Sziasztok!
Köszönöm szépen a visszajelzéseket, hozzászólásokat, feliratkozókat! :) Itt lenne a második rész, remélem tetszeni fog, ha van kedvetek hagyjatok magatok után nyomott, vagy akár csatlakozhatok a facebook csoporthoz is: itt
Zayn
"Elárulok neked valamit, ha netán még nem tudnád: az ember csak a barátait válogathatja meg, a rokonait nem."
Vavyan Fable
Annyira undorítónak találtam
amikor valaki úgy kezdte a naplóját, hogy: Kedves Naplóm... most
komolyan? Elmondaná valaki mégis mitől kedves egy tárgy?
Egyébként is marhára utáltam az édeskedést. Viszont irkálni
szerettem. Valahogy könnyebb volt utána a lelkem, visszaolvasva
pedig jókat derültem azon, „mekkora” problémáim akadtak. A
hetem első felét az ágyban fekve töltöttem, játszva a halálos
nagybeteget, amikor azonban rájöttem, hogy a kutya sem fog felém
nézni, inkább kirángattam magam az apátiából, és az utcánkban
focizó srácokhoz csatlakoztam legtöbbször. A megmaradt időben
pedig egyik kocsmát jártam a másik után, valami csendes helyet
keresni. Szintén egyedül. Louis ugyanis nagyon elfoglalt volt,
komolyan kezdem azt hinni, hogy ezt Ő is csak megpróbálja
bemagyarázni magának, és sokkalta inkább megőrült. Semmi másról
nem tud beszélni, csak, hogy be akar kerülni a Moretti család
bizalmasai közé.
Azzal magyarázta, hogy csak
nagyobb hal akar lenni, de azt hisze ennél sokkal több minden van a
levegőben, és ahogy ismerem Őt, valószínűleg belekeveredett
valami szarságba. Megint.
Csak tudnám, hogy miért nem
vagyok ezen meglepődve.
A mai estém is, csak egy újabb
szükségtelen iszogatós programra korlátozódott. Összébb húztam
magamon a kabátomat, ahogy befordultam arra az utcára amelyiken a
kedvenc kis kocsmám pihent. Semmi extra, viszont annál
barátságosabb környezet, és nyugalom. Jelenleg a legfontosabb,
ami azt illeti.
- Hé, Zayn – köszöntött
egyből egy ismerős hang, akit a középsulis ballagásom óta
alig-alig láttam. Nagyon elfontolt embernek tűnt, és azt hiszem,
határozottan olyan, akit el akarok rejteni Louis elől.
- Liam – fogtam vele kezet és
letelepedtem a mellette lévő bárszékre. A barna szemű srác
intett a pultosnak, aki elém is letett egy pohár aranyló
folyadékot. Egymáshoz koccintottuk poharainkat, az alkohol pedig
végigperzselte torkomat. Jóleső borzongás futott végig rajtam
át, és elismerően néztem a jelenleg sokkal komolyabb ábrázatú
srácra.
- Meg kellene kérdeznem, hogy
honnan telik a város legjobb italára?
Liam elnevette magát. Úgy tűnt
megszabadult hosszabb hajkoronájától, és egész röviden húzta,
farmert viselt, és egy fekete felsőt, karján nagyon is drágának
tűnő óra feszített, na meg persze jó pár tetoválás. Amit
bevallom, soha nem gondoltam volna róla. Egy évvel járt felettem,
és örökösen suttogtak róla az iskolában, de nem foglalkozott
vele. Jól tanult, és úgy emlékszem meg is lett az eredménye,
amikor bekerült az ország egyik legjobb egyetemére. Most mégis
itt van, és jobban végigmérve, nem tűnt túl boldognak.
- Mi van veled? - Tette vállamra
kezét – nincs jobb péntek esti programod?
- Most nincs – kortyoltam újból
az alkoholba – igazából egy kicsit szüneteltetem a féktelen
szórakozást. A múltkori nem sült el túl jól.
- Igen – mosolyodott el
szájához emelve poharát – Niall beszámolt róla...
Egyből megfagyott bennem a vér.
Valahogy mindig is ott lebegett közöttünk, hogy az apja a helyi
maffia tagja, de nem beszéltünk róla. Gyerekként jól megvoltunk,
egy párszor összefutottunk bulikba, és néhányszor kihúzott a
szarból. Ez volt minden amit a Liam Rossi név jelentett nekem.
Pluszban nem igazán akartam
feszegetni, mert a mellettem ülő srác, nagyon is higgadtnak tűnt,
még tisztán csengtek bennem a szőke fiú szavai. Igen. A
kicsinálás részére gondolok.
- Aurora mindig belekeveredik
valami szarba – nyugtázta inkább magának, és újból
megtöltette a poharainkat – Carlo helyében, már rég egy
kolostorban neveltetném. Nem való neki ez a világ.
Ismét nem válaszoltam.
- Ugyan Zayn – emelte fel újból
a poharát – ismersz, nem? Tudod, hogy ki az apám, és miben
utazik, de képtelen lennék megölni téged!
- Megölni? - Ismételtem szavait
államat vakarva – jelenleg az is szarul esne, ha behúznál egyet
Liam!
Újból koccintottunk, aztán
pedig beszélgetésbe kezdtünk. Megtudtam, hogy azért van itt, mert
kidobta a csaját, és egyedül akart lenni, pluszban mostanában túl
nagy rajta a nyomás, ügyvédnek készül, többek között azért,
hogy védje a családja seggét. Aztán egy kicsit szóba kerültem
én is. Meséltem a húgaimról, a munkámról, és vigasztalásként
felajánlottam, hogy holnapra, vagy akár már ma estére is,
háromszor jobb csajt szerzek neki, mint az előző volt. Egyik ital
jött a másik után, a végére pedig nagyon is kellemesen éreztük
magunkat. Elnézését kérve emeltem fülemhez a telefonomat, amin
Louis neve villogott.
Miután beleszóltam a
készülékbe, pár másodpercig nem is hallottam mást csak
recsegést- ropogást, nem igazán akartam elképzelni, merre lehet,
és pontosan mit is csinálhat az a barom.
- Louis? - Szólongattam ismét –
ha nem szólalsz meg, hamarosan leteszlek, mert jelenleg fontos
dolgom van!
Liam mély hangján felnevetett.
Az egyetlen dolgunk ma estére,
hogy minél részegebbre igyuk magunkat.
Holnap majd elmegyek gyónni is,
ha sikerrel járunk.
Esküszöm!
- Na végre – egy tompa
puffanás hallatszott a háttérből – le ne mert tenni, mert
megütlek!
Háromszori hangos robaj. Mégis
mik ezek? Lövések?
Felsóhajtottam Louis zihálására,
határozottan futott valahonnan, jobban mondva menekült, én pedig
megint foghattam a fejem, hogy mibe keveredett, vagy ami még
fontosabb, mibe fog engem is belekeverni.
- Mit csináltál már megint?
- Csak a szokásos – halottam a
hangján, hogy vigyorog – megmondtam neked, hogy van egy tervem. De
most le kell tennem, gyere értem a régi kenyérgyárhoz...
- Micsoda? Tudod, nagyon jól,
hogy az... - egy pillanatra megállt bennem az ütő – te marha
nagy idióta vagy, igaz?
Azzal már ki is nyomtam a
telefont. Hihetetlen, hogy képes volt rá. Az a környék, a Moretti
családhoz tartozik, az utcafőnök egy hatalmas pöcs. Liam egyből
levette, hogy valami gáz van, mert kíváncsian méregetett.
- Bocs – kértem elnézést
fejemet fogva. Igazából nem is tudom, mit kellene tennem – a
haverom Louis, valami ócska balhéba keveredhetett, és érte kell
mennem...azt hiszem.
Felvonta szemöldökét.
- Hol?
- A régi kenyérgyárnál... -
meg se várta amíg befejezem, már tárcsázott is, és mire észbe
kaptam már a kocsijában találtam magam. Túl gyorsan hajtottunk a
szabályokhoz és az ittasságunkhoz mérten is. Próbáltam volna
tiltakozni, hogy nem kell elvinnie, vagy, hogy ne avatkozzon bele, a
családod pedig végképp ne rángassa oda, de teljesen hiábavaló
lett volna. Így csak sodródtam az árral.
Abban marha jó vagyok.
Mire odaértünk, már jó pár
autó sorakozott fel, és egy pár motor is, ami azt illeti. Mielőtt
kiszálltunk volna a kocsiból, Liam a kesztyűtartójából
előzúzott két fegyvert, az egyiket a kezembe nyomta. Kissé
meglepetten néztem rá.
- Emlékszel, amikor azt mondtam,
nem tudnálak megölni? - Kérdezte, miközben fél lábbal már kint
is volt a kocsiból.
Bólintottam.
- Hát hazudtam!
- Kösz szépen, seggfej! -
Mormoltam, amíg ő jól elszórakozott magának, és nevetni nem
kezdett.
Igyekeztem a háttérben maradni.
Nem szerettem volna láb alatt lenni, de azért egy puhány alaknak
se, így határozottan támogattam Liam elképzeléseit. Egy hosszabb
fekete, göndör hajú férfihoz mentünk oda. Farmert és bőrdzsekit
viselt, és nagyon úgy tűnt, hogy vezető szerepet tölt be a
csapatba, mivel hevesen magyarázott úgy tíz-tizenöt embernek.
Megfontoltnak tűnt, és igencsak ravasznak. Nem akartam hallgatózni,
de valami tűzharcról beszélt, valószínűleg megtámadták a
területüket. Ugyanaz a csapat akik a szórakozóhelyen szórakoztak
velünk.
- Angelo, a srácok óvatosak
legyenek, nem akarom örökösen a seggeteket védeni! - Motyogta
Liam, és rám nézett – Zayn pedig velem van, talán hasznát
vehetnéd!
- Csak azért mert az apád
benyalta magát a főnöknél, még ne képzeld azt, hogy te is
ugráltathatsz Liam – vetette oda neki nyersen, aztán futólag
végigmért – a fiúra pedig nincs szükségünk! Tüntesd el
innen, vagy én fogom!
Nagyot nyeltem. Hihetetlen, hogy
ebben a családban, engem mindenki ki akar nyírni. Hátrébb léptem,
és már épp le akartam lépni, de Liam megragadta a karomat, pont
abban a pillanatban amikor kiabálás és lövöldözés hallatszott
az elhagyatott épület elől. A következő amire emlékszem, hogy
minden lángokban áll, és páran felénk szaladnak. Pontosabban
Angelo irányában.
- Van egy kis gondunk Angelo –
lihegte a barna srác, arcán sérülésnyomok és felsője véres
volt – NIall is bent van, és ha engem kérdezel nemsokára meg is
fog pörkölödni!
- Mi? - Fortyant fel, kezeit
ökölbe szorítva fújtatott – meg is érdemelné, hogy
meghaljon...
Újabb robbanás zárta meg az
épületet, egyre nagyobb lehetett a tűz, engem pedig fojtogatott a
gondolat, hogy Louis ott van bent valahol, és ahogy elnézem,
hamarosan kipurcan. Ahogy az is, hogy Angelo és csapata sokkal
jobban foglalkozik azzal, ki is áll az egész mögött. Undorodva
mordultam fel, lekaptam a kabátomat, és a jelenleg idiótán
vigyorgó Liam kezébe nyomtam, aki lehajította a földre, és
hasonlóan cselekedett, mint én. Nyilvánvaló volt, hogy mire
készülök, pontosabban készülünk, legalábbis annak aki figyelt.
Ilyen személy most viszont nem
akadt.
Egyszerre rugaszkodtunk neki, fél
szemmel láttam ahogy egy újabb fekete autó parkol le, és három
idősebb alak száll ki belőle, mégse érdekelt, csak az számított,
hogy kihozzam azt a barmot, az előttünk lángoló pokolból, hogy
aztán agyonverhessem.
Minimum.
A lángok az épület falait
nyaldosták, nem úgy tűnt, mintha sokáig húzná még. Követtem
az előttem loholó fiút, aki az egyik lépcsőt nézte ki magának.
Amikor felértünk az emeletre, az egyik teremből dörömbölést
halottunk.
- Angelo azt mondta, itt lesznek
– próbálta átkiabálni a tűz okozta hangzavart – keresd meg a
haverod, enyém Niall!
Bólintottam, és futásnak
eredtem. Hihetetlenül meleg volt, a szívem a torkomban dobogott,
kiszáradt a szám, attól féltem nem jutunk ki innen. Nem a saját
életemet féltettem, aggódtam Louis miatt is, tudtam, hogy hasonló
helyzetben vagyunk. Ha ma meghalunk, azt az életben maradt
családtagjaink bánják. Nem akartam magára hagyni a testvéreimet.
Csak rájuk számíthattam, ahogy Ők is rám.
Beléptem az egyik helységben,
két hulla feküdt a földön, nem messze tőlük pedig Niall. Liam
nevét akartam kiáltani, de rájöttem, hogy valószínűleg
felcseréltük a szerepeket. Megragadtam az eszméletlen fiút, aki
nem is olyan rég, még azt ígérte, ha legközelebb lát nagyon
megbánom, de most nem úgy tűnt, mint aki képes lenne erre.
Elvigyorodtam az idióta poénom, megszaporáztam lépteimet, a
lépcsőhöz érve már alig kaptam levegőt. Túl sok volt a füst,
a forró levegő, és Niall súlya.
- Megvagy? - Kiáltott rám Liam,
az alig eszméleténél lévő Louist támogatta kifelé,
bólintottam, egymás mellett haladva botorkáltunk ki az épületből.
A bejárattól csak egy pár lépésre távolodtunk el, Niall testét
szintre a földre dobtam, a fiú erre köhögni kezdett, Louis pedig
hasonlóan cselekedett. Mindketten lihegtünk, Liam a szőke fiúhoz
térdelt, aki nagyon úgy tűnt, hogy mondani akar valamit.
- Aurora – nyögte ki nagy
nehezen, hangja rémülten csengett. Liam értetlenül nézett rá,
amikor újból megismételte a nevet, de amikor Louis arcára néztem,
a srác bólintott.
Gondolkodás nélkül vetettem
magam vissza a házba. A lépcső még állt, kapkodtam a lábaimat,
a szoba ahol az előbb még a szőke feküdt, már lángokban állt.
Alig láttam valamit.
- Aurora! - Próbáltam
átkiabálni a hangzavart, de nem nagyon reménykedtem a sikereimben.
Egyáltalán nem tudom mit keresek itt. Beljebb merészkedtem, a
forróság elviselhetetlen volt, kezdtem szédülni, amikor egy
erőtlen köhögés hallatszott az egyik sarok felől. Egy szekrény
volt ott, benne pedig egy félájult, nem túl jó állapotban lévő
lány. Kirángattam a faszerkezetből, feje hátrabicsaklott az
ölembe, de nem érdekelt.
Rohantam lefelé a lépcsőn,
mennydörgés szerű robaj rázta meg újfent az épületet, csak
azért imádkoztam, hogy még időben kijussunk. A lépcső abban a
pillanatban omlott össze, amikor a bejárathoz értem.
Köhögve. Kissé megperzselődve,
füstösen és határozottan „láttam már szebb napokat”
állapotban. Egy idősebb, fekete hajú férfi kapta ki a kezemből a
lányt. Hasonlított rá ami azt illeti. Úgy tűnt nagyjából
mindenki megkönnyebbült, csak én nem. Az öröm helyén,
mérhetetlen nagy düh és harag tombolt, mert pontosan tudtam, vagy
legalábbis sejtettem, ki áll emögött az egész szarság miatt.
Minden szó nélkül löktem
félre Liam vállát, egyenesen Louis felé rohantam, és húztam be
neki egyet, minden átmenet nélkül. Egy pillanatra megrökönyödött,
de továbbra sem hagytam szóhoz jutni. Egyik ütés követte a
másikat, még akkor is vertem, amikor már a földön feküdt.
Tudtam, hogy nem fair, de most túlságosan is átlépte a határokat.
- Zayn, ne csináld, elég volt!
- Rángatott le róla Liam, de ismét eltoltam magamtól, az agyam
teljesen elsötétült, nem voltam önmagam, főleg ahogy
előrántottam a Liam kocsijában szerzett fegyvert, és az egyik
legjobb barátomra szegeztem.
- Te rohadék – kiabáltam át,
az éppen összeomló épület robaját – meghalhattál volna!
Mindketten! Mit mondtam volna a húgaidnak, vagy te az enyémeknek,
ha?
- Zayn – próbálkozott újból
Liam, de úgy éreztem túl messze van ahhoz, hogy felfogjam mit mond
– el kell tűnnünk innen, mielőtt ideérnek a zsaruk!
Erre már észhez tértem.
Vetettem még egy lesújtó pillantást a jelenleg vérben úszó
fiúra, de nem érdekelt. Túlment minden határon. Minden egyes,
kibaszottul ésszerű határon. Hátra arcot vágtam, láttam ahogy
mindenki elképedve nézte végig a jelenetet, Liam kezébe nyomtam a
fegyvert, aztán egész egyszerűen elsétáltam.
Nem akartam többé látni Őt.
Barátság ide, vagy oda.
~*~
Kopogásra ébredtem. Morogva
fordultam át a másik oldalamra. Szabadnapos voltam, és eszem
ágában sem volt korán kelni. A hat óra pedig határozottan a
korai órák fogalma alá tartozott. A kopogás viszont nem maradt
abban, így kénytelen-kellett de kimásztam az ágyamból. Magamra
rángattam egy melegítőt, hogy aztán fejemet vakargatva nyissak
ajtót.
- Elnézést a korai zavarásért
– mosolygott rám az a fickó, aki a két nappal ezelőtti tűznél
kikapta a kezemből a lányt – remélem nem ébresztettük fel.
A mellette lévő tejbe tökként
vigyorgó Liam arcára néztem, majd sóhajtva álltam félre, hogy
beengedjem őket.
- Carlo Moretti – nyújtotta
felém a kezét, én pedig majdnem félrenyeltem. Azt hiszem
megrökönyödésem látszott arcomon, mert elnevette magát –
biztosíthatlak, hogy semmilyen ártó szándékom nincs!
- Nos, ez igazán megnyugtató
uram, mert eddig a családja összes tagja ki akart csinálni!
Hátamat a mosogatónak
döntöttem, és onnan néztem őket, hogy körbekémlelnek, majd
minden kérés nélkül leülnek az asztalhoz.
- Majd szólok nekik, a jobb
modort illetően – vigyorgott továbbra is – hálával tartozom
neked Zayn!
- Nem tartozik nekem semmivel! -
Mordultam fel, mert tényleg így volt. Nem tetszett a jelenléte,
azt akartam, hogy tűnjön el.
- Talán mégis – hagyta
figyelmen kívül a mondatomat – kétszer mentetted meg a lányom
életét, ha engem kérdezel, ez határozottan említésre méltó
teljesítmény, tekintve, hogy a legjobb embereimnek se sikerült!
- Ezt a lányán kérje számon –
öntöttem magamnak egy pohár kávét – most pedig ,mibe
segíthetek?
- Beszéltem a barátoddal...
- Már nem a barátom – vágtam
közbe – Louis egy kissé megzavarodott uram, azt hiszem be akar
kerülni a bandájába, még ha ez lehetetlen is számára! De
valójában biztos vagyok benne, hogy a ribanc barátnője áll az
egész mögött!
Liam kuncogott mellettem, ahogy
Carlo is elmosolyodott. Nem tűnt túl gonosznak, én viszont egy
idiótának igen. Nem tehetek róla. Még mindig zaklatott voltam.
- Nézd – tette kezeit az
asztalra – tudom, mit akart a fiú, és nagyjából meg is kapta,
viszont neked fontosabb feladatokat szánnék, például, hogy a
mocskos gyár helyett ahol most dolgozol, vigyázhatnál a lányomra.
Úgy tűnik, ez nagyon megy neked!
- Mr. Moretti – köszörültem
meg némi csend után a torkomat – nem hinném, hogy ez jó ötlet.
Tudja, az a mocskos gyár, nagyon is legális munkahely, és már ne
haragudjon meg, de azt hiszem ez a magáéról nem mondható el!
Hangosan nevetett fel, úgy tűnt
nagyon jól szórakozik.
- Csak a lányra kell vigyáznod
Zayn, semmi más – szállt be a vitába Liam is – ez egész
korrekt ajánlat, a fizetésed háromszorosáért, plusz egy
határozottan jobb szobáért!
A pénz. Már megint az a mocskos
pénz.
De tényleg szükségem volt rá.
Ez látszott is rajtam, mivel
Carlo elmosolyodott, és felállt, újból magára vette fekete
kabátját.
- Úgy tűnik, van ami mégis
fontosabb, mint a nyugalom, nem igaz?
- Félreérti – ráztam meg a
fejem – a testvéreimnek fizetem az iskolákat, nem hagyhatom, hogy
ők is elvesszenek a süllyesztőben!
Bólintott.
- Láttuk, milyen fontosak neked,
haver! - Tette búcsúzóul a kezét vállamra Liam, és az ajtó
felé sétáltak, maga elé engedve a férfit.
-
Ha mégis elfogadnád az ajánlatot Zayn – nézett vissza rám az
ajtóból, szeretném ha tudnád, hogy tiszteljük a nőket, így
többet nem akarok meghallani mocskolódást Louis barátnőjére,
legyen bármilyen is. Másodszor pedig, azt hiszem mégis van bennünk
valami közös!
Felvontam
a szemöldököm.
Komolyan
beszél?
-
A család az első – lehelte azzal bezárta maga után az ajtót,
és elmentek. Hallottam távolodó lépteiket, és csak ekkor fogtam
fel, hogy ki is járt nálam pontosan. A város leghírhedtebb
bűnözőinek főnöke, akit nem tartottam fenyegetőnek, egészen az
utolsó mondatáig.
A
család az első.
Azt
hiszem, ez egy figyelmeztetés is volt. Nem vagyok családtag.
Így
egyetlen rossz lépés, és komolyan beváltják az ígéretüket.
Felsóhajtottam.
Hihetetlen,
hogy Louis komolyan belekevert ebbe a szarba.
Megint.
Ez a rész is nagyon tetszett! :D Remélem Zayn elválalja a "munkát" :D Várom a folytatást! ;)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, el-lel. Már fent is van a folytatás, remélem az is tetszeni fog! :*
Törlés