Egy- Beszállsz a játékba?

Zayn

"Ahhoz, hogy az ember gonosz legyen, gyakorolnia is kell a gonoszságot. Teljes szívéből. 

A lelkéből."

Rebecca Maizel

Lassan, minden szót alaposan megrágva emésztgettem amire Louis megpróbált rávenni. Vagyis, egész pontosan ahogy Ő fogalmazott, még csak a kidolgozás szakaszában járunk, de ha úgy adódik azonnal lépnünk kell. Mindazonáltal minél tovább magyarázott, annál zavarosabbá vált az egész történet. Tulajdonkép már eleve az alapoknál rontott, és bárhogy próbáltam, nem engedett szóhoz jutni. Úgy tűnt nagyon komolyan akarja venni ezt a dolgot, de én még nem jártam itt.

Természetesen nem voltam elégedett az életemmel, és sokkal többet el tudtam volna képzelni ennél az egész szarkupacnál, de. És itt a de. Ha nem találod meg magadban az „elég” kifejezését, és érzését akkor vesztes vagy. Miért?

Ha borul a világod, vele együtt dőlsz te is, egyetlen pillanat alatt ugrik minden ami addig fontos, vagy megszokott volt, és senki sem fog törődni a pici érzelmeiddel. Csak azt veszed észre, hogy hosszú percek óta a porban fekszel, és senki sincs aki segítsen felállni, közben pedig az élet egész egyszerűen elrohan melletted.

Ezt nem csinálhatod.

Mindig fejlődnöd kell, az utolsó légvételedig tanulni, és menni előre, még akkor is ha nem bírod, és a pokolba kívánod az egészet. Mégis kell egy pont. Amit elégnek érzel, és ha megbotlasz ebben a pontba kell kapaszkodnod, olyan erősen ahogy csak bírsz. És még annál is jobban.

Nekem most ez a kis életem volt az elég. Egy évvel ezelőtt, még ennyim se akadt, az utcán töltöttem a napokat, és kilátástalanság árnyékolta be a mindennapjaimat.

Erre itt van Louis, megint hozva magával a „sokat akar a szarka” elméleteit.

A vége felé már nem is hallgattam rá, ezt pedig valószínűleg észre is vehette, mert megállt monológjában, és bosszúsan nézett rá. Megvontam a vállamat. Ha egyszer hülyeségeket beszél.

- Az egyetlen probléma barátom – pakoltam össze a szemetet immáron a konyhába – nem vagyunk családtagok, de ami még ennél is fontosabb, egy deka olasz vér sem csörgedezik az ereimben, és ha jól számolok neked sem!

- Ez most a legkisebb problémánk...

- Louis, nem kerülhetsz be a bandába, katonának meg aztán végkép nem, és egyébként is – vágtam ki egy törött tányért a kukába – semmi kedvem mások után takaríttatni, vagy attól tartani, mikor akar kinyíratni a főnök, vagy bárki más! A saját seggemet védem! Jobban tennéd, ha te is elkezdenéd végre!

A monológom nem hatotta meg túlságosan, mert csak felhorkantott, én meg kezdtem unni, amiért nem képes befogni a száját. Átkutattam a hűtőm teljes tartalmát – kétszer is- a fiú pedig még mindig beszélt, nem mintha figyeltem volna rá. Fegyverekről, sok pénzről, jobb helyről, mint ez a lepratelep.

- Mióta lettél ennyire anyagias? - Tudakoltam a mosogatónak támaszkodva, végre ránéztem, és összevontam szemöldököm. Fogadni mernék, hogy nem saját magának akarja. Pontosabban, nem csak magának. Összefontam a mellkasom előtt a karomat, és megforgattam nyelvemet a számban – miért vagyok én ekkora idióta?

- Sajnálom, hogy még csak most jöttél rá – mosolyodott el Louis – egy csomó balhét megspórolhattál volna nekem, ha nem vagyok ekkora hibbant!

- Nem az Louis – tudtam, hogy csak el akarja terelni a gondolataimat, de túl gyengén próbálkozik hozzá – fogadni mernék, hogy a kedves barátnőd keze van az egész mögött. Most mire fáj a foga? Egy új autó? Egy villa?

- Ne beszélj így róla cseszd meg! - Kiáltott rám dühösen, de nem tudott érdekelni, még mindig hihetetlen a számomra, hogy egyáltalán szóba áll azzal a nővel.

- Lexa egy ribanc – mondtam minden megbánás nélkül. Tényleg így volt, és ezt nem is akartam szépíteni neki. Barátság ide vagy oda. Louis pontosan tudta, hogy milyen ember vagyok.

Na igen. Többnyire egy mocsok.

- Két kezemen nem tudom megszámolni, hány ribanc pörgött a farkadon Zayn – reagálta le, halálos nyugalommal a dolgot, mire elnevettem magam.

- Ha ezzel azt akarod mondani, hogy irigykedem, akkor itt és most közlöm veled, hogy súlyos tévedésekben élsz!

Nem válaszolt, és szerencsémre a témát is hanyagoltuk egy időre. Helyette előszedtünk pár játékot, és azzal ütöttük el az időt, természetesen Louis állította, hogy a Fifa a szakterülete, de sajnos így is csúfos vereséget szenvedett. Amíg nálam lógott, volt időm, hogy átrágjam mindazt amit mondott nekem nem is olyan rég. Bekerülni a maffiához, számunkra teljesen lehetetlen. A Moretti család nem a legveszedelmesebb, ha jól tudom, szerencsejátékokban, prostikban és persze zsarolások. A legtöbben akik csatlakoztak hozzájuk azért tették mert nem láttak más kiutat, vagy mert beleszülettek a családba, ezt látták, ezen nőttek fel. De nem kerülhetünk be, ha nem vagyunk olaszok. Maximum szövetségesek lehetünk, esetleg hírnökök. Bevallom őszintén egyikhez sem fűlött a fogam.

- Min töröd azt a szép fejedet, Malik? - Rángatott vissza a valóságba Louis, aki végre - valahára már a kabátját vette fel. Hiába volt itt végre – valahára a tavasz, az átkozott szél a bolondját járatja velünk. Na nem mintha számíthatnánk másra, ha Chicago jut eszünkbe.

- Nem hiszem, hogy összejönne nekünk Lou, kevesek vagyunk ehhez, plusz... - kezdtem volna, de fejét rázva félbeszakított. Még mielőtt bármit is mondhattam volna arcára hatalmas vigyor ült ki, és kezével megveregette vállamat. Idegesen ráztam le magamról, de ő csak kacsintott.

- Majd én megoldom, haver! Csak légy a jó időben, a jó helyen! - Azzal már ott sem volt. Elhűlve néztem utána, és egy nagy sóhaj kíséretében zártam be az ajtót helyette. Majd Ő megoldja.

Na erre befizetek.

~*~

Hatalmas sor állt a klub előtt, természetesen nagyon sajnáltam azokat az igencsak falatnyi ruhákba öltözött lányokat akiket kinéztem magamnak már messziről, mert sajnos nem fognak bejutni. Hihetetlen, hogy milyen fiatalon kezdik.

Lepacsizva a kidobóval, a hátsó ajtó felé irányított, az épületből hangos zene szólt, odabent pedig csak még nagyobb volt a hangulat. Imádtam az embereket, a tömeget, de legfőképp ha kikapcsolhattam a gondjaimat, még ha csak pár órára is. Szóval elsőként a bárpultot céloztam meg, régi ismerősként üdvözöltek, és miközben az italomat kortyolgattam alaposabban szétnézhettem.

A felhozatalból ítélve, a mai estét se fogom egyedül tölteni.

Elmosolyodtam a gondolatra, és már épp indultam volna a kinézett szőke nő felé, amikor is egy hosszú barna hajú lány rántott le majdnem a székemről. Nem nézett ki túl józannak.

- Hoppá – nyögte ki nagy nehezen – bocsi, nem volt szándékos! Azt hiszem nem találom a másik lábamat!

Végignéztem a lányon, aki nagyon csinos volt, és igen, jó pár évvel fiatalabb tőlem. Mégsem tűnt túlságosan idevalónak. Feszes farmert viselt, na nem mintha bántam volna, hátulról igazán kellemes kilátást engedett így formás fenekére. De még a felsője se volt annyira kivágott, a sarkak a lábán pedig sokkal magasabbá tették. Egyszerre tűnt menthetetlenül ártatlannak, és piszkosul veszélyesnek. Barna szemei csillogva figyeltek engem. Ajkaimba haraptam amikor láttam, hogy Ő is alaposan végigmért engem.

- Meghívhatlak egy italra, szépségem? - Legcsábítóbb hangomat vetettem be, na nem mintha próbálkoznom kellett volna, a lány egy apró bólintással telepedett le mellém, bár azért egy aggódó pillantást vetett a háta mögé. Nem érdekelt ki miatt nyújtózkodik, minél hamarabb az ágyamban akartam tudni.

- Zayn – nyújtottam a kezemet, amit el is fogadott, meglepődtem a csuklóján lévő tetováláson, de még mielőtt figyelmesebben észrevehettem volna, elhúzta a kezét, így kénytelen voltam megint a szemeibe nézni.

Megjegyzem vesztemre.

- Aurora – ejtette ki puhán nevét, ívelt ajkai közül, aztán italába kortyolt.

- Örvendek – követve példáját én is ittam a poharamból – nem mindennapi megtiszteltetés találkozni a sarki fénnyel.*

Erre elfintorodott.

- Ha tudnád hányszor hallottam már ezt a poént – sóhajtott fel – azt hittem nem vagy ennyire unalmas fickó, Zayn!

Egy kissé meglepett a hangjában bujkáló kihívás, de vettem a lapot. Felvont szemöldökkel néztem rá, majd engedélyt nem kérve, hajoltam hozzá közelebb, kezemet tarkójára csúsztattam és ajkaimat az övé ellen nyomtam. Éreztem ahogy csókunkba mosolyog, majd átvévén a vezető szerepet nyelvével végigsimítva ajkamon, kezdett hevesebben játszani velem. Finoman csúsztattam ujjaimat derekára, és állítottam fel, teste teljesen az enyémnek préselődött, miközben nyelvünk őrült táncot járt egymással. Kipirult arccal és zihálva szakadt el tőlem.

Most pedig, csak még gyönyörűbb volt, bassza meg!

Hüvelykujjamat végighúztam ajkain, mire egy apró csókot lehelt rám, megfogva kezemet a mosdók felé kezdett rángatni. A zene még mindig üvöltött, az emberek táncoltak, és senkinek az égen nem tűnt fel, hogy mire is készülünk pontosan. A mosdó előtt, ismét magamhoz rántottam, engedelmesen simult karjaim közé, és csókolt meg újra, ajkait végigfuttatta nyakam ívén, egészen fülemig, ám még mielőtt tényleg beronthattam volna vele az üres mosdóba, velőtrázó sikoltás hallatszott át a zenén. Hátra akartam fordulni, hogy megnézzem mégis mi a fene történik, de eldördült egy lövés, azt hiszem a második, és az eddig ölelemben pihenő lány, a földre vetődött.

Követtem példáját, a pult mögé araszoltunk, amíg kitört a cirkusz. Fegyverek ropogása hallatszott, sikolyok, mindenki menekülni próbált.

A pultos srác a földön volt, több sebből vérzett, és nem úgy nézett ki mintha mostanában magához térne. Két fegyvert hevert a földön mellette. Aurora gondolkodás nélkül vette el őket, az egyiket a kezembe nyomta. Kibiztosította a fegyvert, és legnagyobb megrökönyödésemre, fejét kidugva a rejtekhelyünk mögül, lőni kezdett.

- Mi a fasz? - Kiáltottam el magam a lány hevességét látva, azt se tudtam, hol vagyok, és az előbb még annyira ártatlannak tűnő lány, most itt guggol mellettem és golyózáport zúdít vadidegen emberekre.

- Segíts már! - Szűrte oda a fogain keresztül, megfogtam a fegyvert, de mihelyt lőni akartam egy golyó süvített el a fülem mellett. Visszahúzódtam, de aztán erőt vettem magamon, és tettem amit kért. Azaz tenni akartam, de még soha sem öltem embert, főleg nem fegyverekkel, bevallom marhára szarul célzok. A tűzharc azonban nem állt meg. Igyekeztem lábakra célozni, a mellettem hevesen küzdő lány, nem foglalkozott ezzel.

- Niall! - Kiáltotta át hatalmas téren, még mindig túl sokan voltak, és egyre több helyről jött a lövések hangja.

Komolyan Malik?

Most akarsz pánikolni?

- Hol a fenébe van, ez a szerencsétlen? - Morgott orra alatt, céloztam, ám a következő pillanatban fájdalom nyílalt a vállamba és fájdalmasan felüvöltöttem, pont akkor amikor egy szőke srác robbant be a képbe.

- Ne üvölts már! - Kiáltott rám, amíg sérülésemet markolásztam, azt hiszem Ő lenne Niall – kifogyott a táram bébi – nézett az Aurora kezében lévő fegyverre.

- Akkor vedd el tőle – bökött fejével felém – úgysem tudja normálisan használni, ráadásul még meg is lövik!

Még mindig a földön feküdtem, a lány hangja mérgesnek tűnt, a szőke srác kirángatta véres ujjaim közül a pisztolyt amíg a lány közelebb kúszott hozzám, behunytam szemeimet amikor felszakította felsőmet, és vizsgálni kezdte a sérülésemet. Fájdalmasan nyögtem fel amikor ujjaival végigtapogatta.

- Haver, most komolyan? - Dörrent ránk Niall hangja – még nyávogsz is?

- Csak súrolt a golyó, nem lesz semmi baj – jelentette ki végül megnyugtatóan Aurora, segített felülni, hátamat a pultnak támasztva.

- El kell tűnnünk innen, indulj a hátsó ajtó felé, ha Harry itt talál minket, apád örökre bezár, engem pedig felakasztanak – húzódott le mellénk Niall, és végre rám nézett.

- Kik vagytok ti? - Préseltem ki ajkaim közül -és mégis mi a szar folyik itt?

Azt hiszem bármennyire is kótyagos voltam a fájdalomtól, túlságosan elsiettem a kérdéseimet, Niall fegyverét az államhoz préselte.

- Ki kéne, hogy nyírjalak – nyomta még jobban hozzám a hideg fémet – az unokatestvérem szájában matatsz, de nem tudod ki is Ő?

- Niall gyere már, hallom a zsarukat – fogta meg kezét Aurora, de nem úgy tűnt, mintha zavarná, hogy hamarosan a fejembe repítenek egy golyót. Hát persze. Miért is zavartatná magát, elvégre most nyírt ki vagy hat embert, teljes hidegvérrel.

Ennél még akkor is jobban jártam volna, ha végignéztem Louis és Alexa nyálcsorgató jeleneteit. Miért nem lehet egy nyugodt estém?

- Rendben – szólalt meg újból a szőke – de, csakhogy tudd! Akkora egy kibaszott faszfej vagy, hogy legközelebb gumit húzok a fejedre, ha találkozunk!

Már nyitottam volna a számat, hogy visszavágjak, de a következő pillanatban elsötétült az egész világ előttem, én pedig engedelmesen zuhantam a tudatlanságba.

Végtére is. Tényleg ezt akartam ma estére.

~*~

Fény. Sötét. Fény, majd újabb sötét követte. A szemhéjam túlontúl nehéznek bizonyult ahhoz, hogy komolyabban megpróbálkozzak a megemelésükkel. Az első pár pislogás után azonban teljesen nyilvánvalóvá vállt, hogy a kórházban fekszem. Megmozdítottam a karomat, de ami sokkal jobban fájt az a fejem volt. Halványan kezdtek derengeni az események. Tekintetemet körbevezettem a szobában, tökéletesen egyedül voltam, nagy harcok árán, de sikerült feltornásznom magam ülő helyzetbe.

- Na végre már – lépett be az ajtón Louis, vetett rám egy futó pillantást, amíg egyik kezében telefonját nyomkodta, másikban egy zacskó cukorkát lóbált.

- Mi a fenét keresek, én itt? - Vakartam meg fejemen, amin egy kötés éktelenkedett.

- Elmentél bulizni, emlékszel? - Vigyorgott rám idiótán, mire csak elhúztam a számat. Most komolyan szórakozni akar velem – öltözz fel gyorsan, aztán lépjünk le mielőtt a zsaruk ideérnek!

- Zsaruk? Nem csináltam semmi rosszat!

- Az lehet, de nem hiszem, hogy a Moretti család el akarja vinni a balhét, és tekintve, hogy két fegyver között feküdtél, könnyen bevághatnak, és most nem pár órára!

Pont az hiányzik még nekem.

Kibújtam az ágyból, megszabadítva magam a karszalagtól, és az infúziós vackoktól, magamra rángattam a nadrágomat, aztán pedig a felsőmet, a kabátommal együtt.

Minden gond nélkül sétáltunk ki az épületből, igazából túl nagy volt a felhajtás, na nem mintha ez bármikor máshogy lenne. Azt hiszem több orvosra és ápolóra lenne szükség. A betegek számát elnézve, nem is olyan kevésre.

- Miért nyitottak tüzet ártatlan bulizókra? Egyáltalán ki volt az? - Tértem végre magamhoz, igyekeztem lépést tartani legjobb barátommal.

- Nem tudják még a részleteket, a nagyobb kérdés az, hogy mit keresett ott a Moretti család, mert nem lett volna szabad ott lenniük!

- Aurora – döbbentem álltam meg, Ő is egy közülük?

Azt hiszem Louis leolvasta a gondolataimat az arcomról, mert még mielőtt feltehettem volna kérdésemet válaszolta meg azt.

- A főnök lánya – kuncogott magában – te mágnesesen vonzod a bajt! Én a helyedben örülnék, hogy még mindig a helyén vannak a golyóim, és szépen elfelejteném azt a kislányt!

- Az a csaj, minden csak kislány nem! Tegnap végignéztem ahogy embereket öl, Louis!

Erre csak megrántotta a vállát.

Tudtam, hogy nem hagyja hidegen, de számítottam erre a reakciójára, Louis bár sokszor egy balfácánnak tűnik, ez csak megjátszás. A legveszélyesebb, és legőrültebb emberek egyike, akit ismerek. Hosszú története van, és azt hiszem én még csak a felét sem ismerem.

Egy újabb mélyponton voltunk amikor találkoztunk, és felkarolt. Nála lakhattam, kaptam ételt, és ruhákat, ha megtettem ezt-azt.

Én pedig élveztem a hirtelen jött pénzt.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bármire is sokáig tartana rábeszélni. Figyeltem ahogy a kék szeme elsötétül, vonásai pedig megkeményednek.

Ő nem hibázott volna tegnap.

Velem ellentétben. 

*Sarki fény- Aurora Borealis

Casino- Prológus

Sziasztok! 

Egy újabb One Direction fanfic oldalán jártok, akik unják lapozzanak, akik maradnának üdvözlöm őket, sok szeretettel. A történet alapszála lehet sablonosnak fog tűnni, de megígérhetem, hogy a történet maga nem lesz az. Legalábbis a legtöbbet igyekszem belőle kihozni amit csak lehet. 

Casino.

Zayn Malik elmesélésben. 

Zayn

Szerettem az embereket hallgatni, amikor arról prédikáltak, hogy ha nem viselkedsz úgy, ahogy azt a társadalom elvárja, megvetnek majd, börtönbe kerülsz, vagy hovatovább az út végén a pokolban. Megmosolyogtatott a gondolat, amiért olyasvalamitől félnek amit egyáltalán nem ismernek. Pokol. Mit tudnak ők, egyáltalán a szenvedésről, a nélkülözésről, az ártatlanul kiontott emberéletekről?

Még a semminél is kevesebbet.

Na, nem mintha panaszkodni szeretnék. Úgy tizenhárom éves koromig egész rendes életem volt, bár anyámat soha nem ismertem, apám pedig egy utolsó paraszt volt, a két húgom és én mindig ott voltunk egymásnak, na meg persze a barátok. Aztán pedig minden ment magától.

Piti kis üzletek. Autólopás, drog, kisebb betörések, utcai balhék.

Nem mondanám magam egy valódi szentléleknek, de nem tapadt emberi élet a kezemhez, legalábbis olyan nem aki nem érdemelte meg a halált, így egész nyugodtan, majdnemhogy kényelmesen a fotelembe süppedve várom a poklot.

Talán még kellemes is lesz.

- Hé, Malik – rontott be ajtómon kopogás nélkül legjobb barátom, tetovált kezével hanyagul barna tincsei közé túrt, hogy aztán csillogó kék szemeivel rajtam állapodjon meg. Sosem sejtett jól ez a tekintet. Valószínűleg mesterkedik valamiben. Az pedig, hogy tenyerét dörzsölve ül le elém, csak további rosszat sejtett.

- Én is örülök neked Lou – forgattam meg szemeimet és felálltam, hogy a helyére tegyem a naplómat.

- Még mindig írod azt a szart? Most komolyan haver, nem túl nyálas ez neked egy kicsit?

- Ne velem foglalkozz, hanem mond, hogy mit szeretnél, este randim van, és nagyon csinos a kicsike!

Erre elfintorodott. Na igen. Talán egy picit túl sokat lógok lányok társaságában, de nem tehetek róla ha szeretem a változatosságot. Egyáltalán nem értem, Louis, hogy bírja több éve ugyanazzal a lánnyal. Nem unja reggelente?

- Van egy óriási ötletem! - Lépét hozzám közelebb, mire felsóhajtottam, és fejemet hátravetettem.

- Amikor legutóbb ezt mondtad nekem, három napot töltöttem előzetesben... - emlékeztettem morogva, de Ő csak legyintett.

- Ez most más haver, igazt sokkal több munkát igényel, de ha megcsináljuk – itt megfogta vállamat – és megfogjuk, akkor nincs több piti kis bűnözés, mi is a nagyhalakkal játszunk majd!

- Te szent szar, Tomlinson, ittál vagy a fű ment végre az agyadra? Miféle nagy halakról beszélsz itt nekem?

Zsebemből előkerült a cigaretta, meg a gyújtóm pár pillanat múlva pedig érezhettem ahogy megtelik tüdők a mentolos füsttel. Az első pár slukk után ismét a felpörgött srácra néztem, államat vakartam, és elmosolyodtam amiért némi csalódottság ült ki arcára. Louis egy lehetetlen alak volt. Korához képest úgy viselkedett,mint egy gyerek, de ami még rosszabb: nem akarom elhinni, hogy képes ezzel a szarsággal hatni rám.

Felsóhajtottam és hátradőltem a fotelben.

Mélyen letüdőztem a cigit, hogy aztán kifújva a füstöt, fejemet ingatva ránézhessek a srácra.

- Szóval? - Vontam fel szemöldököm – ezúttal, mi miatt kell majd tartanom a hátamat neked?