Hét - Üres tár

Zayn

"Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig."

William Shakespeare

Meredten bámultam magam elé miközben a nemrég kapott fegyveremet forgattam az ujjaim között. Igaz, nem volt túl biztonságos de tekintve, hogy egyetlen töltény sem volt benne, vállaltam a kockázatot. Én már csak ilyen merész gyerek vagyok. Joseph szavai még mindig a fülemben csengtek, és kezem-lábam remegett ha arra gondoltam, hogy nem is olyan sokára éles bevetésen leszek. Akkor már szükségem lesz a golyókra.

Minden tekintetben.

- Az őrület jeleit mutatva magadban nevetsz? - Szólított meg Aurora amikor a folyosóra ért, én ugyanis a szobája előtt telepedtem le. Egy apró kis fekete selyemköntöst viselt és csak a jó ég tudja mit alatta. Ajkaimba kellett harapnom hosszú lábainak látványára. Azt hiszem ez neki is feltűnt mert körbefordult előttem, tovább incselkedve velem.

- Nocsak - hümmögte - mintha azt mondtad volna, hogy nem érek neked ennyit!

- Nézni szabad, nem? - Rántottam meg a vállam - különben is azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőled, nem lett volna szabad úgy viselkednem...

- Hogy úgy? Egy baromként?

Elhúztam a számat, majd bólintottam. Legalább nem én mondtam ki. A lány felsóhajtott.

- Ne erőltesd meg magad ennyire, Zayn, a férfiak már csak ilyenek!

- Nem - toppantottam egyet dühösen ami bevallom egy kicsit színpadiasan hangzott - úgy értem, tényleg fontos vagy nekem!

Aurora erre közelebb lépett hozzám, alig választott el néhány centi egymástól minket és innen nézve csak még gyönyörűbb volt. A fenébe is Malik. Koncentrálj. Ha valaki meglát biztos, hogy kitépi a beledet, és az még csak a könnyebbik része lenne.

- Szóval nem csak egy feladat vagyok? - Suttogta ajkaimba, magasabb voltam nála, így felágaskodott hozzám. Nem tudtam tovább visszafogni magam. Elkaptam a derekánál fogva és magamhoz szorítottam.

- Te mindig több leszel egy feladatnál - válaszoltam ugyanolyan halkan miközben egymás ajkait bámultuk. Aurora egy apró puszit nyomott a szám szélére és itt tényleg elszakadt a cérna. Mohón kaptam puha ajkai után, és egyáltalán nem ellenkezett. Apró kis kezeit a nyakam köré fonta, így az ölembe tudtam emelni. Kapkodva szorítottam a hatalmas ajtónak, talán egy kicsit túl hevesen is mert felnyögött a hirtelen érintkezésre. Combjaival szorosan fogott, tarkómnál hajamba túrt, kifulladásig tudtam volna csókolni, és amikor levegőhiányában elszakadtam tőle, nyakát vettem célba. Végigcsókoltam állának finom ívét, és úgy haladtam lentebb. Majd vissza ajkaihoz.

- Gyere el velem holnap vacsorázni - suttogtam - csak te meg én!

- Apám nem fog elengedni kettesben veled - találta meg újra a hangját miután leengedtem - kizárt!

- Őt bízd csak rám, a drága unokatestvéred jön nekem egy szívességgel!

- Rendben - bólintott mosolyogva - hétkor várlak itt!

- Reméltem is - kacsintottam rá majd egy utolsó csókot nyomva ajkaira megfordultam és a saját szobámba indultam arcomon egy hatalmas, igazából levakarhatatlan vigyorral.

A saját kis kuckómba érve azonban nem várt meglepetés fogadott. Louis barátnője, Alexa ült az ágyam szélén. Unottan sóhajtottam fel, nem igaz, hogy képes volt ide jönni ez a kis kurva.

- Nahát micsoda meglepetés - húztam el a számat - csak nem a nagy Alexa Parker személyesen? Minek köszönhetem a kedves látogatásod?

- Haha, valaki nagyon vicces ma! - Állt fel az ágyról - hidd el sokkal szívesebben lennék más társaságában!

- Mégis itt vagy - ültem le az egyik székbe - tehát be kell érned velem, miben segíthetek?

- Ha abbahagytad a játékodat, akkor mondd meg nekem szépen, hol van Louis?

- Mégis honnan tudnám? - Fintorodtam el - nem vagyok a bébicsősze? Pár napja beszéltünk és akkor még jól volt, arról én nem tehetek, hogy gond van a paradicsomban, és nem beszél veled!

- Pár napja? Egész pontosan mikor? Mert kerek egy hete, hogy nem veszi fel a telefonját!

Sosem voltam jó matekból de osztottam- szoroztam végül pedig arra eszméltem, hogy igen. Valóban több, mint egy hete volt, hogy beszéltünk. Összevontam a szemöldököm, kikaptam a zsebemből a telefonomat és pár görgetés után már hívtam is. Reméltem, hogy csak ennek a libának nem veszi fel, azonban több néma csörgés után, üzenetrögzítőre kapcsolt. Ez azonban még nem jelent semmit.

- Nagyfiú már! Biztos, hogy jól van, tehát akár el is mehetnél!

- Ennyi? A legjobb barátodról van szó, aki egy hete eltűnt, és csak így lerendezed?

- Mégis mi a fenét vársz tőlem, Alexa? - Tártam szét karjaimat - szereltessek bele nyomkövetőt, vagy dúdoljak neki esténként altatót?  Attól megnyugodnál?

- Akkor nyugodnék meg, ha nem lennék ekkora fasz, nem hiszem el, hogy egy kicsit sem érdekel!

Kezdtem dühös lenni. Fáradtan masszíroztam két ujjammal az orrnyergemet, lassan elszámoltam tízig, lehunyt szemmel és még lassabban fújtam ki a levegőt, hogy aztán újra beszélni kezdjek.

Reményeim szerint ezúttal sokkal nyugodtabb hangnemben.

- Ha megígérem, hogy holnap utánanézek akkor elmész?

A lány erre, még ha bizonytalanul is, de bólintott.

- Remek - csaptam össze a tenyeremet, majd az ajtóhoz léptem, hogy kitárjam előtte. Felkapta a táskáját, és magassarkújának hangos kopogásával kitipegett, de azért még intézett pár, nagyon megható, könyörgő szót hozzám.

- Kérlek, telefonálj amint megtudsz valamit! Ő a mindenem!

- Hát persze! - Bólintottam, és néztem ahogy elsétál. Liam elismerően nézett utána, majd hüvelykujját felmutatva állt meg az ajtóm előtt.

- Nem volt ez kicsit gyors menet? Tudod a partnerünkre is érdemes figyelnünk...

- Mi? - Hüledeztem - ehhez a csajhoz még bottal se nyúlnék hozzá, egy álnok kis bestia! Különben is, Louis barátnője!

- És? Mióta lettél ilyen válogatós? - Bokszolt bele a vállamba játékosan - mi történt?

- Louis - sóhajtottam fel fáradtan - úgy tűnik, hogy egy hete eltűnt, szó nélkül és még a rohadt telefonját sem veszi fel!

- Az baj - bólintott egyetértően - rábíztunk egy utcát, nem hiszem el, hogy Angelo nem volt képes jelenteni, a hiányát!

Elég mérgesnek tűnt. Szó nélkül fordult meg, és sietős lépteit alig bírtam utolérni. Felkapta az egyik polcról a kocsijának kulcsát, pont akkor amikor Harry lépett be a bejárati ajtót.

- Hova mentek? Nincs már kicsit késő a kocsikázáshoz? Kettesben?

- Gyere velünk - hagyta figyelmen kívül Liam a csipkelődést - Louis eltűnt, legalább egy hete, és erről még csak most szerzünk tudomást! Mégis mi a pokol folyik itt?

Harry további kérdések nélkül követte a srácot, és megjegyzem én is. Na nem mintha annyira vágytam volna erre az egészre. Fáradt és álmos voltam.

Liam a gázpedálra lépett, az autója nyikorogva farolt ki a kavicságyról, úgy tűnt nagyon sietős.

Harry és én a hátsóülésen ültünk.

- Megjegyzés az újoncnak - nézett rám a göndör - nem jó ötlet, a főnök  lányával kikezdeni!

- Micsoda? - Kapta hátra a fejét Liam - jól hallottam? Aurora és Zayn?

- Te szent szar! - Kiáltottam fel - az utat figyeld már, nem akarok megdögleni! Főleg nem most és veletek!

- Pedig igazán romantikus lenne - vette elő a fegyverét Harry és rám fogta - a lány és Zayn nem is olyan rég eléggé szenvedélyesen csókolóztak, akarod, hogy lelőjem, Liam?

Nyeltem egy nagyot. Harry nem úgy nézett ki, mint aki habozna ha parancsot kapna, így inkább csendben maradtam a magyarázatok helyett. 

- Zayn? - Kérdezte Liam

- Igen, igaz! És akkor mi van? Jobban örülnétek, ha kapna inkább még pár ütést Angelo kezétől? 

- Ez nem ilyen egyszerű, haver! - Ingatta a fejét Harry, még mindig rám fogva a pisztolyt. 

- Naná, hogy nem! Az idióta szabályok megnehezítik, tisztára, mint Rómeó és Júlia! - Csaptam dühösen a térdemre - Liam ne szórakozz már, kedvelem, és vigyázok rá, azt hiszem ezt már megmutattam amikor szétverettem annak a baromnak a képét! 

Csend. Életem leghosszabb perceinek éreztem ezt a pár percet. 

- Harry - szólította meg Liam - tedd el szépen a fegyvert! Majd máskor visszatérünk rá, most más dolgunk van - állította le a motort, a zöld szemű tetovált srác pedig,  bár végig engem figyelt de eltette a pisztolyt. 

Egyesével szálltunk ki a kocsiból, eléggé halkan. Louis háza előtt parkoltunk le, ahol tényleg nem égett egyetlen villany sem. Felkérés nélkül mentem előre. A srác háza a tengerparton állt, vaskos cölöpökön, így elég sokat kellett lépcsőzni. Egy apró kis folyosó vezetett az ajtajáig. Liam megkocogtatta a vállam, mire hátrafordultam. 

- Vedd elő a fegyvered! - Suttogta, mire megálltam, és kínosan elmosolyodtam - mi az? - Nézett rám kérdőn. 

- Nincs benne töltény! 

- Mi? - Kérdezte a kelleténél egy kicsit hangosabban - akkor meg mi a fenének hordod magaddal? 

- Miért kellene folyton tele tárral rohangálnom? 

Végszóra lövések dördültek odabentről. Az ablaküveg igazán légiesen távozott a keretéből, mi pedig azonnal a földre vetődtünk. 

- Hát ezért, baszki! - Kiabálta át Harry a hirtelen jött robajt, Liam pedig a kezembe nyomta a saját pisztolyát, hogy ezután kérjen egy másikat a göndörtől. 

Nyeltem egy nagyot.

Ha Louis odabent volt, akkor nem hiszem, hogy egy szitánál több maradt belőle. 

És még így is elképzelhető, hogy Ő járt jól. 

Nem pedig én. 

De ezen már igazán kár lenne meglepődnöm. 

Egy igazi balfék vagyok.