Zayn
"Ahhoz, hogy az ember gonosz legyen, gyakorolnia is kell a gonoszságot. Teljes szívéből.
A lelkéből."
Rebecca Maizel
Lassan,
minden szót alaposan megrágva emésztgettem amire Louis megpróbált
rávenni. Vagyis, egész pontosan ahogy Ő fogalmazott, még csak a
kidolgozás szakaszában járunk, de ha úgy adódik azonnal lépnünk
kell. Mindazonáltal minél tovább magyarázott, annál zavarosabbá
vált az egész történet. Tulajdonkép már eleve az alapoknál
rontott, és bárhogy próbáltam, nem engedett szóhoz jutni. Úgy
tűnt nagyon komolyan akarja venni ezt a dolgot, de én még nem
jártam itt.
Természetesen
nem voltam elégedett az életemmel, és sokkal többet el tudtam
volna képzelni ennél az egész szarkupacnál, de. És itt a de. Ha
nem találod meg magadban az „elég” kifejezését, és érzését
akkor vesztes vagy. Miért?
Ha
borul a világod, vele együtt dőlsz te is, egyetlen pillanat alatt
ugrik minden ami addig fontos, vagy megszokott volt, és senki sem
fog törődni a pici érzelmeiddel. Csak azt veszed észre, hogy
hosszú percek óta a porban fekszel, és senki sincs aki segítsen
felállni, közben pedig az élet egész egyszerűen elrohan
melletted.
Ezt
nem csinálhatod.
Mindig
fejlődnöd kell, az utolsó légvételedig tanulni, és menni előre,
még akkor is ha nem bírod, és a pokolba kívánod az egészet.
Mégis kell egy pont. Amit elégnek érzel, és ha megbotlasz ebben a
pontba kell kapaszkodnod, olyan erősen ahogy csak bírsz. És még
annál is jobban.
Nekem
most ez a kis életem volt az elég. Egy évvel ezelőtt, még ennyim
se akadt, az utcán töltöttem a napokat, és kilátástalanság
árnyékolta be a mindennapjaimat.
Erre
itt van Louis, megint hozva magával a „sokat akar a szarka”
elméleteit.
A
vége felé már nem is hallgattam rá, ezt pedig valószínűleg
észre is vehette, mert megállt monológjában, és bosszúsan
nézett rá. Megvontam a vállamat. Ha egyszer hülyeségeket beszél.
-
Az egyetlen probléma barátom – pakoltam össze a szemetet immáron
a konyhába – nem vagyunk családtagok, de ami még ennél is
fontosabb, egy deka olasz vér sem csörgedezik az ereimben, és ha
jól számolok neked sem!
-
Ez most a legkisebb problémánk...
-
Louis, nem kerülhetsz be a bandába, katonának meg aztán végkép
nem, és egyébként is – vágtam ki egy törött tányért a
kukába – semmi kedvem mások után takaríttatni, vagy attól
tartani, mikor akar kinyíratni a főnök, vagy bárki más! A saját
seggemet védem! Jobban tennéd, ha te is elkezdenéd végre!
A
monológom nem hatotta meg túlságosan, mert csak felhorkantott, én
meg kezdtem unni, amiért nem képes befogni a száját. Átkutattam
a hűtőm teljes tartalmát – kétszer is- a fiú pedig még mindig
beszélt, nem mintha figyeltem volna rá. Fegyverekről, sok pénzről,
jobb helyről, mint ez a lepratelep.
-
Mióta lettél ennyire anyagias? - Tudakoltam a mosogatónak
támaszkodva, végre ránéztem, és összevontam szemöldököm.
Fogadni mernék, hogy nem saját magának akarja. Pontosabban, nem
csak magának. Összefontam a mellkasom előtt a karomat, és
megforgattam nyelvemet a számban – miért vagyok én ekkora
idióta?
-
Sajnálom, hogy még csak most jöttél rá – mosolyodott el Louis
– egy csomó balhét megspórolhattál volna nekem, ha nem vagyok
ekkora hibbant!
-
Nem az Louis – tudtam, hogy csak el akarja terelni a gondolataimat,
de túl gyengén próbálkozik hozzá – fogadni mernék, hogy a
kedves barátnőd keze van az egész mögött. Most mire fáj a foga?
Egy új autó? Egy villa?
-
Ne beszélj így róla cseszd meg! - Kiáltott rám dühösen, de nem
tudott érdekelni, még mindig hihetetlen a számomra, hogy
egyáltalán szóba áll azzal a nővel.
-
Lexa egy ribanc – mondtam minden megbánás nélkül. Tényleg így
volt, és ezt nem is akartam szépíteni neki. Barátság ide vagy
oda. Louis pontosan tudta, hogy milyen ember vagyok.
Na
igen. Többnyire egy mocsok.
-
Két kezemen nem tudom megszámolni, hány ribanc pörgött a
farkadon Zayn – reagálta le, halálos nyugalommal a dolgot, mire
elnevettem magam.
-
Ha ezzel azt akarod mondani, hogy irigykedem, akkor itt és most
közlöm veled, hogy súlyos tévedésekben élsz!
Nem
válaszolt, és szerencsémre a témát is hanyagoltuk egy időre.
Helyette előszedtünk pár játékot, és azzal ütöttük el az
időt, természetesen Louis állította, hogy a Fifa a szakterülete,
de sajnos így is csúfos vereséget szenvedett. Amíg nálam lógott,
volt időm, hogy átrágjam mindazt amit mondott nekem nem is olyan
rég. Bekerülni a maffiához, számunkra teljesen lehetetlen. A
Moretti család nem a legveszedelmesebb, ha jól tudom,
szerencsejátékokban, prostikban és persze zsarolások. A legtöbben
akik csatlakoztak hozzájuk azért tették mert nem láttak más
kiutat, vagy mert beleszülettek a családba, ezt látták, ezen
nőttek fel. De nem kerülhetünk be, ha nem vagyunk olaszok. Maximum
szövetségesek lehetünk, esetleg hírnökök. Bevallom őszintén
egyikhez sem fűlött a fogam.
-
Min töröd azt a szép fejedet, Malik? - Rángatott vissza a
valóságba Louis, aki végre - valahára már a kabátját vette
fel. Hiába volt itt végre – valahára a tavasz, az átkozott
szél a bolondját járatja velünk. Na nem mintha számíthatnánk
másra, ha Chicago jut eszünkbe.
-
Nem hiszem, hogy összejönne nekünk Lou, kevesek vagyunk ehhez,
plusz... - kezdtem volna, de fejét rázva félbeszakított. Még
mielőtt bármit is mondhattam volna arcára hatalmas vigyor ült ki,
és kezével megveregette vállamat. Idegesen ráztam le magamról,
de ő csak kacsintott.
-
Majd én megoldom, haver! Csak légy a jó időben, a jó helyen! -
Azzal már ott sem volt. Elhűlve néztem utána, és egy nagy sóhaj
kíséretében zártam be az ajtót helyette. Majd Ő megoldja.
Na
erre befizetek.
~*~
Hatalmas sor állt a klub előtt,
természetesen nagyon sajnáltam azokat az igencsak falatnyi ruhákba
öltözött lányokat akiket kinéztem magamnak már messziről, mert
sajnos nem fognak bejutni. Hihetetlen, hogy milyen fiatalon kezdik.
Lepacsizva a kidobóval, a hátsó
ajtó felé irányított, az épületből hangos zene szólt, odabent
pedig csak még nagyobb volt a hangulat. Imádtam az embereket, a
tömeget, de legfőképp ha kikapcsolhattam a gondjaimat, még ha
csak pár órára is. Szóval elsőként a bárpultot céloztam meg,
régi ismerősként üdvözöltek, és miközben az italomat
kortyolgattam alaposabban szétnézhettem.
A felhozatalból ítélve, a mai
estét se fogom egyedül tölteni.
Elmosolyodtam a gondolatra, és
már épp indultam volna a kinézett szőke nő felé, amikor is egy
hosszú barna hajú lány rántott le majdnem a székemről. Nem
nézett ki túl józannak.
- Hoppá – nyögte ki nagy
nehezen – bocsi, nem volt szándékos! Azt hiszem nem találom a
másik lábamat!
Végignéztem a lányon, aki
nagyon csinos volt, és igen, jó pár évvel fiatalabb tőlem.
Mégsem tűnt túlságosan idevalónak. Feszes farmert viselt, na nem
mintha bántam volna, hátulról igazán kellemes kilátást engedett
így formás fenekére. De még a felsője se volt annyira kivágott,
a sarkak a lábán pedig sokkal magasabbá tették. Egyszerre tűnt
menthetetlenül ártatlannak, és piszkosul veszélyesnek. Barna
szemei csillogva figyeltek engem. Ajkaimba haraptam amikor láttam,
hogy Ő is alaposan végigmért engem.
- Meghívhatlak egy italra,
szépségem? - Legcsábítóbb hangomat vetettem be, na nem mintha
próbálkoznom kellett volna, a lány egy apró bólintással
telepedett le mellém, bár azért egy aggódó pillantást vetett a
háta mögé. Nem érdekelt ki miatt nyújtózkodik, minél hamarabb
az ágyamban akartam tudni.
- Zayn – nyújtottam a kezemet,
amit el is fogadott, meglepődtem a csuklóján lévő tetováláson,
de még mielőtt figyelmesebben észrevehettem volna, elhúzta a
kezét, így kénytelen voltam megint a szemeibe nézni.
Megjegyzem vesztemre.
- Aurora – ejtette ki puhán
nevét, ívelt ajkai közül, aztán italába kortyolt.
- Örvendek – követve példáját
én is ittam a poharamból – nem mindennapi megtiszteltetés
találkozni a sarki fénnyel.*
Erre elfintorodott.
- Ha tudnád hányszor hallottam
már ezt a poént – sóhajtott fel – azt hittem nem vagy ennyire
unalmas fickó, Zayn!
Egy kissé meglepett a hangjában
bujkáló kihívás, de vettem a lapot. Felvont szemöldökkel néztem
rá, majd engedélyt nem kérve, hajoltam hozzá közelebb, kezemet
tarkójára csúsztattam és ajkaimat az övé ellen nyomtam. Éreztem
ahogy csókunkba mosolyog, majd átvévén a vezető szerepet
nyelvével végigsimítva ajkamon, kezdett hevesebben játszani
velem. Finoman csúsztattam ujjaimat derekára, és állítottam fel,
teste teljesen az enyémnek préselődött, miközben nyelvünk őrült
táncot járt egymással. Kipirult arccal és zihálva szakadt el
tőlem.
Most pedig, csak még gyönyörűbb
volt, bassza meg!
Hüvelykujjamat végighúztam
ajkain, mire egy apró csókot lehelt rám, megfogva kezemet a mosdók
felé kezdett rángatni. A zene még mindig üvöltött, az emberek
táncoltak, és senkinek az égen nem tűnt fel, hogy mire is
készülünk pontosan. A mosdó előtt, ismét magamhoz rántottam,
engedelmesen simult karjaim közé, és csókolt meg újra, ajkait
végigfuttatta nyakam ívén, egészen fülemig, ám még mielőtt
tényleg beronthattam volna vele az üres mosdóba, velőtrázó
sikoltás hallatszott át a zenén. Hátra akartam fordulni, hogy
megnézzem mégis mi a fene történik, de eldördült egy lövés,
azt hiszem a második, és az eddig ölelemben pihenő lány, a
földre vetődött.
Követtem példáját, a pult
mögé araszoltunk, amíg kitört a cirkusz. Fegyverek ropogása
hallatszott, sikolyok, mindenki menekülni próbált.
A pultos srác a földön volt,
több sebből vérzett, és nem úgy nézett ki mintha mostanában
magához térne. Két fegyvert hevert a földön mellette. Aurora
gondolkodás nélkül vette el őket, az egyiket a kezembe nyomta.
Kibiztosította a fegyvert, és legnagyobb megrökönyödésemre,
fejét kidugva a rejtekhelyünk mögül, lőni kezdett.
- Mi a fasz? - Kiáltottam el
magam a lány hevességét látva, azt se tudtam, hol vagyok, és az
előbb még annyira ártatlannak tűnő lány, most itt guggol
mellettem és golyózáport zúdít vadidegen emberekre.
- Segíts már! - Szűrte oda a
fogain keresztül, megfogtam a fegyvert, de mihelyt lőni akartam egy
golyó süvített el a fülem mellett. Visszahúzódtam, de aztán
erőt vettem magamon, és tettem amit kért. Azaz tenni akartam, de
még soha sem öltem embert, főleg nem fegyverekkel, bevallom
marhára szarul célzok. A tűzharc azonban nem állt meg. Igyekeztem
lábakra célozni, a mellettem hevesen küzdő lány, nem
foglalkozott ezzel.
- Niall! - Kiáltotta át
hatalmas téren, még mindig túl sokan voltak, és egyre több
helyről jött a lövések hangja.
Komolyan Malik?
Most akarsz pánikolni?
- Hol a fenébe van, ez a
szerencsétlen? - Morgott orra alatt, céloztam, ám a következő
pillanatban fájdalom nyílalt a vállamba és fájdalmasan
felüvöltöttem, pont akkor amikor egy szőke srác robbant be a
képbe.
- Ne üvölts már! - Kiáltott
rám, amíg sérülésemet markolásztam, azt hiszem Ő lenne Niall –
kifogyott a táram bébi – nézett az Aurora kezében lévő
fegyverre.
- Akkor vedd el tőle – bökött
fejével felém – úgysem tudja normálisan használni, ráadásul
még meg is lövik!
Még mindig a földön feküdtem,
a lány hangja mérgesnek tűnt, a szőke srác kirángatta véres
ujjaim közül a pisztolyt amíg a lány közelebb kúszott hozzám,
behunytam szemeimet amikor felszakította felsőmet, és vizsgálni
kezdte a sérülésemet. Fájdalmasan nyögtem fel amikor ujjaival
végigtapogatta.
- Haver, most komolyan? - Dörrent
ránk Niall hangja – még nyávogsz is?
- Csak súrolt a golyó, nem lesz
semmi baj – jelentette ki végül megnyugtatóan Aurora, segített
felülni, hátamat a pultnak támasztva.
- El kell tűnnünk innen, indulj
a hátsó ajtó felé, ha Harry itt talál minket, apád örökre
bezár, engem pedig felakasztanak – húzódott le mellénk Niall,
és végre rám nézett.
- Kik vagytok ti? - Préseltem ki
ajkaim közül -és mégis mi a szar folyik itt?
Azt hiszem bármennyire is
kótyagos voltam a fájdalomtól, túlságosan elsiettem a
kérdéseimet, Niall fegyverét az államhoz préselte.
- Ki kéne, hogy nyírjalak –
nyomta még jobban hozzám a hideg fémet – az unokatestvérem
szájában matatsz, de nem tudod ki is Ő?
- Niall gyere már, hallom a
zsarukat – fogta meg kezét Aurora, de nem úgy tűnt, mintha
zavarná, hogy hamarosan a fejembe repítenek egy golyót. Hát
persze. Miért is zavartatná magát, elvégre most nyírt ki vagy
hat embert, teljes hidegvérrel.
Ennél még akkor is jobban
jártam volna, ha végignéztem Louis és Alexa nyálcsorgató
jeleneteit. Miért nem lehet egy nyugodt estém?
- Rendben – szólalt meg újból
a szőke – de, csakhogy tudd! Akkora egy kibaszott faszfej vagy,
hogy legközelebb gumit húzok a fejedre, ha találkozunk!
Már nyitottam volna a számat,
hogy visszavágjak, de a következő pillanatban elsötétült az
egész világ előttem, én pedig engedelmesen zuhantam a
tudatlanságba.
Végtére is. Tényleg ezt
akartam ma estére.
~*~
Fény. Sötét. Fény, majd újabb
sötét követte. A szemhéjam túlontúl nehéznek bizonyult ahhoz,
hogy komolyabban megpróbálkozzak a megemelésükkel. Az első pár
pislogás után azonban teljesen nyilvánvalóvá vállt, hogy a
kórházban fekszem. Megmozdítottam a karomat, de ami sokkal jobban
fájt az a fejem volt. Halványan kezdtek derengeni az események.
Tekintetemet körbevezettem a szobában, tökéletesen egyedül
voltam, nagy harcok árán, de sikerült feltornásznom magam ülő
helyzetbe.
- Na végre már – lépett be
az ajtón Louis, vetett rám egy futó pillantást, amíg egyik
kezében telefonját nyomkodta, másikban egy zacskó cukorkát
lóbált.
- Mi a fenét keresek, én itt? -
Vakartam meg fejemen, amin egy kötés éktelenkedett.
- Elmentél bulizni, emlékszel?
- Vigyorgott rám idiótán, mire csak elhúztam a számat. Most
komolyan szórakozni akar velem – öltözz fel gyorsan, aztán
lépjünk le mielőtt a zsaruk ideérnek!
- Zsaruk? Nem csináltam semmi
rosszat!
- Az lehet, de nem hiszem, hogy a
Moretti család el akarja vinni a balhét, és tekintve, hogy két
fegyver között feküdtél, könnyen bevághatnak, és most nem pár
órára!
Pont az hiányzik még nekem.
Kibújtam az ágyból,
megszabadítva magam a karszalagtól, és az infúziós vackoktól,
magamra rángattam a nadrágomat, aztán pedig a felsőmet, a
kabátommal együtt.
Minden gond nélkül sétáltunk
ki az épületből, igazából túl nagy volt a felhajtás, na nem
mintha ez bármikor máshogy lenne. Azt hiszem több orvosra és
ápolóra lenne szükség. A betegek számát elnézve, nem is olyan
kevésre.
- Miért nyitottak tüzet
ártatlan bulizókra? Egyáltalán ki volt az? - Tértem végre
magamhoz, igyekeztem lépést tartani legjobb barátommal.
- Nem tudják még a részleteket,
a nagyobb kérdés az, hogy mit keresett ott a Moretti család, mert
nem lett volna szabad ott lenniük!
- Aurora – döbbentem álltam
meg, Ő is egy közülük?
Azt hiszem Louis leolvasta a
gondolataimat az arcomról, mert még mielőtt feltehettem volna
kérdésemet válaszolta meg azt.
- A főnök lánya – kuncogott
magában – te mágnesesen vonzod a bajt! Én a helyedben örülnék,
hogy még mindig a helyén vannak a golyóim, és szépen
elfelejteném azt a kislányt!
- Az a csaj, minden csak kislány
nem! Tegnap végignéztem ahogy embereket öl, Louis!
Erre csak megrántotta a vállát.
Tudtam, hogy nem hagyja hidegen,
de számítottam erre a reakciójára, Louis bár sokszor egy
balfácánnak tűnik, ez csak megjátszás. A legveszélyesebb, és
legőrültebb emberek egyike, akit ismerek. Hosszú története van,
és azt hiszem én még csak a felét sem ismerem.
Egy újabb mélyponton voltunk
amikor találkoztunk, és felkarolt. Nála lakhattam, kaptam ételt,
és ruhákat, ha megtettem ezt-azt.
Én pedig élveztem a hirtelen
jött pénzt.
Ezzel nem azt akarom mondani,
hogy bármire is sokáig tartana rábeszélni. Figyeltem ahogy a kék
szeme elsötétül, vonásai pedig megkeményednek.
Ő nem hibázott volna tegnap.
Velem ellentétben.
*Sarki fény- Aurora Borealis
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése