!
- Ugye, tudod, hogy ez
lehetetlen?
- Ugye tudod, hogy még mindig
túl kíváncsi, és okos vagy! Szeretik ezt a férfiak?
- Nem igazán érdekel, hogy mit
szeretnek – vigyorgott rám – a lényeg az, hogy én mit szeretek
bennük...
- Felvágós! - Öltöttem rá
nyelvemet.
Jó volt újra itt lenni. Olyan,
mintha újra gyerek lennék, még ha tudom, az álmodozás jelenleg a
legnagyobb őrültség amit elkövethetek.
~*~
- Angelo azt mondta tartsalak
szemmel – adta a teljesen őszinte választ a kérdésemre Liam,
amikor is megérdeklődtem, ugyan miért vannak velem – plusz, a
hétvégén akad egy kis akció, amitől Carlo meg akarja óvni a
lányát.
- Angelo utál engem – mondtam,
miközben segítettem elkészíteni a reggelit – vagy Ő mindig
ilyen?
- Többnyire – vigyorgott rám
– pluszban féltékeny is, szóval ebből még elképzelhető, hogy
akad egy kis problémád!
- Mi? Miről beszélsz?
- Mind látjuk az Aurora és
közted között lévő kémiát Zayn – legyintett lemondóan Liam
– Carlo nem ok nélkül akart téged, azt hiszem megbízik benned,
és ez nagy szó, főleg a mostani helyzetben!
Összevontam a szemöldökömet.
Mostani helyzeten? Mégis mi a fene folyik itt?
Talán láthatta rajtam az
értetlenségemet.
- Angelo nem olyan, mint mi Zayn
– bökött magára – legfőképp nem, mint én. Azt hiszem sosem
volt szíve, ezét van a ranglétrán ott ahol. A kapitány az egyik
a családban aki gond nélkül átveheti a hatalmat, ha megszerez
magának egy-két személyt a seregből aki támogatja. Félnek tőle,
és ha azt hiszed ez kevés, akkor súlyos tévedésekben élsz.
Hagyd békén a lányt, különben meghalsz, ilyen egyszerű!
- Carlo nem hagyná...
- Nem vagy a család tagja Zayn –
vette ki a pirítósokat, de én tovább ellenkeztem.
- Tudtommal Angelo sem, a
katonaság pedig nem hozzá hű! Miért kockáztatná, hogy
kinyírják?
- Rávilágítottál a lényegre
– mutatott rám – túlságosan félti a seggét ahhoz, hogy
meglépje ezt, ahhoz viszont van elég bátorsága, hogy
megfélemlítsen, vagy büntessen egy lányt, szerelemként előadva
a dolgokat. Ha beházasodik a családba, nagyobb esélyekkel indul
majd a főnöki posztért, mint Carlo öccse.
Majdnem kiejtettem a kezemből a
kést. Liam szavai jártak a fejemben, újra és újra. Főleg a
büntetés szó, ami azt illeti.
- Az a mocskos szemétláda –
fújtattam lehajítva a kést a kezemből az asztalra – nem a
tűzben szerezte a sérüléseket, Liam! Angelo...
Nem volt meglepett az
arckifejezése. Sőt. Inkább nyugodt, és rendíthetetlen.
Tudta.
Mind tudták, Liam, Niall és még
talán Harry is mi folyik itt, egyenesen az orruk előtt.
- Hagyd békén a lányt –
ismételte meg magát újból – és akkor nem esik bántódásod,
nem tehetsz ellene semmit, és ezt Aurora is pontosan tudja.
- Ez erőszak! - Hüledeztem, nem
kezelhetik ilyen lazán.
- Ebben nőtt fel – válaszolt
keményen – ha jól viselkedik, kevesebb jut az Ő életébe is!
Nagyon úgy tűnt, hogy ez volt a
végszó. Nem akartam tovább feszíteni a húrt, azt hiszem, így is
sokkal többet tudok, mint kellene.
Undorodtam tőlük.
De ami még rosszabb, és
ezerszer felemésztőbb.
Magamtól is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése