Kettő - Vigyázz rá!

Sziasztok! 

Köszönöm szépen a visszajelzéseket, hozzászólásokat, feliratkozókat! :) Itt lenne a második rész, remélem tetszeni fog, ha van kedvetek hagyjatok magatok után nyomott, vagy akár csatlakozhatok a facebook csoporthoz is: itt 

Zayn

"Elárulok neked valamit, ha netán még nem tudnád: az ember csak a barátait válogathatja meg, a rokonait nem."

Vavyan Fable

Annyira undorítónak találtam amikor valaki úgy kezdte a naplóját, hogy: Kedves Naplóm... most komolyan? Elmondaná valaki mégis mitől kedves egy tárgy? Egyébként is marhára utáltam az édeskedést. Viszont irkálni szerettem. Valahogy könnyebb volt utána a lelkem, visszaolvasva pedig jókat derültem azon, „mekkora” problémáim akadtak. A hetem első felét az ágyban fekve töltöttem, játszva a halálos nagybeteget, amikor azonban rájöttem, hogy a kutya sem fog felém nézni, inkább kirángattam magam az apátiából, és az utcánkban focizó srácokhoz csatlakoztam legtöbbször. A megmaradt időben pedig egyik kocsmát jártam a másik után, valami csendes helyet keresni. Szintén egyedül. Louis ugyanis nagyon elfoglalt volt, komolyan kezdem azt hinni, hogy ezt Ő is csak megpróbálja bemagyarázni magának, és sokkalta inkább megőrült. Semmi másról nem tud beszélni, csak, hogy be akar kerülni a Moretti család bizalmasai közé.

Azzal magyarázta, hogy csak nagyobb hal akar lenni, de azt hisze ennél sokkal több minden van a levegőben, és ahogy ismerem Őt, valószínűleg belekeveredett valami szarságba. Megint.

Csak tudnám, hogy miért nem vagyok ezen meglepődve.

A mai estém is, csak egy újabb szükségtelen iszogatós programra korlátozódott. Összébb húztam magamon a kabátomat, ahogy befordultam arra az utcára amelyiken a kedvenc kis kocsmám pihent. Semmi extra, viszont annál barátságosabb környezet, és nyugalom. Jelenleg a legfontosabb, ami azt illeti.

- Hé, Zayn – köszöntött egyből egy ismerős hang, akit a középsulis ballagásom óta alig-alig láttam. Nagyon elfontolt embernek tűnt, és azt hiszem, határozottan olyan, akit el akarok rejteni Louis elől.

- Liam – fogtam vele kezet és letelepedtem a mellette lévő bárszékre. A barna szemű srác intett a pultosnak, aki elém is letett egy pohár aranyló folyadékot. Egymáshoz koccintottuk poharainkat, az alkohol pedig végigperzselte torkomat. Jóleső borzongás futott végig rajtam át, és elismerően néztem a jelenleg sokkal komolyabb ábrázatú srácra.

- Meg kellene kérdeznem, hogy honnan telik a város legjobb italára?

Liam elnevette magát. Úgy tűnt megszabadult hosszabb hajkoronájától, és egész röviden húzta, farmert viselt, és egy fekete felsőt, karján nagyon is drágának tűnő óra feszített, na meg persze jó pár tetoválás. Amit bevallom, soha nem gondoltam volna róla. Egy évvel járt felettem, és örökösen suttogtak róla az iskolában, de nem foglalkozott vele. Jól tanult, és úgy emlékszem meg is lett az eredménye, amikor bekerült az ország egyik legjobb egyetemére. Most mégis itt van, és jobban végigmérve, nem tűnt túl boldognak.

- Mi van veled? - Tette vállamra kezét – nincs jobb péntek esti programod?

- Most nincs – kortyoltam újból az alkoholba – igazából egy kicsit szüneteltetem a féktelen szórakozást. A múltkori nem sült el túl jól.

- Igen – mosolyodott el szájához emelve poharát – Niall beszámolt róla...

Egyből megfagyott bennem a vér. Valahogy mindig is ott lebegett közöttünk, hogy az apja a helyi maffia tagja, de nem beszéltünk róla. Gyerekként jól megvoltunk, egy párszor összefutottunk bulikba, és néhányszor kihúzott a szarból. Ez volt minden amit a Liam Rossi név jelentett nekem.

Pluszban nem igazán akartam feszegetni, mert a mellettem ülő srác, nagyon is higgadtnak tűnt, még tisztán csengtek bennem a szőke fiú szavai. Igen. A kicsinálás részére gondolok.

- Aurora mindig belekeveredik valami szarba – nyugtázta inkább magának, és újból megtöltette a poharainkat – Carlo helyében, már rég egy kolostorban neveltetném. Nem való neki ez a világ.

Ismét nem válaszoltam.

- Ugyan Zayn – emelte fel újból a poharát – ismersz, nem? Tudod, hogy ki az apám, és miben utazik, de képtelen lennék megölni téged!

- Megölni? - Ismételtem szavait államat vakarva – jelenleg az is szarul esne, ha behúznál egyet Liam!

Újból koccintottunk, aztán pedig beszélgetésbe kezdtünk. Megtudtam, hogy azért van itt, mert kidobta a csaját, és egyedül akart lenni, pluszban mostanában túl nagy rajta a nyomás, ügyvédnek készül, többek között azért, hogy védje a családja seggét. Aztán egy kicsit szóba kerültem én is. Meséltem a húgaimról, a munkámról, és vigasztalásként felajánlottam, hogy holnapra, vagy akár már ma estére is, háromszor jobb csajt szerzek neki, mint az előző volt. Egyik ital jött a másik után, a végére pedig nagyon is kellemesen éreztük magunkat. Elnézését kérve emeltem fülemhez a telefonomat, amin Louis neve villogott.

Miután beleszóltam a készülékbe, pár másodpercig nem is hallottam mást csak recsegést- ropogást, nem igazán akartam elképzelni, merre lehet, és pontosan mit is csinálhat az a barom.

- Louis? - Szólongattam ismét – ha nem szólalsz meg, hamarosan leteszlek, mert jelenleg fontos dolgom van!

Liam mély hangján felnevetett.

Az egyetlen dolgunk ma estére, hogy minél részegebbre igyuk magunkat.

Holnap majd elmegyek gyónni is, ha sikerrel járunk.

Esküszöm!

- Na végre – egy tompa puffanás hallatszott a háttérből – le ne mert tenni, mert megütlek!

Háromszori hangos robaj. Mégis mik ezek? Lövések?

Felsóhajtottam Louis zihálására, határozottan futott valahonnan, jobban mondva menekült, én pedig megint foghattam a fejem, hogy mibe keveredett, vagy ami még fontosabb, mibe fog engem is belekeverni.

- Mit csináltál már megint?

- Csak a szokásos – halottam a hangján, hogy vigyorog – megmondtam neked, hogy van egy tervem. De most le kell tennem, gyere értem a régi kenyérgyárhoz...

- Micsoda? Tudod, nagyon jól, hogy az... - egy pillanatra megállt bennem az ütő – te marha nagy idióta vagy, igaz?

Azzal már ki is nyomtam a telefont. Hihetetlen, hogy képes volt rá. Az a környék, a Moretti családhoz tartozik, az utcafőnök egy hatalmas pöcs. Liam egyből levette, hogy valami gáz van, mert kíváncsian méregetett.

- Bocs – kértem elnézést fejemet fogva. Igazából nem is tudom, mit kellene tennem – a haverom Louis, valami ócska balhéba keveredhetett, és érte kell mennem...azt hiszem.

Felvonta szemöldökét.

- Hol?

- A régi kenyérgyárnál... - meg se várta amíg befejezem, már tárcsázott is, és mire észbe kaptam már a kocsijában találtam magam. Túl gyorsan hajtottunk a szabályokhoz és az ittasságunkhoz mérten is. Próbáltam volna tiltakozni, hogy nem kell elvinnie, vagy, hogy ne avatkozzon bele, a családod pedig végképp ne rángassa oda, de teljesen hiábavaló lett volna. Így csak sodródtam az árral.

Abban marha jó vagyok.

Mire odaértünk, már jó pár autó sorakozott fel, és egy pár motor is, ami azt illeti. Mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból, Liam a kesztyűtartójából előzúzott két fegyvert, az egyiket a kezembe nyomta. Kissé meglepetten néztem rá.

- Emlékszel, amikor azt mondtam, nem tudnálak megölni? - Kérdezte, miközben fél lábbal már kint is volt a kocsiból.

Bólintottam.

- Hát hazudtam!

- Kösz szépen, seggfej! - Mormoltam, amíg ő jól elszórakozott magának, és nevetni nem kezdett.

