2015. szeptember 7., hétfő

Tíz - Társaság




Zayn 


"Nem vagyok őrült...csak finoman kalibrált az elfogadható kockázatérzetem."



Luca Greco. Hiába ízlelgettem a nevét, egyáltalán nem tetszett. Sőt. Egyenesen utáltam a hangzását, de a jelenlévők arckifejezéséből ítélve ezzel nem csak én voltam így. Akárhogy is, alig vagyok itt pár hete, máris kezd egy alapos vihar kialakulni a fejem felett, ami akár egy egész komoly árvízzé is kinőheti magát, én azonban nem tudok úszni. Ergo jó eséllyel belepusztulok ebbe az egészbe.
Idegesen hallgattam végig Jane újbóli beszámolóját, azt ahogy megtalálták a fenyegetést tartalmazó levelet, és, hogy azonnal összepakolta a két húgomat, hogy idejöjjenek. Természetesen hálás vagyok neki. Végtelenül.
De ez nem segít a helyzetemen. Nem kellett volna belebonyolódnom ebbe az egészbe. Ugyanakkor az önsajnálattal sem érek el semmit. Tehát inkább azt választottam, hogy magamba roskadva hallgatok.
- Zayn - ölelt magához Victoria - mi a fene ez az egész?
- Azt hiszem Louis is náluk lehet - vágott közbe Angelo, nem tűnt túl boldognak amiért az én ügyemmel kell foglalkoznia, ahelyett, hogy a saját dolgait intézné.
- Igen, meglehet - hagyta rá Carlo - viszont Zayn családja biztonságban van, ahogy Ő is, Louis ügyével pedig később foglalkozunk! Most más dolgunk van!
Hogy?
Nem akartam hangosan ellenkezni, mert tudtam, hogy a főnők szava szent és sérthetetlen, de nem hagyhatom magára a legjobb barátomat, még ha saját magát is keverte bajba. Szó nélkül ragadtam meg Victoria kezét és húztam ki a szobából. Nem volt miért tovább maradnom, hiszen a rám eső rész már elhangzott. További utasításig várni.
Na persze.
Csak még azt nem tudom mit kellene csinálnom, nem rohanhatok oda és fegyverekkel a kezembe üvöltözve rabolhatom el az egyik túszukat.
- Bajban vagyunk - néztem komolyan a húgomra - mi hárman, és azt hiszem főleg én tehetek az egészről...
- Ne mondd ezt kérlek - ölelt magához a lány, és bár először el akartam tolni magamtól, képtelen voltam - te vagy a legjobb ember Zayn akit valaha megismerhettem! Szeretlek és hálás vagyok, hogy gondoskodsz rólunk!
- Én is szeretlek - öleltem magamhoz még szorosabban majd elmosolyodtam - itt kell maradnotok, azt hiszem Wendy máris egy jó barátra lelt!
Mindketten a legkisebb testvérünk felé néztünk aki épp fogócskázott az udvaron, Harry pedig lelkesen kergette. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy ez a srác képes nagyon durván is viselkedni, ha akar.
- Minden rendben? - Lépett elém Jane, mire csak megráztam a fejem - mi történt?
- Louis az történt - sziszegtem a fogaim között, és még mielőtt bármit is mondhattak volna elég sietős léptekkel távoztam. Egyedül akartam lenni egy kicsit. Szükségem volt arra a néhány percre amikor kitisztíthatom a fejem, és megszabadulhatok néhány gondolattól. Bár azt hiszem most van csak igazán szükségem az összes ötletemre, elméletemre. Feleslegesnek, hasznavehetetlennek éreztem magam és nem akartam elhinni, hogy csak kivárjuk, hogy mi lesz. Angelo persze szívesen tesz nekem keresztbe, Ő is pontosan tudja, hogy nem fogok ellenkezni. Ennek a családnak a felépítése egészen bonyolult, mindenkinek megvan a maga feladatköre, és nem igazán mozgathatóak a bábuk. Hacsak a főnök úgy nem akarja, illetve, ha a kapitány nem tesz elég hatalomra szert a katonái között, mert akkor eltiporhat mindent és mindenkit. Már ha szerencsés és nem ölik meg előbb árulásért. 
Angelo pedig nagyon jól keveri a lapjait, így tisztelik és becsülik. Sajnos adnak a véleményére, legyen az bármennyire is ostoba terv. 
Dühösen rúgtam arrébb egy kavicsot, amikor is leült mellém Aurora.
- Jól vagy? 
- Nem hinném - ráztam meg a fejem - de mit számít az, nem igaz? 
- Nekem igen is számít - válaszolt mérgesen - mond, meg hogyan segíthetnék, Zayn! 
- Édes tőled, de azt hiszem ha segítenél csak még nagyobb bajba keverednénk, Carlo nem díjazná! 
- Ne gyere folyton az apámmal, Zayn! Tudod...
- Tudom, hogy szeret téged és fontos vagy neki! Az enyém még a nevemet se tudta, egy pár büdös nagy pofon, ennyit kaptam tőle ha részegen hazavánszorgott! Anyám pedig egy drogos kurva volt, beleszart az egész világba! 
Csend. Úgy tűnt, ez még neki is sok volt. 
Na igen. Nem mindenki története kezdődik túl fényesen. Én pedig nagyon is egy vagyok ezekből a történetekből. De nem panaszkodom. Mindig megoldottam a problémáimat és most is ezt fogom tenni, felesleges sajnáltatnom magam vagy idegőrlő gondolatokba merülnöm. Tudom mi a dolgom. 
- Gyere - fogtam meg Aurora kezét, apró ujjai összefonódtak az enyémekkel - menjünk vissza a többiekhez! 
A lány szó nélkül követett, a srácokat még mindig ott találtuk. Csoda, hogy mindenki ilyen fitt korán reggel. Jane rám nézett, én pedig hálásan bólintottam neki. Örülök, hogy itt vannak velem. 
- És most mi lesz a haveroddal? - Tudakolta Victoria, mire minden tekintet rám szegeződött. 
Nem bukhatok le a magánakcióim miatt.
Így csak felsóhajtottam. 
- Louis rendben lesz, ha eljön az ideje, megoldjuk. Legalábbis Carlo ezt mondta - feleltem érzelemmentes hangon, Aurora szorosabban fogta a kezem, talán Ő lesz az egyetlen akinek nem fogok tudni hazudni. 
Végszavaim után felkísértem a lányokat a szobába, Wendy álmos volt, és Victoria sem aludhatott sokat. Vigyáznom kell rájuk, és gondoskodnom kell róluk, így gyorsan lefektettem őket a hatalmas ágyba, majd kiosontam a szobából. A folyosón Jane állt, felvont szemöldökkel, csípőre tett kézzel. 
- Ha tervezel valamit, akkor abba én is benne akarok lenni! 
- De semmit nem tervezek - sétáltam el mellette - köszönöm, hogy idehoztad a lányokat! 
- Ja, ja persze - legyintett sietve - ugye nem hiszed azt, hogy teljesen bolond vagyok? 
- Tudom, hogy az vagy, Jane! - Vigyorogtam rá, de csak egy szemforgatást kaptam válaszul, és indultam is volna tovább ha nem ránt vissza a lépcső előtt.
- Na idefigyelj Malik, kettő mindig több, mint egy, szóval mikor és hol? - Kötötte az ebet a karóhoz. Szemei elszántan csillogtak, én pedig egy lusta sóhajjal megadtam magam. 
- Rendben, legyen - fogtam meg a kezét - a vacsora után, a főkapunál! 
- Még előbb teletömöd a beleidet? 
- Isteni a sült csirkéjük, a vendégem vagy - válaszoltam még mindig vigyorogva majd azzal a lendülettel lerobogtam a lépcsőn. 
Lehet tényleg ez lesz az utolsó vacsorám?  Mindenesetre, jobb félni, mint megijedni. 
Azt hiszem ha továbbra is itt akarok dolgozni, a legjobb lenne ha keresnék egy ügyvédet, és megíratnám a végrendeletem.
Na nem mintha lenne bármim is, amit ráhagyhatnék a szeretteimre, vagy az utókorra. 
Hacsak nem a szerencsétlenségemet.
Igen.
Az határozottan egyhamar a világörökség része lenne.

