Tíz - Társaság

Zayn 

"Nem vagyok őrült...csak finoman kalibrált az elfogadható kockázatérzetem."

Luca Greco. Hiába ízlelgettem a nevét, egyáltalán nem tetszett. Sőt. Egyenesen utáltam a hangzását, de a jelenlévők arckifejezéséből ítélve ezzel nem csak én voltam így. Akárhogy is, alig vagyok itt pár hete, máris kezd egy alapos vihar kialakulni a fejem felett, ami akár egy egész komoly árvízzé is kinőheti magát, én azonban nem tudok úszni. Ergo jó eséllyel belepusztulok ebbe az egészbe.

Idegesen hallgattam végig Jane újbóli beszámolóját, azt ahogy megtalálták a fenyegetést tartalmazó levelet, és, hogy azonnal összepakolta a két húgomat, hogy idejöjjenek. Természetesen hálás vagyok neki. Végtelenül.

De ez nem segít a helyzetemen. Nem kellett volna belebonyolódnom ebbe az egészbe. Ugyanakkor az önsajnálattal sem érek el semmit. Tehát inkább azt választottam, hogy magamba roskadva hallgatok.

- Zayn - ölelt magához Victoria - mi a fene ez az egész?

- Azt hiszem Louis is náluk lehet - vágott közbe Angelo, nem tűnt túl boldognak amiért az én ügyemmel kell foglalkoznia, ahelyett, hogy a saját dolgait intézné.

- Igen, meglehet - hagyta rá Carlo - viszont Zayn családja biztonságban van, ahogy Ő is, Louis ügyével pedig később foglalkozunk! Most más dolgunk van!

Hogy?

Nem akartam hangosan ellenkezni, mert tudtam, hogy a főnők szava szent és sérthetetlen, de nem hagyhatom magára a legjobb barátomat, még ha saját magát is keverte bajba. Szó nélkül ragadtam meg Victoria kezét és húztam ki a szobából. Nem volt miért tovább maradnom, hiszen a rám eső rész már elhangzott. További utasításig várni.

Na persze.

Csak még azt nem tudom mit kellene csinálnom, nem rohanhatok oda és fegyverekkel a kezembe üvöltözve rabolhatom el az egyik túszukat.

- Bajban vagyunk - néztem komolyan a húgomra - mi hárman, és azt hiszem főleg én tehetek az egészről...

- Ne mondd ezt kérlek - ölelt magához a lány, és bár először el akartam tolni magamtól, képtelen voltam - te vagy a legjobb ember Zayn akit valaha megismerhettem! Szeretlek és hálás vagyok, hogy gondoskodsz rólunk!

- Én is szeretlek - öleltem magamhoz még szorosabban majd elmosolyodtam - itt kell maradnotok, azt hiszem Wendy máris egy jó barátra lelt!

Mindketten a legkisebb testvérünk felé néztünk aki épp fogócskázott az udvaron, Harry pedig lelkesen kergette. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy ez a srác képes nagyon durván is viselkedni, ha akar.

- Minden rendben? - Lépett elém Jane, mire csak megráztam a fejem - mi történt?

- Louis az történt - sziszegtem a fogaim között, és még mielőtt bármit is mondhattak volna elég sietős léptekkel távoztam. Egyedül akartam lenni egy kicsit. Szükségem volt arra a néhány percre amikor kitisztíthatom a fejem, és megszabadulhatok néhány gondolattól. Bár azt hiszem most van csak igazán szükségem az összes ötletemre, elméletemre. Feleslegesnek, hasznavehetetlennek éreztem magam és nem akartam elhinni, hogy csak kivárjuk, hogy mi lesz. Angelo persze szívesen tesz nekem keresztbe, Ő is pontosan tudja, hogy nem fogok ellenkezni. Ennek a családnak a felépítése egészen bonyolult, mindenkinek megvan a maga feladatköre, és nem igazán mozgathatóak a bábuk. Hacsak a főnök úgy nem akarja, illetve, ha a kapitány nem tesz elég hatalomra szert a katonái között, mert akkor eltiporhat mindent és mindenkit. Már ha szerencsés és nem ölik meg előbb árulásért. 

Angelo pedig nagyon jól keveri a lapjait, így tisztelik és becsülik. Sajnos adnak a véleményére, legyen az bármennyire is ostoba terv. 

Dühösen rúgtam arrébb egy kavicsot, amikor is leült mellém Aurora.

- Jól vagy? 

- Nem hinném - ráztam meg a fejem - de mit számít az, nem igaz? 

- Nekem igen is számít - válaszolt mérgesen - mond, meg hogyan segíthetnék, Zayn! 

- Édes tőled, de azt hiszem ha segítenél csak még nagyobb bajba keverednénk, Carlo nem díjazná! 

- Ne gyere folyton az apámmal, Zayn! Tudod...

- Tudom, hogy szeret téged és fontos vagy neki! Az enyém még a nevemet se tudta, egy pár büdös nagy pofon, ennyit kaptam tőle ha részegen hazavánszorgott! Anyám pedig egy drogos kurva volt, beleszart az egész világba! 

Csend. Úgy tűnt, ez még neki is sok volt. 

Na igen. Nem mindenki története kezdődik túl fényesen. Én pedig nagyon is egy vagyok ezekből a történetekből. De nem panaszkodom. Mindig megoldottam a problémáimat és most is ezt fogom tenni, felesleges sajnáltatnom magam vagy idegőrlő gondolatokba merülnöm. Tudom mi a dolgom. 

- Gyere - fogtam meg Aurora kezét, apró ujjai összefonódtak az enyémekkel - menjünk vissza a többiekhez! 

A lány szó nélkül követett, a srácokat még mindig ott találtuk. Csoda, hogy mindenki ilyen fitt korán reggel. Jane rám nézett, én pedig hálásan bólintottam neki. Örülök, hogy itt vannak velem. 

- És most mi lesz a haveroddal? - Tudakolta Victoria, mire minden tekintet rám szegeződött. 

Nem bukhatok le a magánakcióim miatt.

Így csak felsóhajtottam. 

- Louis rendben lesz, ha eljön az ideje, megoldjuk. Legalábbis Carlo ezt mondta - feleltem érzelemmentes hangon, Aurora szorosabban fogta a kezem, talán Ő lesz az egyetlen akinek nem fogok tudni hazudni. 

Végszavaim után felkísértem a lányokat a szobába, Wendy álmos volt, és Victoria sem aludhatott sokat. Vigyáznom kell rájuk, és gondoskodnom kell róluk, így gyorsan lefektettem őket a hatalmas ágyba, majd kiosontam a szobából. A folyosón Jane állt, felvont szemöldökkel, csípőre tett kézzel. 

- Ha tervezel valamit, akkor abba én is benne akarok lenni! 

- De semmit nem tervezek - sétáltam el mellette - köszönöm, hogy idehoztad a lányokat! 

- Ja, ja persze - legyintett sietve - ugye nem hiszed azt, hogy teljesen bolond vagyok? 

- Tudom, hogy az vagy, Jane! - Vigyorogtam rá, de csak egy szemforgatást kaptam válaszul, és indultam is volna tovább ha nem ránt vissza a lépcső előtt.

- Na idefigyelj Malik, kettő mindig több, mint egy, szóval mikor és hol? - Kötötte az ebet a karóhoz. Szemei elszántan csillogtak, én pedig egy lusta sóhajjal megadtam magam. 

- Rendben, legyen - fogtam meg a kezét - a vacsora után, a főkapunál! 

- Még előbb teletömöd a beleidet? 

- Isteni a sült csirkéjük, a vendégem vagy - válaszoltam még mindig vigyorogva majd azzal a lendülettel lerobogtam a lépcsőn. 

Lehet tényleg ez lesz az utolsó vacsorám?  Mindenesetre, jobb félni, mint megijedni. 

Azt hiszem ha továbbra is itt akarok dolgozni, a legjobb lenne ha keresnék egy ügyvédet, és megíratnám a végrendeletem.

Na nem mintha lenne bármim is, amit ráhagyhatnék a szeretteimre, vagy az utókorra. 

Hacsak nem a szerencsétlenségemet.

Igen.

Az határozottan egyhamar a világörökség része lenne.

*

Természetesen az autóm pont most mondta be az unalmast. Legnagyobb bánatomra pedig, elképzelésem sincs, hogy mi ment benne tönkre. Tökéletesen hülye vagyok az ennyire műszaki dolgokhoz. Az még megvan, hogy időközönként kell bele tankolni, máskülönben nem gurul tovább a seggünk alatt és ha egy csinos hölgy nézi a folyamatot talán még egy kereket is ki tudok cserélni. Egyébként meg utálom ezeket a dögöket. 

- A picsába is már! - Kiáltottam rá, majd hangosan lecsaptam a motorháztetőt. Meg akartam lógni Jane előtt, de így nem lesz olyan egyszerű. 

- Azt hittem megvárod a vacsit - bukkant fel a semmiből az említett, én pedig a lábamra ejtettem az egyik csavarhúzót. Mondanom sem kell, hogy micsoda szitkozódásba kezdtem. 

- Na menj onnan - lökött félre, és még mielőtt ellenkezésbe kezdhettem volna, már szakértői szemmel nézte át a dolgokat a kocsimba, majd elégedetten nézett rám. 

- Mi a baja? 

- Az akkumulátor - adta meg a nagyon egyszerűen hangzó választ - lemerült, úgyhogy ezzel mostanában nem igazán indulsz neki a nagy kalandnak, Micimackó! 

- Marhára vicces - rúgtam bele a kerékbe - gyalog meg még sem mehetek! 

- Azt hittem az apám azt mondta, ezzel később foglalkozunk  - jelent meg Aurora, a szívroham jött rám.

Muszáj itt mindenkinek osonnia, mint valami magasan kiképzett különleges egység tagja? 

- A barátaim fontosak nekem, Aurora - néztem a lányra, fejemben még mindig megoldás után pörgettem gondolataimat - az apád pedig nem ebbe a munkakörben  a főnököm! 

- Ettől függetlenül még a szart is kiverheti belőled, feltéve, ha élve visszajössz a kis magánakciódból! Mi lesz a húgaiddal? 

- Ne próbálj meg zsarolni - vágtam közbe idegesen - arra jelenleg egyáltalán nincs szükségem! 

- De pár jó barátra, és egy kis szívességre igen! - fogta meg a vállamat Liam - engedd, hogy segítsünk, haver! 

Hátranéztem. Liam, Harry és Niall. Na persze. Az elválaszthatatlan triumvirátus. 

- Nem kell - vágtam hozzájuk dühösen - elég nagyfiú vagyok, hogy megoldjam a problémáimat! 

- Akkor inkább másképp fogalmazok - rántotta elő  fegyverét Niall és rám szegezte - veled megyünk, vagy szétlövöm a segged! 

Felmordultam. Na igen. Már majdnem el is felejtettem, hogy errefelé fegyverekkel mindenki nagyon kemény legény tud lenni. 

A fenébe az önállósággal. 

- Legyen - szűrtem a fogaim között - természetesen vállalom a felelősséget! 

- Semmit nem kell vállalnod - jegyezte meg Aurora és elém lépett, hogy aztán még közelebb húzódjon hozzám és átöleljen. Szinte automatikusan szorítottam magamhoz, magamba szívtam édes illatát - majd én fedezlek titeket, csak siessetek! 

Hálásan köszöntem meg, és futólag egy gyors csókot nyomtam ajkaira. 

- Kérlek, vigyázz magadra! 

- Inkább te vigyázz, Zayn! - Bökte meg játékosan mellkasom - egyben akarlak vissza! 

- Na jól van - vágott közbe Niall - elindulunk még ma, vagy hallgathatom a nyáladzást? 

- Siess vissza hozzám! - Csókolt meg újból Aurora, figyelmen kívül hagyva unokatestvére hangos nemtetszését. Elléptem az apró lánytól, mire Jane átkarolta a vállamat. 

- Akkor azt hiszem az én kocsimmal megyünk, és én vezetek! 

Erre elsápadtam. 

Te szent szar. Mind megfogunk halni. Még az odaúton. 

Már ha egyáltalán sikerül még ma el is indulnunk. 

A szívem a torkomban dobogott, az adrenalin már most száguldozott az ereimbe, és ahogy elhagytuk a házat, csak arra gondoltam, hogy nem lehet ez a vége. 

Ennyivel, egy történet sem fejeződhet be. 

Azt hiszem. 

Kilenc - Fenyegetès

  Zayn

                                  

                                 " Nincs a rokonnál dühödtebb ellensèg."

   

Carlo termèszetesen tudni akarta merre is jártunk pontosan, így Liam hosszú mesèbe kezdett. Visszahalva az egèszet szinte biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel. Méghozzá nagyon nem. Ugyanakkor csak remèlni mertem, hogy Louis nem keverte magát túl nagy hülyesègbe. Tudnia kell, hogy nem csak a saját èletèt vágja haza. Fáradtan sòhajtottam fel ahogy őket hallgattam, igyekeztem elnyomni egy ásítást, mire Carlo rám nèzett ès elmosolyodott. 

- Holnap mindent átbeszèlünk! Most menjetek aludni -adta parancsba, tenyerèt biztatòan tette a vállamra - Louis kemèny srác, nem lesz semmi baja! 

Erre bòlintottam. Èn is ebben remènykedem. Semmi másba. 

Már ha a remèny, mint olyan èrtelmes időtöltès. 

Eleget tève a felszòlításnak mind a szobáink felè indultunk, egy kis alvás remènyèbe. Aurora egy hosszű csòkkal köszönt el tőlem, de bevallom nem szívesen engedtem el. De nem akartam tovább feszíteni a húrt. Így magányosan hajtottam álomra a fejem, egy szèp ès nyugodt álom remènyèben. 

Termèszetesen szò sem volt ilyesmiről. Mèg álmomban is lövèseket ès sikolyokat hallottam, mindent vörösben láttam ès arra riadtam fel, hogy valaki el akarja vágni a torkomat. Lihegve igyekeztem rendezni a szívverèsemet, az ablakra kaptam a tekintetemet. Odakint már világosodott, azt hiszem itt lesz az ideje, hogy felkeljek ès szembenèzzek egy valòszínűleg újabb csodás nappal. 

Felkaptam magamra egy nadrágot, belebújtam egy szürke pulcsiba ès miután a cipőmet is magamra varázsoltam elindultam kocogni. Igaz, mindenem sajgott a tegnapi verekedès miatt de nem tudtam volna visszaaludni. 

A kapuban azonban nem várt meglepetèsbe botlottam. 

- Nahát micsoda meglepetès - èrt mellèm Angelo. Talpig feketèben volt. 

Nem volt kölcsönös, így csak bòlintottam. 

- Tudod, igazán èrdekes, hogy így befofadott a család.  Hosszú èvek òta dolgozom  itt de mèg nekem sem sikerült így benyalnom nekik...

- Mit akarsz Angelo? - Álltam meg az út közepèn, vesztemre egy elèg kihalt szakaszt èrtünk el futás közben. 

- Ugyan mit akarnèk? Pont tőled, hiszen te csak egy kis senki vagy itt, nem igaz? 

Nem válaszoltam. A fèrfi elègedetten elvigyorodott. 

- Igen, pontosan. Egy senki - lèpett elèm ès megfogta a vállamat - úgyhogy azt ajánlom tartsd magad távol a lánytòl, már ha èletben akarsz maradni, termèszetesen! 

Ökölbe szorultak a kezeim, komolyan azt hiszi, hogy most a gatyámba csináltam? 

Leràztam magamròl a kezèt ès komolyan nèztem rá, de Ő csak vigyorgott tovább. Mint valami komplett pszichopata. 

- Inkább te felejtsd el őt, pajtás! Láttam mit műveltèl vele! Egyetlen nőt sem èrdemelsz meg, sőt mèg egy kutyát sem, te szemètláda! 

Egy ideig egymás tekintetèt fürkèsztük majd a srác hátravetette a fejèt ès hangos kacajra fakadt. 

Mondom èn. Komolyan megőrült. 

Amikor azonban befejezte, arcvonásai sokkal kemènyebbè válltak.  Sőt. Fenyegetővè. 

Ezt a bizonyos fenyegetèst meg is tapasztaltam a következő percekben.

Ujjai szorosan fonòdtak nyakam körè, fojtogatni kezdett, ès mèg esèlyem sem volt visszavágni. Ilyenkor igazán sajnálom, hogy a karjaim karjaim olyanok, mint egy-egy ropi. 

- Angelo - szòlított meg minket egy mèly hang majd perceken belül feltűnt mellettünk Joseph. 

- Mi ez az egèsz? - Mèrt lassan minket vègig, mire Angelo felè kapta a fejèt. 

- Egy kissè elszaporodtak a fèrgek - magyarázta mèg mindig engem szorongatva - gondoltam orvosolom a problèmát! 

- Ez igazán nagylelkű tőled - veregette helyeslően hátba - legalábbis szerintem, de attòl tartok Carlo ès Aurora már nem örülne ennyire ha Malik most feldobná a talpát! 

Csend. Úgy tűnt, Angelo komolyan mèrlegeli a helyzetet, majd nagy kegyesen elemgedett. 

Levegőèrt kapkodva, tompa puffanással èrtem földet a kemèny betonon. 

- Legközelebb nem lesz ekkora szerencsèd - rugott mèg egyett belèm, hangosan köhögtem fel az èrzèsre. Mièrt mindig a bordáimat? 

Angelo szò nèlkül kocogott tovább, Joseph pedig felèm hajolva vigyorgott le rám. 

- Rád jár a rúd mostanában, nem igaz? - Nyújtotta felèm a kezèt - na gyere! 

Leporoltam magam ès hálásan köszöntem meg a segítsègèt. 

- Komolyan mondom, kezdek fèlni a családodtòl! 

Joseph erre felkuncogott majd átkarolta a vállamat. 

- Azt jòl teszed, haver! Nagyon is jòl! 

Nem hittem volna, hogy kèpes leszek egyben visszafutni de Joseph ruganyos lèptei tartották velem a tempòt. Mèg ha egyèbkènt gyorsabb is lett volna nálam. 

A birtokra èrve, nem várt meglepetès fogadott. 

- Jane - öleltem magamhoz a barna hajú szèpsèget - minek köszönhetem a látogatást? 

A lány már nyitotta a száját, hogy beszèlni kezdjen de ekkor a legkisebb húgom szaladt felèm. 

- Wendy - kaptam fel a lányt az ölembe, ès alaposan megölelgettem - mit keresel itt? Istenem, de sokat nőttèl!

- Beszèlnünk kell! - Vette át a szòt újra Jane, majd Joseph felè nèzett - nègyszemközt! 

Bòlintottam de nem úgy tűnt mintha Joseph el akarna menni. Felvontam a szemöldököm, Jane pedig türelmetlenül sòhajtott fel. 

- Nem èrek rá, vagyis inkább nem èrünk rá ilyen szaraságokra! - Azzal a kezembe nyomott egy papírlapot, benne pár sor ès egy családnèv. 

Joseph kikapta a kezemből a lapot. 

- A büdös picsába! - sziszegte a fogai között - az a mihaszna bagázs! 

Ezzel a lendülettel pedig mèg mielőtt bármit is tehettem volna megragadta a karomat ès nem figyelve a többiekre elkezdett a ház felè húzni. 

- Joseph állj már le! Mi a fene törtènt? 

- Ide kell hoznod a családodat, ès Angelo is kell! 

- Micsoda? Ha nem emlèkeznèl pont most akart megölni! 

- Nem èrdekel - fordult velem szembe dühösen ès a kèpembe myomta a papírt - ezt az üzenetet szemèlyesen  Luca Greco címezte neked, ès igazán örülhetsz, hogy mèg èletben van a családod. 

Naná. Ès milyen èrdekes, hogy Louis pont most lèp le. 

Tudtam. Annyira tudtam. 

Nem lett volna szabad belemennem ebbe az egèszbe. 

Soha.

Nyolc- Pofonok

Máris új rész, örülnék pár visszajelzésnek, hogy lássam tényleg megérte-e a folytatás! :)

Zayn 

" Azt mondják, minél több a vita, annál erősebb a barátság."

Nem úgy tűnt, mintha a lövések el akarnának némulni. Egyik követte a másikat, mi pedig igazán tehetetlenek voltunk. Legalábbis ami engem illetett. Minden túl sok volt. A zaj, a helyzet, még a szívverésem is kikészített. Megjegyzem nem alaptalanul, hiszen egy rossz mozdulat és nagyon is halott vagyok. A félelem viszont most nem segített. 

Uralkodnom kell magamon, nem futhatok el, mert akkor Liam lesz az aki  belém ereszt egy golyót de még így se biztos, hogy megúszom, Aurora miatt. A fenébe is Malik, akkora idióta vagy amiért belekeveredtél. Hirtelen azonban minden elnémult, így a fegyverropogás is. Liam azonnal feltérdelt, és a kitört ablaküvegen át tüzelni kezdett. Bátorságot erőltetve magamba álltam fel és az ajtóhoz igyekeztem. Harry szorosan a nyomomba volt. 

El akartam számolni magamban háromig mielőtt belépek a házba, de a göndör srác ideges sóhajából ítélve ez nem volt jó ötlet. Átvette az irányítást amikor egész egyszerűen berúgta az ajtót. 

- Ember! - Kiáltottam rá fojtott hangon -csak rá akartam hangolódni! 

- Hangolódj később, Malik! Most más dolgunk van! 

Azzal már lőni is kezdett. A végén még kiderül, hogy nekem nem marad semmi dolgom. 

A házban azonban senki nem volt. Egyetlen árva lélek sem. 

- Meglógtak a hátsó ablakon - csatlakozott hozzánk Liam is - a fenébe! 

Körbenéztem. Hatalmas volt a rumli. Ami egy kicsit meglepett, mert Louis nem az a fajta volt aki ilyen szemétben képes élni. Egy egér szaladt át a szobán, mire Liam fegyvert rántott. 

- Csak egy egér! 

- Utálom őket! - Válaszolt a srác - egyáltalán él itt valaki? 

- Ezt azt hiszem látnotok kell - lépett mellénk végszóra Harry is kezében egy tasakkal, amit a kezembe nyomott. Felvontam a szemöldököm, mire csak bólintott, hogy nyúljak bele. Egy ujjat húztam belőle ki. Méghozzá azt hiszem Louis ujjainak az egyike. 

- Fúj - húzta el a száját Liam - annyira nem bírom a csonkítást! Hangos és mocskos is! 

- Mit nem mondasz - dobtam vissza a zacskóba a testrészt - és kösz szépen haver, nagyon örülök, hogy a legjobb barátom kisujját vehettem ki a tasakból! 

Harry erre csak elvigyorodott. 

- Most van ennél fontosabb dolgunk is - vette át a szót Liam - kutassuk át a lakást, azután pedig húzzunk haza! Carlo nem fog örülni ennek! 

Harry és én bólintottunk. Apránként jártunk körbe mindent, de nem jutottunk sokkal előrébb. Tényleg a hátsó ablakokon keresztül távoztak, de azon túl, semmi. Az egész olyan volt, mintha egy hatalmas és értelmetlen sötét lyukban mászkálnánk aminek se eleje, se pedig vége.  

Bosszantó, annyi szent. 

Szó nélkül zártuk be magunk után az ajtót, pont amikor a távolból szirénák hangja zengett fel. Hát persze. A szomszédok kicsit kényesek a lövöldözésre. Egyetlen hang nélkül szálltunk vissza a kocsiba, Liam pedig ismét tövig nyomta a gázpedált. 

Fejemet az ablaküvegnek hajtottam és igyekeztem elnyomni egy ásítást. Nem tudom Louis már megint mibe keveredett, vagy merre lehet most pontosan. De valami nagyon nem tetszik itt nekem. Az pedig még egy újabb kényes kérdés, hogy mit is fogok mondani a barátnőjének. 

" Bocsi, Louis nincs meg, de itt a kisujja, remélem ezzel is beéred!" 

Még én magam is felhorkantottam a képtelen ötletre. Liam lassított, majd megálltunk. Alig szálltam ki a verdából, amikor egy ököllel találkozott a képem. Hangosan felnyögve vesztettem el majdnem az egyensúlyomat. Államat dörzsölgetve kaptam a tekintetem a támadómra. Aki Harry volt. 

- Ezt most miért? 

- Aurora miatt, természetesen! Egy kicsit rendezd át a képét, haver! - Fogta meg Harry vállát, Liam. A göndör erre elvigyorodott, felgyűrte a felsőjének az ujját, majd Liam kezébe nyomta a fegyverét. 

Hát ez nem lehet igaz. Komolyan úgy viselkednek mint valami gyerek? 

- A lány, nem gyerek már, tudtommal! 

- Teljesen mindegy - rántotta meg a vállát Liam - egyetlen egy ujjal sem nyúlhatsz hozzá! 

- Komolyan, Payne? Azt viszont elnézted, hogy megverték?

- A kettő nem egy és ugyanaz! 

- Annyira ostoba vagy! - Köptem felé dühösen, és gyorsan kitértem egy újabb ütés elől. Harry lehet, hogy izmos és erős. Továbbá egész jól ki van képezve, de én meg nagyon is gyors vagyok és komolyan értek egy kicsit a közelharchoz. Már csak abban reménykedem, hogy ez a "kicsi" elég is lesz. Azonban ahogy a zöld szemű fiú arcára néztem, egyből elkezdtem kételkedni. 

Lassan fújtam ki a levegőt. 

- Nem beszélhetnénk ezt meg? Csak egy ártatlan csók volt az egész! És különben is - néztem Harry szemeibe - te vagy az, aki engedély nélkül elvitted a húgomat randizni! 

Erre nem válaszolt csak megállt egy pillanatra, mire elmosolyodtam. 

- Kvittek vagyunk, nem igaz? 

- De velem nem - lépett elém Liam, félretolt a srácot az útból és ismét behúzott egyet. Ezúttal a hasamat találta el. Térdre rogytam a fájdalom miatt. Újból támadni akart, de megragadtam a karjánál fogva és a földre rántottam. Orra reccsent az öklöm alatt. 

Szerencsémre Harry nem akart közbeavatkozni így még sorozhattam egy párat. 

Liam szintén kemény fából volt faragva, hezitálásomat kihasználva fordított a helyzetünkön, kitértem az ütése előtt, de arra nem számítottam, hogy belém is akar rúgni. Elterültem a földön. 

- A fenébe is már - köhögtem - muszáj mindig a cirkusz! Már mondtam, hogy nagyon kedvelem Őt! 

- Te pedig igazán elhiheted, hogy leszarom kiket kedvelsz, Malik! 

Feltápászkodtam a földről, egy kicsit imbolygott a egyensúlyom, ami azt illeti. De még ez sem tántorított el abban, hogy támadjak. Ütésre emeltem az ökölbe szorított kezemet, ami sikeresen be is talált. Liam felnyögött. 

- Miért, mindig az arcomat? 

Harry felkuncogott. Liam nekem rontott, és én is neki. Egymást püfölve gurultunk végig a lejtős kavicságyon. Megjegyzem az apró kis kövek csak további sérüléseket okoztak nekünk. Egyszer Liam máskor pedig én kerültem felülre, hogy kiosszunk egymásnak egy-egy jól irányzott ütést. Azt hiszem tovább is folytattuk volna a kis harcunkat ha valaki meg nem köszörüli a torkát a lejtő végén. 

Mindketten felnéztük, és Carlo kérdő tekintetével találtuk szembe magunkat, oldalán Aurora volt. Úgy tűnt kedvük támadt egy kis holdfényes sétához. 

Azonnal felálltunk és igyekeztünk leporolni magunkat. 

Carlo komoly képpel nézett végig rajtunk. Aurora is elég fagyosnak tűnt. Ez valami kibaszott családi jellemvonás?  Hát nem teljesen nyilvánvaló, hogy miatta verettem szét magam? 

Egek. Nők. 

- Megtudhatnám, hogy mégis mi a fene folyik itt? 

- Zayn és a lányod együtt enyelegtek a folyosón! - Válaszolt gyorsan Liam, én pedig azt hittem rosszul hallok. Komolyan képes volt beárulni? Carlo képes és itt a helyszínen kivégeztet. 

- Júdás! - Böktem oda mérgesen - uram, én meg tudom magyarázni tudja, Aurora és én...

Carlo felemelte a kezét, hogy elhallgattasson.  Nem volt többre szükségem, azonnal befogtam. 

- Komolyan azt hiszed, hogy lenne még nyelved, ha nem mondtam volna el apának? - Kuncogott fel végül Aurora. 

Ez meglepett. 

Akkor most tudja? Én pedig képes voltam emiatt verekedni?  

Most komolyan? 

- Megengedem, hogy randizz a lányommal, Zayn! - Lépett elém Carlo és egy kicsit megpofozgatta az arcomat - már ha persze, Ő is akarja! 

Mindhárman az említett személy felé néztünk. Aurora felsóhajtott majd Liam elé lépett és egy akkora büdös nagy pofont adott neki, hogy azt hittem a srác komolyan a földre seggel. Tehetetlenül kuncogtam. 

- Ne avatkozz bele a dolgaimba, tudok magamra vigyázni, nagyfiú! 

Liam fa pofával bólintott. Aurora ekkor elém lépett, és azt hiszem én még nagyobb pofont kaptam. Talán még a szemem is keresztbe állt. 

- Ez egy ilyen család, vagy mi a fasz? - Csúszott ki a számon, mire Carlo felvonta a szemöldökét - bocsánat, uram! 

- Ne verekedj kérlek! Se értem, se másért! Elég erőszak jut már körénk, így is! Liam pedig a családom tagja, a legjobbat akarja nekem! 

- Szóval most azt mondod, hogy legközelebb hagyjam magam? Komolyan? 

- Hát ez kibaszott nevetséges - forgatta a szemét Liam - most mondta, hogy...

Ám még mielőtt befejezhette volna, Aurora lesújtóan nézett rá, a fiú pedig elhallgatott. Magamhoz húztam a lányt derekánál fogva. Mosolyogva kulcsolta össze karjait a tarkómnál. 

- Képes voltál verekedésbe keveredni, miattam? 

- Bármire képes lennék, miattad - döntöttem homlokom az övének, mire felkuncogott, Liam pedig öklendező hangot adott ki. De nem érdekelt. Egy apró csókot nyomtam a lány ajkaira, annak reményében, hogy ezt az akciómat most megúszom, komolyabb sérülés nélkül.

Ha egyszer már az apja is áldását adta ránk, mégis mi baj történhet? 

Nem igaz? 

Hét - Üres tár

Zayn

"Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig."

William Shakespeare

Meredten bámultam magam elé miközben a nemrég kapott fegyveremet forgattam az ujjaim között. Igaz, nem volt túl biztonságos de tekintve, hogy egyetlen töltény sem volt benne, vállaltam a kockázatot. Én már csak ilyen merész gyerek vagyok. Joseph szavai még mindig a fülemben csengtek, és kezem-lábam remegett ha arra gondoltam, hogy nem is olyan sokára éles bevetésen leszek. Akkor már szükségem lesz a golyókra.

Minden tekintetben.

- Az őrület jeleit mutatva magadban nevetsz? - Szólított meg Aurora amikor a folyosóra ért, én ugyanis a szobája előtt telepedtem le. Egy apró kis fekete selyemköntöst viselt és csak a jó ég tudja mit alatta. Ajkaimba kellett harapnom hosszú lábainak látványára. Azt hiszem ez neki is feltűnt mert körbefordult előttem, tovább incselkedve velem.

- Nocsak - hümmögte - mintha azt mondtad volna, hogy nem érek neked ennyit!

- Nézni szabad, nem? - Rántottam meg a vállam - különben is azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek tőled, nem lett volna szabad úgy viselkednem...

- Hogy úgy? Egy baromként?

Elhúztam a számat, majd bólintottam. Legalább nem én mondtam ki. A lány felsóhajtott.

- Ne erőltesd meg magad ennyire, Zayn, a férfiak már csak ilyenek!

- Nem - toppantottam egyet dühösen ami bevallom egy kicsit színpadiasan hangzott - úgy értem, tényleg fontos vagy nekem!

Aurora erre közelebb lépett hozzám, alig választott el néhány centi egymástól minket és innen nézve csak még gyönyörűbb volt. A fenébe is Malik. Koncentrálj. Ha valaki meglát biztos, hogy kitépi a beledet, és az még csak a könnyebbik része lenne.

- Szóval nem csak egy feladat vagyok? - Suttogta ajkaimba, magasabb voltam nála, így felágaskodott hozzám. Nem tudtam tovább visszafogni magam. Elkaptam a derekánál fogva és magamhoz szorítottam.

- Te mindig több leszel egy feladatnál - válaszoltam ugyanolyan halkan miközben egymás ajkait bámultuk. Aurora egy apró puszit nyomott a szám szélére és itt tényleg elszakadt a cérna. Mohón kaptam puha ajkai után, és egyáltalán nem ellenkezett. Apró kis kezeit a nyakam köré fonta, így az ölembe tudtam emelni. Kapkodva szorítottam a hatalmas ajtónak, talán egy kicsit túl hevesen is mert felnyögött a hirtelen érintkezésre. Combjaival szorosan fogott, tarkómnál hajamba túrt, kifulladásig tudtam volna csókolni, és amikor levegőhiányában elszakadtam tőle, nyakát vettem célba. Végigcsókoltam állának finom ívét, és úgy haladtam lentebb. Majd vissza ajkaihoz.

- Gyere el velem holnap vacsorázni - suttogtam - csak te meg én!

- Apám nem fog elengedni kettesben veled - találta meg újra a hangját miután leengedtem - kizárt!

- Őt bízd csak rám, a drága unokatestvéred jön nekem egy szívességgel!

- Rendben - bólintott mosolyogva - hétkor várlak itt!

- Reméltem is - kacsintottam rá majd egy utolsó csókot nyomva ajkaira megfordultam és a saját szobámba indultam arcomon egy hatalmas, igazából levakarhatatlan vigyorral.

A saját kis kuckómba érve azonban nem várt meglepetés fogadott. Louis barátnője, Alexa ült az ágyam szélén. Unottan sóhajtottam fel, nem igaz, hogy képes volt ide jönni ez a kis kurva.

- Nahát micsoda meglepetés - húztam el a számat - csak nem a nagy Alexa Parker személyesen? Minek köszönhetem a kedves látogatásod?

- Haha, valaki nagyon vicces ma! - Állt fel az ágyról - hidd el sokkal szívesebben lennék más társaságában!

- Mégis itt vagy - ültem le az egyik székbe - tehát be kell érned velem, miben segíthetek?

- Ha abbahagytad a játékodat, akkor mondd meg nekem szépen, hol van Louis?

- Mégis honnan tudnám? - Fintorodtam el - nem vagyok a bébicsősze? Pár napja beszéltünk és akkor még jól volt, arról én nem tehetek, hogy gond van a paradicsomban, és nem beszél veled!

- Pár napja? Egész pontosan mikor? Mert kerek egy hete, hogy nem veszi fel a telefonját!

Sosem voltam jó matekból de osztottam- szoroztam végül pedig arra eszméltem, hogy igen. Valóban több, mint egy hete volt, hogy beszéltünk. Összevontam a szemöldököm, kikaptam a zsebemből a telefonomat és pár görgetés után már hívtam is. Reméltem, hogy csak ennek a libának nem veszi fel, azonban több néma csörgés után, üzenetrögzítőre kapcsolt. Ez azonban még nem jelent semmit.

- Nagyfiú már! Biztos, hogy jól van, tehát akár el is mehetnél!

- Ennyi? A legjobb barátodról van szó, aki egy hete eltűnt, és csak így lerendezed?

- Mégis mi a fenét vársz tőlem, Alexa? - Tártam szét karjaimat - szereltessek bele nyomkövetőt, vagy dúdoljak neki esténként altatót?  Attól megnyugodnál?

- Akkor nyugodnék meg, ha nem lennék ekkora fasz, nem hiszem el, hogy egy kicsit sem érdekel!

Kezdtem dühös lenni. Fáradtan masszíroztam két ujjammal az orrnyergemet, lassan elszámoltam tízig, lehunyt szemmel és még lassabban fújtam ki a levegőt, hogy aztán újra beszélni kezdjek.

Reményeim szerint ezúttal sokkal nyugodtabb hangnemben.

- Ha megígérem, hogy holnap utánanézek akkor elmész?

A lány erre, még ha bizonytalanul is, de bólintott.

- Remek - csaptam össze a tenyeremet, majd az ajtóhoz léptem, hogy kitárjam előtte. Felkapta a táskáját, és magassarkújának hangos kopogásával kitipegett, de azért még intézett pár, nagyon megható, könyörgő szót hozzám.

- Kérlek, telefonálj amint megtudsz valamit! Ő a mindenem!

- Hát persze! - Bólintottam, és néztem ahogy elsétál. Liam elismerően nézett utána, majd hüvelykujját felmutatva állt meg az ajtóm előtt.

- Nem volt ez kicsit gyors menet? Tudod a partnerünkre is érdemes figyelnünk...

- Mi? - Hüledeztem - ehhez a csajhoz még bottal se nyúlnék hozzá, egy álnok kis bestia! Különben is, Louis barátnője!

- És? Mióta lettél ilyen válogatós? - Bokszolt bele a vállamba játékosan - mi történt?

- Louis - sóhajtottam fel fáradtan - úgy tűnik, hogy egy hete eltűnt, szó nélkül és még a rohadt telefonját sem veszi fel!

- Az baj - bólintott egyetértően - rábíztunk egy utcát, nem hiszem el, hogy Angelo nem volt képes jelenteni, a hiányát!

Elég mérgesnek tűnt. Szó nélkül fordult meg, és sietős lépteit alig bírtam utolérni. Felkapta az egyik polcról a kocsijának kulcsát, pont akkor amikor Harry lépett be a bejárati ajtót.

- Hova mentek? Nincs már kicsit késő a kocsikázáshoz? Kettesben?

- Gyere velünk - hagyta figyelmen kívül Liam a csipkelődést - Louis eltűnt, legalább egy hete, és erről még csak most szerzünk tudomást! Mégis mi a pokol folyik itt?

Harry további kérdések nélkül követte a srácot, és megjegyzem én is. Na nem mintha annyira vágytam volna erre az egészre. Fáradt és álmos voltam.

Liam a gázpedálra lépett, az autója nyikorogva farolt ki a kavicságyról, úgy tűnt nagyon sietős.

Harry és én a hátsóülésen ültünk.

- Megjegyzés az újoncnak - nézett rám a göndör - nem jó ötlet, a főnök  lányával kikezdeni!

- Micsoda? - Kapta hátra a fejét Liam - jól hallottam? Aurora és Zayn?

- Te szent szar! - Kiáltottam fel - az utat figyeld már, nem akarok megdögleni! Főleg nem most és veletek!

- Pedig igazán romantikus lenne - vette elő a fegyverét Harry és rám fogta - a lány és Zayn nem is olyan rég eléggé szenvedélyesen csókolóztak, akarod, hogy lelőjem, Liam?

Nyeltem egy nagyot. Harry nem úgy nézett ki, mint aki habozna ha parancsot kapna, így inkább csendben maradtam a magyarázatok helyett. 

- Zayn? - Kérdezte Liam

- Igen, igaz! És akkor mi van? Jobban örülnétek, ha kapna inkább még pár ütést Angelo kezétől? 

- Ez nem ilyen egyszerű, haver! - Ingatta a fejét Harry, még mindig rám fogva a pisztolyt. 

- Naná, hogy nem! Az idióta szabályok megnehezítik, tisztára, mint Rómeó és Júlia! - Csaptam dühösen a térdemre - Liam ne szórakozz már, kedvelem, és vigyázok rá, azt hiszem ezt már megmutattam amikor szétverettem annak a baromnak a képét! 

Csend. Életem leghosszabb perceinek éreztem ezt a pár percet. 

- Harry - szólította meg Liam - tedd el szépen a fegyvert! Majd máskor visszatérünk rá, most más dolgunk van - állította le a motort, a zöld szemű tetovált srác pedig,  bár végig engem figyelt de eltette a pisztolyt. 

Egyesével szálltunk ki a kocsiból, eléggé halkan. Louis háza előtt parkoltunk le, ahol tényleg nem égett egyetlen villany sem. Felkérés nélkül mentem előre. A srác háza a tengerparton állt, vaskos cölöpökön, így elég sokat kellett lépcsőzni. Egy apró kis folyosó vezetett az ajtajáig. Liam megkocogtatta a vállam, mire hátrafordultam. 

- Vedd elő a fegyvered! - Suttogta, mire megálltam, és kínosan elmosolyodtam - mi az? - Nézett rám kérdőn. 

- Nincs benne töltény! 

- Mi? - Kérdezte a kelleténél egy kicsit hangosabban - akkor meg mi a fenének hordod magaddal? 

- Miért kellene folyton tele tárral rohangálnom? 

Végszóra lövések dördültek odabentről. Az ablaküveg igazán légiesen távozott a keretéből, mi pedig azonnal a földre vetődtünk. 

- Hát ezért, baszki! - Kiabálta át Harry a hirtelen jött robajt, Liam pedig a kezembe nyomta a saját pisztolyát, hogy ezután kérjen egy másikat a göndörtől. 

Nyeltem egy nagyot.

Ha Louis odabent volt, akkor nem hiszem, hogy egy szitánál több maradt belőle. 

És még így is elképzelhető, hogy Ő járt jól. 

Nem pedig én. 

De ezen már igazán kár lenne meglepődnöm. 

Egy igazi balfék vagyok. 

Hamarosan

Hosszú- hosszú kihagyás után, ez a történet is folytatásra kerül és reményeim szerint befejezésre is! Hamarosan hozom az új részt, addig is itt van néhány kis részlet a folytatásból, figyelemfelkeltés miatt! Remélem lesznek akik visszatérnek, hogy velem együtt folytassák a történetet. 

***

Persze, hogy senki sem tudta mi történik pontosan. Mert pont most, amikor a legnagyobb szükség lenne a higgadtságra pánikoknak be. Ami pedig még rosszabb én is az összeomlás szélén álltam. Louis mindig is a legrosszabbat hozza ki belőlem, de azt hiszem amit most fogok tenni arra legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. Lehunytam a szememet, majd elfordítottam a fejem és meghúztam a ravaszt. Ez minden. Hallottam ahogy egy tompa puffanással földelt ér az élettelen teste, és bár nem láttam, magamon éreztem a többiek elhűlt tekintetét. 
Nem akartam beszélni. Karon ragadtam a lányt, és elkezdtem kifelé rángatni. 
- Takarítsátok el a többit - vágtam oda dühösen - Aurora és én elmegyünk! Otthon találkozunk! 

***

- Azt hiszem egy nagy összeesküvős áldozatai vagyunk - dörmögte Louis, miközben magára rángatta a nadrágját - vagy te nem így gondolod, haver? 
- Nem vagyok a haverod - ráztam meg a fejem dühösen, és átszeltem a köztünk lévő távolságot, hogy megragadjam a fiút a pulóverénél fogva - bajba kevertél valakit, akit nagyon szeretek! 
- Csak azt ne mondd, hogy szerelmes lettél, Zayn! 
- Miért olyan hihetetlen ez? 
- Azért mert képtelen vagy rá, te csak...
- Én csak mi? - Szakítottam félbe dühösen - sok minden történt amire eddig azt mondtam, hogy képtelen vagyok, Louis! Embert öltem! Érted? Ledugtam a pisztolyom valakinek a torkán, ha pedig így folytatod, te leszel a következő! Tartsd távol magad tőlem! Megértetted? 
Egy ideig egymás szemébe néztünk, mígnem Louis bólintott. Nem volt több dolgom itt, így sarkon fordultam és egy hangos ajtócsapódás kíséretében távoztam. 

***

- Mi lenne ha elszöknénk? - Karolta át a vállamat finoman a barna hajú szépség - csak te és én! Távol ettől az egész őrülettől? 

- Jó lenne - böktem meg játékosan az arcát - de nem tehetem! 

- Miért? Miért nem? 

- Tartozom apádnak, Aurora! Az életemet köszönhetem neki! 

- Komolyan? - Húzta fel magát és kipattant az ölemből - az életed egyetlen pengeélen táncol, nem vagy a családunk tagja, Zayn! Egy zsoldos vagy akitől könnyes búcsú nélkül válna meg még Harry is! 

- És ha a családod lennénk?- Mosolyodtam el figyelmen kívül hagyva amit mondott, finoman magamhoz vontam, Aurora pedig kérdőn nézett rám - az tetszene? 

- Hogy érted ezt? 

Felsóhajtottam. Hogy ennek a nőszemélynek mindent a szájába kell rágni. Ám jól van. Nem bánom, legyen. Ajkaimba harapva gyűjtöttem még utoljára egy kis bátorságot, zsebembe nyúltam, és a kis ékszerdobozt felpattintva térdeltem le elé...

***

Mindenem fájt. És a legtöbb amit tehettem, hogy elviselem ezt a fájdalmat. Akár tetszik, akár nem. Homályosan láttam az előttem kibontakozó eseményeket, de arra határozottan emlékszem, hogy Aurora bajban van. Igyekeztem rendezni a gondolataimat, nagyokat pislogtam, hamar rájöttem, hogy egy székhez vagyok kötözve, körülöttem pedig komoly benzin szag lengi be a levegőt. 

- Nahát, a kis álomszuszékunk magához tért - hajolt elém egy túlságosan ismerős hang, majd Louis kék szemei villantak fel előttem - köszöntelek ismét, Zayn! 

- Mi a faszt csinálsz, te idióta? 

- Itt egyedül te vagy az idióta, drága barátom - vigyorgott, és kezdtem azt hinni, hogy megőrült - látod én megmondtam, hogy ne bízz senkiben! 

Arcon köptem. És már épp nyitottam a számat, hogy valami nagyon cifrát is mellékeljek hozzá, ám valaki hátulról durván fejbe vágott.

Felnyögtem az újdonsült fájdalomra. 

Ám még mielőtt komolyabban foglalkozhattam volna ezzel, Louis mellkasát eltalálta egy golyó. Felüvöltöttem, de a srác már nem tudott válaszolni. Kék szemei élettelenül meredtek a semmibe, miközben elterült a földön. 

- Louis - kérleltem - Louis ne...

- Louis ne - ismételte meg egy hang a hátam mögül gúnyosan, majd elém lépett a tulajdonosa is - ne aggódj, te is mindjárt utána mész! 

Angelo... hát persze! Miért nem vagyok meglepve? 

Hat- Nem érsz nekem ennyit!

Zayn

 "Vesd ki magad elé a szíved, s aztán fuss, hogy mielőbb elkaphasd." 

Ahogy az ujjaim között forgattam a lassan kiürülő üvegemet, arra gondoltam, bárcsak mindig ennyire könnyű lenen minden. Csak lenézni a legjobb barátodhoz, és elsörözgetni az élet nagy dolgairól. Vagy minimum a fociról. Kifújtam a füstöt, és eloltottam a cigimet, nem értem miért panaszkodok folyamatosan.

- Kevesebbet kellene dohányoznod, Malik! - Pattant le mellém Louis, még egy üveg sörrel a kezében – vagy nekem észt osztanom, igaz?

- Határozottan – vigyorodottam el – kösz a múlthetit Lou, képzeld már nem néznek át rajtam a kis akciónk miatt!

- Ugye tudod, nem jöhetnek rá, hogy én is benne voltam? - Vonta fel szemöldökét – na nem mintha annyira bánnám a dolgot, a hideg is kirázz attól az embertől!

- Engem az egész családtól – nyitottam ki a sörömet – igen, még Liam miatt is borsózik a hátam! Hihetetlenül jól játszik a kártyáival a háttérben!

- A csendes ragadozó – kuncogott legjobb barátom – ügyes!

- Azért jobb lesz rá is odafigyelni, haver! Sosem tudhatod!

- Egy kicsit sokat képzelsz a dologba, miért ártana neked, ha te sem teszed? Légy jófiú Malik, és hagyd rám a többit!

Elhúztam a számat a gondolatra. Louis és az Ő nagy tervei. Komolyan ki akar nyíratni mindkettőnket? Felsóhajtottam. Nem akartam komolyabb vitát vele, főleg most, hogy nem is olyan rég békültünk ki. Szabadnapom volt, vagyis igazából valami nagy családi megbeszélés, amire természetesen nem kaptam meghívót, bár hasonlóan jártak el a kis védencemmel, aki most odabent volt Louis házában és azt hiszem a barátnője társaságát élvezte.

Szegény Aurora.

- És, alakulnak a dolgaitok? Mármint a lánnyal? És ne is próbáld tagadni – ült fel mellettem – láttam, hogy nézel rá!

- Nem kellene sehogy sem ránéznem – ingattam a fejemet.

- Mégis megteszed! Fontos neked, ha kockáztattál érte mindent!

- Olyan mintha a húgom lenne – néztem a ház irányába – akit meg kell védenem!

- Aha – nevetett fel Louis – majd meséld be valaki másnak ezt a megható történetet, te ezt a lányt, meg akarod dugni, barátom! Azt akarod, hogy a nevedet nyögje, és reggel mellette ébredhess!

- Valaki nagyon kanos ma – fintorodtam el – nincs szükségem rá, ha egy jó menetet akarok, ezt te is tudod!

- Bocsánat, már el is felejtettem, hogy Mr. Casanova személyes látogatást tett nálam – kötekedett tovább, de már nem figyeltem rá.

Részben természetesen igaza volt, tetszett a lány. De nem ért meg ennyit. Még nekem sem. Tudtam, hogy csak én jöhetek ki rosszul a dolgokból, mert nem az a romantikus fajta vagyok, és ez sok-sok embernek fájdalmat okozhat. Köztük neki. Nem akartam én lenni az a seggfej aki még jobban összetöri az egyébként is darabokban lévő szívét.

Aurora szótlan volt, bátortalan ami nagyon meglepett. Nem kellene így viselkednie, főleg nem azok után amit láttam tőle a szórakozóhelyen. A legjobb megoldás persze az lenne, ha hagynám az egészet, és csak végignézném ahogy tönkremegy, de ezt nem tehetem vele. Nagyon nem.

Louis persze nem érti, legalábbis azt ami a felszínen túl van, na nem mintha bántanám emiatt. Egész egyszerűen nem vagyunk egyformák.

Megjegyzem szerencsére.

További egy órát töltöttünk odakint, amíg túl hűvössé nem vállt az éjszaka, ideje volt hazavinnem a lányt, aki bizony vezetni fog. Tekintve, hogy bár nem vagyok részeg, nem szeretném elveszíteni a jogosítványom pár üveg sör miatt.

- Miért ittál, ha tudod, hogy még ma haza kell mennünk? - Tudakolta csendesen Aurora, hangjában némi szemrehányást véltem felfedezni.

- Mert tudtam, hogy te itt leszel – kacsintottam rá, és beszálltam mellé az autóba, Ő pedig minden további kérdezősködés nélkül indított.

Halkan dúdoltam a dalt ami a rádióból szólt, de nem úgy tűnt, mint aki el lenne ragadtatva a hangomtól, szóval inkább abbahagytam, és próbáltam lazítani.

- Nem szabadna vezetnem – nyögte ki aztán – apám ki fog nyírni!

- Nem fog rájönni – nyugtattam – majd az utcátok elején cserélünk, ennyi az egész! Most itt vagy velem Aurora, ne aggódj folyton! Nem akarsz még valahova elmenni?

- Hova mehetnék? - Tette fel a kérdést kissé gorombán, mire felvontam a szemöldököm, a lány csak a szemeit forgatta, de azért hatalmas vigyor ült ki az arcára, és indexelni kezdett. Hasonló vigyort erőltettem magamra, és hagytam, hogy Ő irányítson.

Néma, sötét utcákon haladtunk végig, a házak száma egyre ritkult, így tudtam, hogy lassan de biztosan kiérünk a városból. Már épp kérdezni akartam amikor lassítani kezdett, és befordult egy döcögős útra, mígnem megállt egy elhagyatottnak tűnt épületnék.

- Téged vonz a hülyeség, igaz? - Néztem ki az ablakon, a környék nagyon bizarrnak tűnt – a múltkor egy raktár, most pedig... hol is vagyunk egészen pontosan?

Visszafordítottam a fejemet felé, de túl közel volt hozzám, tökéletes ajkai ott lebegtek előttem, tekintete nem engedte az enyémet. Meleg lehelete a bőrömet csiklandozta, még közelebb jött hozzám, én pedig azon kaptam magam, hogy finom, rózsaszín ajkait csókolom. Puhán, gyengéden érintettem, amikor pedig átcsúszott az ölembe akkor csak még jobban úgy bántam vele, mint egy porcelánbabával.

Csókunkat nem szakítottuk meg, sőt egyre hevesebben kaptunk a másik után, nyelve forró táncot járt az enyémmel. Kezemet végigvezettem a hátán, a hajához érve pedig megmarkoltam azt, egy picit hátrébb rántva a fejét, ezzel szabad utat adva magamnak arra, hogy végigcsókolhassam a nyakát. Felnyögött az érintésemre, és csípője mozgásával az őrületbe kergetett.

Nagy nehezen a hátsó ülésre keveredtünk, lehámozta rólam a felsőmet, ujjaim puha combját érintették, ruhája felcsúszott a derekáig, mélyen kifújta a levegőt, és lehunyta szemeit amikor egy újabb csókért hajoltam, éreztem, hogy remeg.

Elhúzódtam tőle, holott minden izmom, és idegsejtem a folytatásért könyörgött. Méghozzá azonnal.

Elnyílt ajkakkal ziháltam fölötte, amíg próbáltam összerakni a képet, ujjai görcsösen kapaszkodtak a nyakamba.

- Aurora – böktem meg játékosan arcát orrommal, hogy aztán végig simíthassam arcának ívét – nézz rám!

Nagy nehezen kaptam meg a figyelmet, a szemeiben vágy és félelem keveréke csillogott.

- Te szent szar – csúszott ki ajkaimon a káromkodás – voltál már így együtt valakivel?

Figyeltem ahogy ajkaiba harap.

- Ezt nem hiszem el – kaptam vissza a felsőmet, és elhúzódtam tőle,aztán pedig ki is vergődtem magam a kocsiból. A hűvös levegő lenyugtatott, de nem eléggé. Aurora is kiszállt utánam.

- Most miért vagy mérges?

- Talán el kellett volna mondanod, hogy még szűz vagy – ajánlottam fel, kissé higgadtabban.

- Elvehetted volna – rántotta meg a vállát – a tiéd lett volna, nem nagy ügy!

- Na persze! - Hörögtem – először is, nem veszek el semmit! Ha nekem adod, akkor rendben van, de nem most és nem itt. Komolyan egy elhagyott épület omladozó romjainál, egy autó hátsóülésén akartál megválni tőle, egy olyan sráccal akit alig ismersz?

- Most, miért kell belőle ekkora ügyet csinálni? Ez csak szex, nem?

- Nekem talán – böktem magamra – de neked nem lett volna ugyanaz, és nem kockáztatok, annyit nem ér...

- Mi nem ér annyit, Zayn? Én nem érek annyit?

Ajkamba haraptam. Ezt alaposan elcsesztem.

- Nem úgy gondoltam – ráztam meg a fejem, közelebb lépve hozzá, de ő hátrálni kezdett. Remek. Ha fogócskázni akart, rossz lóra tett.

- Pontosan úgy értetted – törölt le pár könnycseppet szép arcáról – valahogy mindig ez van. Sosem érek annyit, hogy a közelemben legyenek az emberek. Gondolom te is az apámtól félsz!

Nem válaszoltam. Miért tenném, a teljesen nyilvánvalóra?

- Aurora, sajnálom – sóhajtottam végül, igazságtalan voltam vele, nem láthatok a fejébe, nem tudhatom mit gondolhat erről az egészről. Ha szexet akart, megadhattam volna neki. Természetesen sikerült megint eltolnom, mivel magamból indultam ki.

Az első lépés a tönkretétel felé.

Pacsit nekem.

- Nem számít – húzta össze magán kabátját, hangja megtört.

- De igenis számít – szeltem át a köztünk lévő távolságot, újra karomba fontam, hogy ezúttal sokkal durvábban csókolhassam, de nem mozdult. Nem viszonozta cselekedetemet, csupán némán tűrte az egészet. Elszakadtam tőle, le akartam törölni arcáról a könnyeit, de elrántotta a fejét.

- Csak vigyél haza, Zayn!

Bólintottam, magam is beláthattam, hogy esélytelen tovább próbálkoznom. Már nem számít, így tettem amit kért. Nem érdekelt többé jogosítvány, vagy az a pár üveg sör, és valahogy a pár órával ezelőtti gondatlanság érzése is eltűnt belőlem.

A valóság viszont annál inkább rontott be az ajtókon, és még lábat se törölt.

Miért is ne?

Adjunk annak a szerencsétlennek.

Tökéletesen megértettem amikor érzelemmentes arccal sétált előttem, immáron a házuk udvarán. Kinyitottam neki az ajtót, és egészen a szobájáig kísértem, ahol aztán az orrom előtt becsapta ajtaját. Felsóhajtottam, fejemet az ajtónak döntöttem, és egy párszor bele is vertem. Közben természetesen újabb szitokszó áradatot zúdítottam saját magamra. Igaza volt az összes „barátomnak.

Egy érzéketlen pöcsfej voltam.

Miért csak utólag jövök rá ezekre, a cseppet sem apró hibákra?

- Hé haver – lépett a folyosóra Liam – már égre-földre kerestelek, merre jártatok! A gyűlés legalább két órája véget ért már!

- Louis és én, megbeszéltünk pár dolgot, aztán pedig visszahoztam a lányt – böktem az ajtó felé, ami most sokkal komorabbnak tűnt.

- Rossz nap?

- Rossz évszázad – ajánlottam inkább, mire fejcsóválva elnevette magát, és magával húzott a folyosón, le a lépcsőkön, ki a hátsó kertbe, ahol nem voltunk egyedül, de senki új. Harry és a főnök öccse Joseph úgy tűnt elmélyülten beszélgetnek valamiről, Niall pedig szintén nem volt magányos.

- Nahát, nahát – öleltem magamhoz futólag Jane apró kis testét – csak nem a városban volt dolgod?

- Ugye, tudod, hogy ha továbbra is ilyen pofátlan vagy, képes vagyok és elintézlek? Hm, lássuk csak – játszotta az elgondolkodót – mondjuk úgy örökre?

- Kezdek félni – mosolyodtam el, és elvettem a felajánlott italt Liam kezéből. Egy húzásra legurítottam, az alkohol végigperzselte a torkomat.

- Ismeritek egymást? - bökött ránk Joseph, amíg leültem mellé, mire bólintottam.

- Egy nagyon jó barátom!

- Ugyan kérlek – mosolyodott el a férfi – ne etess azzal, hogy létezik fiú-lány barátság! Ez nonszensz!

- Pedig így van – emelte poharát a szájához Jane – persze egy időben együtt is voltunk!

- Sejtettem – forgatta a szemeit Jospeh – Aurora lefeküdt? Miért nincs itt?

- Nem érezte túl jól magát – vette át hirtelen a szót Liam, mire a férfi csak felsóhajtott. Nem úgy tűnt, mint aki meg van ezen lepődve.

- Csodálod? - Nézett rám – ez a ház megöli Őt, na nem mintha nem ugyanezt tenné mindannyiunkkal! Egy ilyen korú lánynak, iskolába kellene járnia, nem magántanulónak lennie, utaznia, tanulnia és az álmait építeni! Carlo persze hajthatatlan, a bátyám egy kicsit védelmező típus!

Igen. Azt én is észrevettem.

- Azt hiszem az összes fiútestvér ilyen, Joseph – nézett rá Jane – már ami az enyémet illeti, vagy éppen a kedves Zayn személyét, aki azt hiszem nem lesz túl boldog ha értesül a húga új barátjáról!

- Jane – szólt rá kimérten Liam, mire felé fordultam, a fiú csak a fejét csóválta, és minden szem Harry alakjára szegeződött.

- Oh – köhintettem egyet, és elkezdtem visszafelé számolni tíztől, vagy esetleg száztól. Nem akartam nekimenni. Még mindig élesen élt bennem az a vita, amikor olyan csúnyán összekaptunk egy srác miatt a húgommal, hogy hosszú hetekig nem beszéltünk egymással.

El kell őt fogadnom, és támogatnom, ha pedig baj van, vagy egész egyszerűen csak szüksége van rám, nos akkor ott kell lennem, és tartanom a vállamat.

De nem ítélkezek.

- Mivel az apátokról nem tudok semmit – vakarta meg tarkóját a göndör – azt hiszem tőled kellett volna engedélyt kérnem, Zayn! Ne haragudj!

- Mihez? Hogy randira hívd?

- Természetesen – ütközött meg rajtam, mire elfintorodtam.

Hol él ez a gyerek? A középkorban?

Kényelmesen hátradőltem a székben, és bólintottam. Nem mintha szükség lett volna erre.

- Vagy talán tőle – vakartam meg államat – Victoria felnőtt nő, megbízok benne, és ha akar téged, hát legyen úgy! De komolyan Harry, tudod, hogy mit fogok tenni, ha megtudom, hogy rosszul bánsz vele!

- Erre nem fog sor kerülni – vette át a szót Joseph, és egyből a kis göndör védelmére kelt – Harry az egyik legjobb ember akit valaha megismerhettem! Ne féltsd Őt tőle, Zayn!

Elmosolyodtam. Legyen úgy.

- A kedves Liam barátunkat annál inkább – vigyorgott tovább a férfi, mire Liam természetesen egyből zavarba jött – mióta is vagy egyedül? Nem félsz, hogy begolyózol?

- Ez az, Liam – helyeselt nevetve Niall, arca kipirult az alkoholtól – miért nem fogsz valakit már magadnak? Ha csak egy estére is!

- Az nem az Ő stílusa – ittam ki újra poharam tartalmát – szereti a nagy csalódásokat, és az összetört szíveket, egy igazi lovag!

- Oh igen, Malik – veregetett hátba az említett – mert egy-egy egy éjszakás kalandod után, még nem ért semmilyen meglepetés, igazam van?

- Másnap lehet – dőlt előre a székében Josep, hogy újra tölthessen – de akkor és ott, az alkohol mindent és mindenkit megszépít!

Erre persze kitört a nevetés, és még én sem állhattam meg nélküle.

Ahogy így végégig néztem a kis társaságunkon, egyáltalán nem tűntek rémisztőnek. Sőt. Sokkal emberibbek voltak, mint gondoltam. Valójában tudtam, hogy mivel foglalkoznak, hogy talán olyanok is vannak itt, akik komolyan ártottak az embereknek.

Sőt.

Több, mint valószínű.

De most nem volt előttem ez a jelenet. Felejteni akartam, amit meg is kaptam. Így igazán nem lehetett okom panaszra.

Persze, minden jónak vége szakad egyszer. De talán nem most, és nem itt.

Joseph megköszörülte a torkát, mire mindenki elcsendesedett és rá figyelt. A férfi arca egyszeriben megváltozott, sokkal komolyabb lett, úgy tűnt nem egy köszöntő tószt mondására készül.

- Még mielőtt mindenki alaposan szétcsapja magát – kezdte meg sejtelmes hangon – beszélnünk kell valamiről, pontosabban el kell fogadnotok valamit, ami ma került a listánkra!

Mindannyian feszülten néztük rá.

- Lesz egy kis bulink – mosolygott gonoszan – pontosabban nektek lesz, hamarosan!

Na tessék.

Kellett nekem elkiabálni azt a nagy békét és jóságot.