Igyekeztem a háttérben maradni. Nem szerettem volna láb alatt lenni, de azért egy puhány alaknak se, így határozottan támogattam Liam elképzeléseit. Egy hosszabb fekete, göndör hajú férfihoz mentünk oda. Farmert és bőrdzsekit viselt, és nagyon úgy tűnt, hogy vezető szerepet tölt be a csapatba, mivel hevesen magyarázott úgy tíz-tizenöt embernek. Megfontoltnak tűnt, és igencsak ravasznak. Nem akartam hallgatózni, de valami tűzharcról beszélt, valószínűleg megtámadták a területüket. Ugyanaz a csapat akik a szórakozóhelyen szórakoztak velünk.

- Angelo, a srácok óvatosak legyenek, nem akarom örökösen a seggeteket védeni! - Motyogta Liam, és rám nézett – Zayn pedig velem van, talán hasznát vehetnéd!

- Csak azért mert az apád benyalta magát a főnöknél, még ne képzeld azt, hogy te is ugráltathatsz Liam – vetette oda neki nyersen, aztán futólag végigmért – a fiúra pedig nincs szükségünk! Tüntesd el innen, vagy én fogom!

Nagyot nyeltem. Hihetetlen, hogy ebben a családban, engem mindenki ki akar nyírni. Hátrébb léptem, és már épp le akartam lépni, de Liam megragadta a karomat, pont abban a pillanatban amikor kiabálás és lövöldözés hallatszott az elhagyatott épület elől. A következő amire emlékszem, hogy minden lángokban áll, és páran felénk szaladnak. Pontosabban Angelo irányában.

- Van egy kis gondunk Angelo – lihegte a barna srác, arcán sérülésnyomok és felsője véres volt – NIall is bent van, és ha engem kérdezel nemsokára meg is fog pörkölödni!

- Mi? - Fortyant fel, kezeit ökölbe szorítva fújtatott – meg is érdemelné, hogy meghaljon...

Újabb robbanás zárta meg az épületet, egyre nagyobb lehetett a tűz, engem pedig fojtogatott a gondolat, hogy Louis ott van bent valahol, és ahogy elnézem, hamarosan kipurcan. Ahogy az is, hogy Angelo és csapata sokkal jobban foglalkozik azzal, ki is áll az egész mögött. Undorodva mordultam fel, lekaptam a kabátomat, és a jelenleg idiótán vigyorgó Liam kezébe nyomtam, aki lehajította a földre, és hasonlóan cselekedett, mint én. Nyilvánvaló volt, hogy mire készülök, pontosabban készülünk, legalábbis annak aki figyelt.

Ilyen személy most viszont nem akadt.

Egyszerre rugaszkodtunk neki, fél szemmel láttam ahogy egy újabb fekete autó parkol le, és három idősebb alak száll ki belőle, mégse érdekelt, csak az számított, hogy kihozzam azt a barmot, az előttünk lángoló pokolból, hogy aztán agyonverhessem.

Minimum.

A lángok az épület falait nyaldosták, nem úgy tűnt, mintha sokáig húzná még. Követtem az előttem loholó fiút, aki az egyik lépcsőt nézte ki magának. Amikor felértünk az emeletre, az egyik teremből dörömbölést halottunk.

- Angelo azt mondta, itt lesznek – próbálta átkiabálni a tűz okozta hangzavart – keresd meg a haverod, enyém Niall!

Bólintottam, és futásnak eredtem. Hihetetlenül meleg volt, a szívem a torkomban dobogott, kiszáradt a szám, attól féltem nem jutunk ki innen. Nem a saját életemet féltettem, aggódtam Louis miatt is, tudtam, hogy hasonló helyzetben vagyunk. Ha ma meghalunk, azt az életben maradt családtagjaink bánják. Nem akartam magára hagyni a testvéreimet. Csak rájuk számíthattam, ahogy Ők is rám.

Beléptem az egyik helységben, két hulla feküdt a földön, nem messze tőlük pedig Niall. Liam nevét akartam kiáltani, de rájöttem, hogy valószínűleg felcseréltük a szerepeket. Megragadtam az eszméletlen fiút, aki nem is olyan rég, még azt ígérte, ha legközelebb lát nagyon megbánom, de most nem úgy tűnt, mint aki képes lenne erre. Elvigyorodtam az idióta poénom, megszaporáztam lépteimet, a lépcsőhöz érve már alig kaptam levegőt. Túl sok volt a füst, a forró levegő, és Niall súlya.

- Megvagy? - Kiáltott rám Liam, az alig eszméleténél lévő Louist támogatta kifelé, bólintottam, egymás mellett haladva botorkáltunk ki az épületből. A bejárattól csak egy pár lépésre távolodtunk el, Niall testét szintre a földre dobtam, a fiú erre köhögni kezdett, Louis pedig hasonlóan cselekedett. Mindketten lihegtünk, Liam a szőke fiúhoz térdelt, aki nagyon úgy tűnt, hogy mondani akar valamit.

- Aurora – nyögte ki nagy nehezen, hangja rémülten csengett. Liam értetlenül nézett rá, amikor újból megismételte a nevet, de amikor Louis arcára néztem, a srác bólintott.

Gondolkodás nélkül vetettem magam vissza a házba. A lépcső még állt, kapkodtam a lábaimat, a szoba ahol az előbb még a szőke feküdt, már lángokban állt. Alig láttam valamit.

- Aurora! - Próbáltam átkiabálni a hangzavart, de nem nagyon reménykedtem a sikereimben. Egyáltalán nem tudom mit keresek itt. Beljebb merészkedtem, a forróság elviselhetetlen volt, kezdtem szédülni, amikor egy erőtlen köhögés hallatszott az egyik sarok felől. Egy szekrény volt ott, benne pedig egy félájult, nem túl jó állapotban lévő lány. Kirángattam a faszerkezetből, feje hátrabicsaklott az ölembe, de nem érdekelt.

Rohantam lefelé a lépcsőn, mennydörgés szerű robaj rázta meg újfent az épületet, csak azért imádkoztam, hogy még időben kijussunk. A lépcső abban a pillanatban omlott össze, amikor a bejárathoz értem.

Köhögve. Kissé megperzselődve, füstösen és határozottan „láttam már szebb napokat” állapotban. Egy idősebb, fekete hajú férfi kapta ki a kezemből a lányt. Hasonlított rá ami azt illeti. Úgy tűnt nagyjából mindenki megkönnyebbült, csak én nem. Az öröm helyén, mérhetetlen nagy düh és harag tombolt, mert pontosan tudtam, vagy legalábbis sejtettem, ki áll emögött az egész szarság miatt.

Minden szó nélkül löktem félre Liam vállát, egyenesen Louis felé rohantam, és húztam be neki egyet, minden átmenet nélkül. Egy pillanatra megrökönyödött, de továbbra sem hagytam szóhoz jutni. Egyik ütés követte a másikat, még akkor is vertem, amikor már a földön feküdt. Tudtam, hogy nem fair, de most túlságosan is átlépte a határokat.

- Zayn, ne csináld, elég volt! - Rángatott le róla Liam, de ismét eltoltam magamtól, az agyam teljesen elsötétült, nem voltam önmagam, főleg ahogy előrántottam a Liam kocsijában szerzett fegyvert, és az egyik legjobb barátomra szegeztem.

- Te rohadék – kiabáltam át, az éppen összeomló épület robaját – meghalhattál volna! Mindketten! Mit mondtam volna a húgaidnak, vagy te az enyémeknek, ha?

- Zayn – próbálkozott újból Liam, de úgy éreztem túl messze van ahhoz, hogy felfogjam mit mond – el kell tűnnünk innen, mielőtt ideérnek a zsaruk!

Erre már észhez tértem. Vetettem még egy lesújtó pillantást a jelenleg vérben úszó fiúra, de nem érdekelt. Túlment minden határon. Minden egyes, kibaszottul ésszerű határon. Hátra arcot vágtam, láttam ahogy mindenki elképedve nézte végig a jelenetet, Liam kezébe nyomtam a fegyvert, aztán egész egyszerűen elsétáltam.

Nem akartam többé látni Őt.

Barátság ide, vagy oda.

~*~

Kopogásra ébredtem. Morogva fordultam át a másik oldalamra. Szabadnapos voltam, és eszem ágában sem volt korán kelni. A hat óra pedig határozottan a korai órák fogalma alá tartozott. A kopogás viszont nem maradt abban, így kénytelen-kellett de kimásztam az ágyamból. Magamra rángattam egy melegítőt, hogy aztán fejemet vakargatva nyissak ajtót.

- Elnézést a korai zavarásért – mosolygott rám az a fickó, aki a két nappal ezelőtti tűznél kikapta a kezemből a lányt – remélem nem ébresztettük fel.

A mellette lévő tejbe tökként vigyorgó Liam arcára néztem, majd sóhajtva álltam félre, hogy beengedjem őket.

- Carlo Moretti – nyújtotta felém a kezét, én pedig majdnem félrenyeltem. Azt hiszem megrökönyödésem látszott arcomon, mert elnevette magát – biztosíthatlak, hogy semmilyen ártó szándékom nincs!

- Nos, ez igazán megnyugtató uram, mert eddig a családja összes tagja ki akart csinálni!

Hátamat a mosogatónak döntöttem, és onnan néztem őket, hogy körbekémlelnek, majd minden kérés nélkül leülnek az asztalhoz.

- Majd szólok nekik, a jobb modort illetően – vigyorgott továbbra is – hálával tartozom neked Zayn!

- Nem tartozik nekem semmivel! - Mordultam fel, mert tényleg így volt. Nem tetszett a jelenléte, azt akartam, hogy tűnjön el.

- Talán mégis – hagyta figyelmen kívül a mondatomat – kétszer mentetted meg a lányom életét, ha engem kérdezel, ez határozottan említésre méltó teljesítmény, tekintve, hogy a legjobb embereimnek se sikerült!

- Ezt a lányán kérje számon – öntöttem magamnak egy pohár kávét – most pedig ,mibe segíthetek?

- Beszéltem a barátoddal...

- Már nem a barátom – vágtam közbe – Louis egy kissé megzavarodott uram, azt hiszem be akar kerülni a bandájába, még ha ez lehetetlen is számára! De valójában biztos vagyok benne, hogy a ribanc barátnője áll az egész mögött!

Liam kuncogott mellettem, ahogy Carlo is elmosolyodott. Nem tűnt túl gonosznak, én viszont egy idiótának igen. Nem tehetek róla. Még mindig zaklatott voltam.

- Nézd – tette kezeit az asztalra – tudom, mit akart a fiú, és nagyjából meg is kapta, viszont neked fontosabb feladatokat szánnék, például, hogy a mocskos gyár helyett ahol most dolgozol, vigyázhatnál a lányomra. Úgy tűnik, ez nagyon megy neked!

- Mr. Moretti – köszörültem meg némi csend után a torkomat – nem hinném, hogy ez jó ötlet. Tudja, az a mocskos gyár, nagyon is legális munkahely, és már ne haragudjon meg, de azt hiszem ez a magáéról nem mondható el!

Hangosan nevetett fel, úgy tűnt nagyon jól szórakozik.

- Csak a lányra kell vigyáznod Zayn, semmi más – szállt be a vitába Liam is – ez egész korrekt ajánlat, a fizetésed háromszorosáért, plusz egy határozottan jobb szobáért!

A pénz. Már megint az a mocskos pénz.

De tényleg szükségem volt rá.

Ez látszott is rajtam, mivel Carlo elmosolyodott, és felállt, újból magára vette fekete kabátját.

- Úgy tűnik, van ami mégis fontosabb, mint a nyugalom, nem igaz?

- Félreérti – ráztam meg a fejem – a testvéreimnek fizetem az iskolákat, nem hagyhatom, hogy ők is elvesszenek a süllyesztőben!

Bólintott.

- Láttuk, milyen fontosak neked, haver! - Tette búcsúzóul a kezét vállamra Liam, és az ajtó felé sétáltak, maga elé engedve a férfit.

- Ha mégis elfogadnád az ajánlatot Zayn – nézett vissza rám az ajtóból, szeretném ha tudnád, hogy tiszteljük a nőket, így többet nem akarok meghallani mocskolódást Louis barátnőjére, legyen bármilyen is. Másodszor pedig, azt hiszem mégis van bennünk valami közös!

Felvontam a szemöldököm.

Komolyan beszél?

- A család az első – lehelte azzal bezárta maga után az ajtót, és elmentek. Hallottam távolodó lépteiket, és csak ekkor fogtam fel, hogy ki is járt nálam pontosan. A város leghírhedtebb bűnözőinek főnöke, akit nem tartottam fenyegetőnek, egészen az utolsó mondatáig.

A család az első.

Azt hiszem, ez egy figyelmeztetés is volt. Nem vagyok családtag.

Így egyetlen rossz lépés, és komolyan beváltják az ígéretüket.

Felsóhajtottam.

Hihetetlen, hogy Louis komolyan belekevert ebbe a szarba.

Megint.