*

Természetesen az autóm pont most mondta be az unalmast. Legnagyobb bánatomra pedig, elképzelésem sincs, hogy mi ment benne tönkre. Tökéletesen hülye vagyok az ennyire műszaki dolgokhoz. Az még megvan, hogy időközönként kell bele tankolni, máskülönben nem gurul tovább a seggünk alatt és ha egy csinos hölgy nézi a folyamatot talán még egy kereket is ki tudok cserélni. Egyébként meg utálom ezeket a dögöket. 
- A picsába is már! - Kiáltottam rá, majd hangosan lecsaptam a motorháztetőt. Meg akartam lógni Jane előtt, de így nem lesz olyan egyszerű. 
- Azt hittem megvárod a vacsit - bukkant fel a semmiből az említett, én pedig a lábamra ejtettem az egyik csavarhúzót. Mondanom sem kell, hogy micsoda szitkozódásba kezdtem. 
- Na menj onnan - lökött félre, és még mielőtt ellenkezésbe kezdhettem volna, már szakértői szemmel nézte át a dolgokat a kocsimba, majd elégedetten nézett rám. 
- Mi a baja? 
- Az akkumulátor - adta meg a nagyon egyszerűen hangzó választ - lemerült, úgyhogy ezzel mostanában nem igazán indulsz neki a nagy kalandnak, Micimackó! 
- Marhára vicces - rúgtam bele a kerékbe - gyalog meg még sem mehetek! 
- Azt hittem az apám azt mondta, ezzel később foglalkozunk  - jelent meg Aurora, a szívroham jött rám.
Muszáj itt mindenkinek osonnia, mint valami magasan kiképzett különleges egység tagja? 
- A barátaim fontosak nekem, Aurora - néztem a lányra, fejemben még mindig megoldás után pörgettem gondolataimat - az apád pedig nem ebbe a munkakörben  a főnököm! 
- Ettől függetlenül még a szart is kiverheti belőled, feltéve, ha élve visszajössz a kis magánakciódból! Mi lesz a húgaiddal? 
- Ne próbálj meg zsarolni - vágtam közbe idegesen - arra jelenleg egyáltalán nincs szükségem! 
- De pár jó barátra, és egy kis szívességre igen! - fogta meg a vállamat Liam - engedd, hogy segítsünk, haver! 
Hátranéztem. Liam, Harry és Niall. Na persze. Az elválaszthatatlan triumvirátus. 
- Nem kell - vágtam hozzájuk dühösen - elég nagyfiú vagyok, hogy megoldjam a problémáimat! 
- Akkor inkább másképp fogalmazok - rántotta elő  fegyverét Niall és rám szegezte - veled megyünk, vagy szétlövöm a segged! 
Felmordultam. Na igen. Már majdnem el is felejtettem, hogy errefelé fegyverekkel mindenki nagyon kemény legény tud lenni. 
A fenébe az önállósággal. 
- Legyen - szűrtem a fogaim között - természetesen vállalom a felelősséget! 
- Semmit nem kell vállalnod - jegyezte meg Aurora és elém lépett, hogy aztán még közelebb húzódjon hozzám és átöleljen. Szinte automatikusan szorítottam magamhoz, magamba szívtam édes illatát - majd én fedezlek titeket, csak siessetek! 
Hálásan köszöntem meg, és futólag egy gyors csókot nyomtam ajkaira. 
- Kérlek, vigyázz magadra! 
- Inkább te vigyázz, Zayn! - Bökte meg játékosan mellkasom - egyben akarlak vissza! 
- Na jól van - vágott közbe Niall - elindulunk még ma, vagy hallgathatom a nyáladzást? 
- Siess vissza hozzám! - Csókolt meg újból Aurora, figyelmen kívül hagyva unokatestvére hangos nemtetszését. Elléptem az apró lánytól, mire Jane átkarolta a vállamat. 
- Akkor azt hiszem az én kocsimmal megyünk, és én vezetek! 
Erre elsápadtam. 
Te szent szar. Mind megfogunk halni. Még az odaúton. 
Már ha egyáltalán sikerül még ma el is indulnunk. 
A szívem a torkomban dobogott, az adrenalin már most száguldozott az ereimbe, és ahogy elhagytuk a házat, csak arra gondoltam, hogy nem lehet ez a vége. 
Ennyivel, egy történet sem fejeződhet be. 
Azt hiszem. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése